"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog


Gondolathúsok Japánból – Osakai városnézés és yukata-próba (6. rész)

2011. szeptember 05. - Dharman

A mai napon egy kissé hosszabb beszámolóval jelentkezem, két nap történéseiről lesz szó. Ezután megvan rá az esély, hogy öt napig nem fogtok rólam hallani, ugyanis ötnapos kirándulásra megyünk, célpontjaink Kyouto, Hiroshima, Nagasaki és Fukuoka. Laptopot nem viszek, de…

Tovább

Gondolathúsok Japánból – Kansai-ben és a közelítő tájfun (4. rész)

Az előző esti karaoke és a kevés alvás, valamint a még mindig ki-nem-pihent jet-lag hatására kissé fáradtan vonszoltam magam a reggelire, majd az azt követő órára, ahol közelebbről megismerkedhettünk a kansai-bennel (a kansai nyelvjárás). (képek kattra nőnek) Óra közben…

Tovább

Gondolathúsok Japánból – Megérkeztem! (2.rész)

Eljött ez a pillanat is, megérkeztem, alvásmentes repülőút után. Már Amsterdamban összefutottam három lánnyal, akik szintén az ösztöndíjprogramra jöttek. Velük, meg még vagy tíz másik emberrel folytattuk az utunkat leszállás után Osakában az Alapítvány épületéhez.…

Tovább

Japán űrkutatás - アストロノウト道

Vagyis az asztronauták útja. Szóval, a japánok köszönik szépen, jól vannak, az űrhivataluk (az is, amelyik magán pénzből alapult) is jól van és legalább olyan komolyan kívánják venni az űr meghódítását, mint a harcosok útját, a tea útját. Azonban valami mégsem kerek.…

Tovább

Murakami Haruki - Szépirodalom az esős napokra

Murakami műveit nehéz jellemezni azoknak, akik nem olvastak tőle. Ugyanakkor, aki már beleszagolt akár pár oldal erejéig valamelyik regényébe, annak elég annyit mondanom, hogy  „murakamis”. Mit is akar ez jelenteni? A történetei többségében azt vesszük észre, hogy míg az…

Tovább

Kafka ül a tengerparton...

...Székén világot mozgató ingára gondol ő... Atyaég! Nem találom a szavakat. Nem véletlen, a könyv teljesen letaglózott. Azóta elolvastam még jó pár Murakami művet (írás is lesz róluk), de egyik sem ragadott magával ennyire, mint a Kafka a tengerparton. Kuszaságának hála csak…

Tovább
süti beállítások módosítása