Egy második világháborúban árván maradt japán testvérpár megindító, szívfacsaró tragédiája. Az, hogy animációban van elmesélve még inkább súlyosbítja az egyébként is erős történetet.
@nautilus123: A japán posta, meg bármiféle csomagküldés nagyon jó, eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. Pl. ha kiszállítanak valamit, és nem vagy otthon, mindig hagynak egy cetlit az elérhetőségekkel. Ezután, ha beállítod, hogy két nap múlva, 10 és 12 óra között kéred, akkor ebben az időszakban szállítják ki, nem máskor.
@Hosokawagracia: Mert Ausztriában nem nagyon rég óta tilos közterületen az arcot eltakarni. A szabályozás hülyeségét kiemelendő feljelentettek már kabalafigura medvének öltözött embert meg hasonlókat, a rendőröknek meg ki kellett menni és "eljárni" a "szabálysértő" ellen.
Minap folytattam levelezést egy japán antikváriummal, művészeti albumot akartam rendelni. Két órán belül válaszoltak a kérdéseimre, udvariasan. De eddig minden japán ügyfeles szinte órákon belül reagált, ha érdeklődtem valami iránt.
Magyarországon próbálnád meg ezt...
@2016natsu: Köszönöm szépen, elírás javítva. :) Ha tetszik, bemutatom majd a csipetcsapatot. Amúgy az említett könyvet nagyon tudom ajánlani, angol-japán, és hihetetlen bájosak az istenek ábrázolásai. :)
Elképesztő. Azt hiszem áttérek :) De az a Vakamuszubi az valójában Vakumuszubi lesz.
Köszi a cikket, jöhet az egész családfa... Viszont ha látok ilyet, lefényképezem az most már biztos :)
"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"
Hereföld blog
Utolsó kommentek:
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.04.02. 22:30:33
Bejegyzés: Szentjánosbogarak sírja – Egy családtragédiába bújtatott nemzettragédia
Reactor 2018.07.09. 14:20:17
Bejegyzés: Így kerestek Ti
Inzon 2018.03.25. 17:33:46
Bejegyzés: A nankingi mészárlás - Holokauszt a Távol-Keleten
oldalas 2018.02.17. 13:32:04
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Edit exnolbloggerina 2018.02.17. 13:20:25
Az első verzióra szavazok. :)
További jókat!
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Hosokawagracia 2018.02.17. 12:36:50
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Hosokawagracia 2018.02.17. 12:35:49
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Labasmaz 2018.02.17. 12:34:00
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Hosokawagracia 2018.02.17. 12:33:07
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Hosokawagracia 2018.02.17. 12:31:31
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Hosokawagracia 2018.02.17. 12:29:47
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
nautilus123 2018.02.17. 10:25:30
Minap folytattam levelezést egy japán antikváriummal, művészeti albumot akartam rendelni. Két órán belül válaszoltak a kérdéseimre, udvariasan. De eddig minden japán ügyfeles szinte órákon belül reagált, ha érdeklődtem valami iránt.
Magyarországon próbálnád meg ezt...
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Edit exnolbloggerina 2018.02.16. 18:41:31
Most már a nózid is az lesz, érezd jól magad!
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
BiG74 Bodri 2018.02.16. 17:16:09
Jó az a maszk, mert a szemre irányítja a figyelmet, jelen esetben van is miért!
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Labasmaz 2018.02.16. 16:42:06
Bejegyzés: Gondolathúsok Japánból: Anyajegy az ormányon
Hosokawagracia 2016.07.09. 03:04:00
Bejegyzés: A japán istenek világa: Vakumuszubi
2016natsu 2016.07.08. 19:28:31
Köszi a cikket, jöhet az egész családfa... Viszont ha látok ilyet, lefényképezem az most már biztos :)
Bejegyzés: A japán istenek világa: Vakumuszubi
Bünge · http://mikegy.fw.hu 2016.01.02. 07:59:19
Bejegyzés: Mókás ABC
Blackjack160 2015.12.11. 18:49:21
Bejegyzés: Válogatott ocsmányságokat énekelnek az ELTE gólyatáborában (18+)
NipponDream 2015.12.03. 22:00:19
Bejegyzés: Japán – Ahogy én látom