"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Japán – Ahogy én látom

2014. szeptember 28. - Dharman

Mivel Japán igen messze van nekünk, én viszont elég sokat tudok róla, úgy döntöttem, hogy tartok egy kis tanítást nektek, hogy közelebb kerüljetek ehhez az izgalmas nemzethez.

Japán (jelentése: A bukake és a szellemek földje.) egy olyan nemzet, ami a világ másik végében van, ha itt élsz Európában. Ha Kínában élsz, akkor viszont nagyon közel van. Ha Japánban élsz, akkor nézz ki az ablakon. Ha Japánban élsz és nincs ablakod, akkor kungfuzz egy lyukat a falba. Himuszuk is van, aminek a neve Ghost in the Shell Opening Theme. Japánban japánok élnek és többféle dialektusban beszélnek, mint például: tōkyōi, ainui, okinawai, engrish, klasszikus kínai és szanszkrit. Központjuk a fővárosban a Takashi Kastély (Kb. háromszor rombolták földig Sesshomaru emberei. Az újjáépítésben Miyazaki Hayao professzor hatalmas robothadserege segédkezett. A hatalmasat meg úgy értem, hogy számban és méretben is nagy robotsereg volt. Mármint, hogy szép szál robotok voltak azok és ráadásul sokan is voltak, mint az oroszok. Japán pénzneme a hentai és államformája pedig demokratikus pacifista liberalizmus.

Egy kis töri 

A japán műveltség Kínának köszönhető, mert nagyon sok tudást ők szállítottak a Japán szigetekre. Ezt egy idő múlva meg is bánták. Ennek köszönhetően már az őskorban megjelentek a lézerekkel felszerelt dinók, az ősi asztronauták és a pattintott kő automaták a szigeten. Az első bukkakeről az időszámításunk szerinti 5. században írtak kínai utazó papok, akik már ekkor irigykedve tértek vissza hazájukba, ahol még mindig csak az uralkodó hálhatott több nővel. Szóval berágott Kínai is, Korea is a japcsikra, aztán jöttek a háborúk, meg az irigykedések, hogy akkor most mégis kinek nagyobb a pénisze. Nevetséges volt az egész, főleg azután, amikor megjelentek a fehér emberek és kiderült, hogy ha egy kínai és egy japán összerakná a péniszét, még akkor sem lenne nagyobb a fehér ember péniszénél, ráadásul az egész szituáció elég meleg is lenne.
Szóval a fehér emberekkel sem ápolt túl jó viszonyt Japán egy ideig, de aztán minden megváltozott. Történt, hogy beállított a 17. században ez a Matthew Perry fiú a nagy hajójával, de először ő sem ment vele semmire, hiába volt emellett nagy dumás is. Pedig a jó viszony elvileg megvolt. Valahogy így történhetett:

Japán: "Nem hinném Perry, hogy készen állok erre. Nem kell úgy sietni. Mármint…érted…mind a ketten jó barátok vagyunk…nem elég ez most?" Perry eléggé részeg volt és nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy szétnyissa Japán csodás bejáratát. Aztán mégis beadta a derekát és ezt mondta: "Ok, akkor frankón várok még, na…csak azt hittem, hogy igazán szeretsz és ennyit megteszel értem.”  Aztán Perry hazament, majd egy év múlva újra visszatért (1854. február 5.), hogy végigvigye ismét ezeket az érzelmi szarságokat. Valójában élvezte is a témázást, de ezt nem vallotta be, mert akkor nem tűnt volna igazán macsó alfahímenk. Törekvését tehát siker koronázta és Japán végül megnyitotta kapuit az admirális hosszú, kemény hajójának és a többi fehér embernek.  Bukake.

Persze ennek sem lett túl jó vége, mert ugyan úgy összevesztek, mint anno Kínával. Jöttek az atomok, meg minden. Ennek ellenére manapság Japán újra szereti a fehér embereket.

Egy japán, amikor senki nem látjaEgy japán, amikor senki nem látja

Gazdaság 

Mint már említettem a japán pénznem a hentai, ami igen erős és az egész világon nagyon nagy az értéke. Tokyo fő export cikkei az anime, Lolicon, Hello Kitty, Pokémon és a picike „Made in Japan” feliratú matricák. Japánt és gazdaságát többször romokba döntötte Godzilla (japánul: Gojira) és bizonyos Angyalok is, akikről senki nem tudja, hogy honnan jöttek. A nipponiaknak sikerült mindannyiszor talpra állniuk. Egyébként tudtátok, hogy Godzilla vegetáriánus volt? Csak úgy, mint Hitler.
Japán napjainkig igen erős volt a mezőgazdaságban is annak ellenére, hogy alig van egy picsányi művelhető területük. Rizst, búzát, kukoricát, hordozható rádiókat és sulis lányok használt bugyijait egyaránt kitermelik. Utóbbiak rendszerint Japán szerte az automatákban is megtalálhatóak.

Egy átlagos nap tokyóbanEgy átlagos nap Tokióban

Földrajz 

Japán egy szigetvilág, melynek nagy része hegyekkel tarkított. Nagyon kicsik ezek a szigetek és a japánok nagyon sokan vannak. Azonban, köszönhetően a bölcsességüknek, alkalmazkodtak a viszonyokhoz és ezért olyan aprók. Szerencsétlenségükre a szörnyek nem szeretnek a hegyekben élni, ezért olyan sok a szörnytámadás a japán városok ellen.

Főbb látványosságok Japánba utazóknak:

  • Tokyo – Az Utolsó Megalopolisz
  • TOKIO
  • Neo-Tokyo
  • Tokyo 3
  • Crystal Tokyo
  • Takeshi Kastélya
  • Kyoto
  • Kína
  • Hiroshima
  • Uber-Hokkaido
  • Pokemonia
  • Atachikawatabatachimada
  • Kurewagonomotoashimurukomosowatsurimeta-shi
  • Godzilla zóna
  • Go-Go Power Rangers
  • Todai

Állatvilág

Japán faunája igen változatos. Részint természetes ősállatokban, részint mesterségesen létrehozott élőlényekben gazdag. Ősállatok, mint Godzilla, kitsune, tengu, kappa, akik főként az emberek által lakatlan területeket preferálják, leszámítva ha például embereket akarnak szadizni. A mesterségesen létrehozott állatok (bonsai cat) gyűjtőneve a Pokémon. Ezek Japán szerte bárhol és bármikor előfordulnak.

Emberek 

A japán emberek zöme ninja. A Fuji hegy a bázisuk. A fennmaradó részük kanos lolicon, ronin szamuráj és GUNDAM pilóta. Minden japán ember képes átváltozni Super Saiyajinné (csak egyes és kettes szintűeké) és képes elpusztítani mindent 68.000 km-nyi sugárban. A gyerekek 14 és 22 éves koruk között kb. ugyan úgy néznek ki és csak a sulis egyenruha és a smink különbözteti meg őket. A fiúk általában tutyi-mutyi alakok és minimum 4 csaj küzd a kegyeikért. Az általános hobbi a japán gyerekeknek, hogy 45 méteres mechákat vezetnek, melyek általában fel vannak szerelve SUPER GEAR MEGA ágyúkkal és megvédik a lakosokat a rossz fiúktól, külföldiektől, űrlényektől és mindenféle szörnyetegtől.

Ételek 

A japán étrend jórészt rizsből ( ejtsd: „lice”), zöld teából, Kitkatből és sörből (ejtsd: „beeru”) áll. A reggeli általában rizs, amit egy kis rizs követ, köretnek rizzsel. Az ebéd ramen (ejtsd: „egy tányérnyi tészta lében”). A vacsora bármi lehet de inkább tojás és sake. A nyers halakról majdnem meg is feledkeztem…őőő mit is akartam a nyers halakról írni?

Nemi erőszak édesség

Nemi erőszak édesség

A kormány 

A kormányban 5 ember dolgozik, aki mindig normálisan öltözködik és hatalmas földalatti és/vagy föld fölötti búvóhelyeken élnek. Nap mint nap harcolnak a gonoszok ellen és emellett még egy „Magical girl” elnevezésű programot is futtatnak.

Japán uralkodói 

Aruyatsu (Kr.e.: 1XXX- Kr.u.:314)
Sudoku (314-500)
Fusui (500-789)
Shigeru Miyamoto (790-946)
Shogi (947-963)
Doraemon (964-1045)
Pantii Shot (1046-1403)
Nintendo (1404-1896)
A nagy Pooh-Bah (1896-1897)
Mitsubishie (1897-1898)
Mitsubishi (1898-1912)
Hirohito (1913-1939)
Zombi Hirohito (1939-1990)
Pikachu (1991-1997)
Hello Kitty (1998-1999)
Ima sama (2000-tegnapig)
Tegunapu ( tegnaptól, máig)
Horiemon (a közeli jövőben)
Mr. Roboto (a jövőben)
Palpatine (a jövő után, de a távoli jövő előtt)
Mecha-Hirohito (a távoli jövőben)
Luke Skywalker (a távoli jövő után [amikor az réges régen lett]
Ultra Volton Jézus (a tutiban)

Japánban még a zászló is finomabbJapánban még a zászló is finomabb

Japán nyelv 

A japánok viccesen beszélnek és viccesen írnak. Az írott szöveg a kínaiaktól átvett kanjikból és a saját hiraganákból és katanákból áll.

  • Hello こんにちは konnichiwa
  • Viszlát さようなら sayonara
  • Viszlát ( barátnak) お疲れ様です otsukare-sama desu
  • Igen そうですね! Sōdesune!
  • Nem そうですね... Sōdesune...
  • Bocsánat すみません Sumimasen
  • Elnézést すみません Sumimasen
  • Köszönöm すみません Sumimasen
  • Harakiri 切腹 Seppuku
  • Kamikaze 特攻隊 Tokkou tai
  • Köszönöm szépen, Robot Úr. ドーモアリガトー、ミスターロボト Dōmo arigatō, Misutā Roboto.
  • Van hentaiod? エロ本持ってへん? ero-hon mottehen?
  • 1 一 壱 市 won
  • 2 二 弐 煮 too
  • 3 三 参 酸 fweeeeeee
  • 4 四 肆 死 fweeeeeeowwwwaitttimeanufuor
  • 5 五 伍 碁 faivuuuuuson
  • 6 六 陸 録 sixsun
  • 7 七 漆 質 citi(-zen)
  • 8八 捌 蜂 hatch
  • 9 九 玖 旧 qcue
  • 10 十 拾 銃 jew
  • 100 百 ten ten ten ten ten ten ten ten ten ten
  • Beszélhetek japánul? きゃんあいすぴいくじゃぱにいず? Kyan Ai supiiku Japaniizu?
  • Egy kis ló. パイズリ Tai Ni Po Ni

Ez mind persze csak a jéghegy csúcsa, de talán már ennyiből is kiderült, hogy egy csodás országról van szó. A cikk folytatásában (mert készülni fog folytatás) a japán kurvákról lesz szó, akik igazából koreaiak és jobban szeretik a gésa megszólítást, ami persze nem azt jelenti, hogy kurva, de mivel a koreaiak sokszor nem is beszélnek japánul, így ezt nem tudhatják, és a negyedben lakó kínai szomszédaik meg nem fognak szólni nekik, mert hülyék lennének a konkurenciát segíteni, így többségében el is takarítja őket a törvénykezés a japán kultúra bemocskolása és a japán kurvák értékének lerontása okán Vietnámba. 

Esetleg még ez is érdekelhet: Az animéről szakszerűen

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr556739237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.09.29. 09:44:54

Kissé tömény és feltételez némi ismeretet Japánról. :D

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2014.09.29. 11:41:54

Nagyon jó cikk, én még ezekkel egészíteném ki! Köszönöm a posztot!

Japánban már nem divat a pina

huffnagel.blog.hu/2013/10/12/japanban_mar_nem_divat_a_pina

A jövő japán kotonjához már nem kell nő

huffnagel.blog.hu/2014/04/15/a_jovo_japan_kotonjahoz_mar_nem_kell_no

Csokáv 2014.09.29. 16:41:13

Ez nagyon jó. Köszi.

Dharman · http://herefold.blog.hu/ 2014.09.29. 16:51:24

@Csokáv: Én köszönöm! Örülök, hogy tetszett!

Macskond 2014.09.29. 21:44:22

Wazze! Ez súlyosan beteg volt ! :-)
Különösen a japán nyelvi kiegészítő. :-)

NipponDream 2015.12.03. 22:00:19

XD Ezen besírtam. Adom is tovább.
süti beállítások módosítása