Hamarosan Magyarországra látogatok és akaratlanul is készülök lelkileg rá. Mi szükségem lehet erre? A hidegből megyek melegbe, biztosból bizonytalanba, multikultiból a nemzetibe, drum and bassből a dárenbészbe, szemkontaktusból a "mit nézel bazmegbe" és így tovább. Más kultúra más norma. Más ország, más történelem, más népsereglet más néplélek és más politikai felfogás. Hát ezért van rá szükség, baszd meg.
Ez nyilván egy külföldi nyaralónak más érzés, mert egy ismerősből megy egy ismeretlenbe, de egy olyannak, aki nagyjából 10 éve él külföldön és az anyanyelve a magyar, azé az országé, ahova egy év kihagyás után újra ellátogat, na az tök más. Egy külföldi felé nincsenek nagy elvárások, de egy olyan ember felé, aki a magyart beszéli bizony ugyanazok az elvárások, amik a többi magyarul beszélő felé vannak. Nincs ráírva a homlokomra, hogy az éves 52 hétből én csupán csak 3 hetet vagyok magyar földön, ezért legyetek felém kicsit több türelemmel, ha valamit nem úgy csinálok, ahogy ez megszokás mostanában. Persze, megvan a safe space, amit a család és barátok tudnak nyújtani, hiszen ők tudják, hogy mi a helyzet, de amikor nem körülöttük vagyok, akkor előfordulhatnak furcsa helyzetek. Ez az egész bizarul hangozhat, de légyszi csak képzeld el, hogy 3 hétre Fideszes létedre csak DK-s gondolkodásmóddal működhetsz, vagy DK-s létedre Fideszesként, vagy légyszi helyettesíts be ide bármilyen két egymással totál ellentétes pártot, ahogy kedved tartja. Nyilván basszam meg, hogy még ide is behozom a politikát, pedig nem is erről szól a poszt, de bocsásson meg már az ég, ha körülbelül ez az egyetlen téma, amivel még úgy-ahogy naprakész vagyok, ha arról van szó, hogy Magyarország (残酷な天使のように Magyar Péterよ 神話になれ).
Ha magyarul beszélsz, viselkedj is magyarul
Változik a nyelv, változnak a szabályok, változik a divat, változik az, hogy mi az elfogadott és mi nem. Egy év távol már elég idő lehet ahhoz, hogy ezek a változások szembetűnők legyenek. Ha pedig bekerülsz egy másik kultúrkörnyezetbe, nagyon sokszor az az érzésed, hogy ez “nálunk kicsit másképp van”, vagy, hogy utóbb, amikor ezt mondtam, akkor az emberek még nem néztek rám úgy, mint egy földönkívülire, esetleg fordítottan, én nézek rájuk úgy, mintha nem érteném, hogy éppen mi történik.
Furcsa Magyarországon bekapcsolni a TV-t és azt látni, hogy a reklámok nagy része gyógyszereket reklámoz, furcsa, hogy egy egyszerű paracetamolért is a patikáig kell menni, mert nem kapható boltokban, aztán az is fura, hogy a patikában ugyanez több ezer forintba kerül, míg pl. egy angol üzletben kb. 150-200 Ft, furcsa, hogy az emberek jóval távolságtartóbbak és gyanakvóan néznek, amikor beszélgetést kezdeményezel a villamosra várva és így tovább. Ezeket nyilván igyekszem elfogadni és fület farkat behúzva bekussolni, vagy éppen hangosan kura anyázni, ha az illem úgy diktálja. Ha Rómában vagy, tégy úgy, ahogy a rómaiak.
Imádom a települést, ahol a gyerekkoromat töltöttem. A Duna-partot, az illatokat, a helyeket. Fiatal felnőtt koromban nagyon megszerettem a sétákat arra. Rengeteget sétáltunk és az arra sorakozó kocsmákban rendre betértünk egy-egy italra, majd mentünk tovább. Éjszaka a szentjánosbogaras bozótosok mellett pedig hazasétáltunk. Felejthetetlen éjszakák voltak. Sétálni azóta is szeretek és mindig megteszem ezeket a sétákat a parton is, ahol sajnos már az akkori kocsmák eltűntek és csak a lepusztult part maradt. A barátok szintén eltűntek, többnyire elköltöztek, így egyedül sétálok és nem egyszer szóltak is meg már az arra hajtó korpásbajszú autósok, hogy “Nem telik autóra?” Erre persze az adekvát válasz az lenne, hogy “De baszd meg, telik, de csak a nosztalgia miatt sétálok, mert milyen gyönyörű ez a hely és milyen kellemesek ezek az illatok, meg ott vannak a szentjánosbogaras bozótok, amiktől este elálla lélegzet, és amúgy sem szeretnék a folyamatos mozgáshiány miatt olyan geci módon elhízni mint te, baszd meg, aki viszont lefogadom, hogy a sarki boltba sem tudsz már legyalogolni anélkül, hogy ne kelljen kicsit lepihenni a kerítés tövében pár percre, hogy erőt meríts a következő öt méterre.”
Persze “nálunk” nincs abból baj, ha sétálnak a emberek és abból sem, hogy mindenhol ki van építve a bicikliút, sőt, ha biciklizel a munkába, még a cég fizeti a bicajod árának egy részét. Élni és élni hagyni. Valahogy így lenne érdemes, vagyis én ezt így szoktam meg az elmúlt tíz évben. Ez kevesebb gyomorideggel is jár, alacsonyabb vérnyomással is jár és még az önbizalmam is, amit anno a magyar föld porig rombolt, szépen épülget vissza és elhiszem, hogy nem szégyen sétálni, elutasítani az alkoholt, ha kínálnak, vagy éppen kártyával fizetni.
Arra a három hétre amit Magyarországon töltök, majd azért megerőltetem magam, hogy ne hozzam a családom szégyenbe és igyekszem minél kevesebbet kimozdulni autó nélkül, meg hát tudom, hogy egy sör nem sör, még ha autóval is jöttem, a Gyurcsány zsidrák, az Orbán pedosimogató, a Donáth Anna pedig nem több, mint egy pár szexi láb, hús nélkül nincs étkezés, hiszen nem vagyunk mi nyulak és mindig annak lesz igaza, aki a hangosabb, kivéve, ha cigány.
