Tíz év kihagyás után visszatértem
Ez a kötet az „AnAn”-ban futott „Murakami rádió” nevet kapott sorozatom egy újabb egyéves gyűjteménye, melyben az epizódok sorrendje megegyezik az eredeti megjelenési sorrenddel.
Tíz évvel ezelőttig az „AnAn” magazinban azonos címen írt sorozatomat szüneteltetnem kellett, mert a regényírás elvette az időm nagy részét, amit előtte esszéírásra is fordítottam. Aztán a meglehetősen hosszúra sikeredett regényemet, az „1Q84”-et 3 év alatt befejeztem és amint lekerült ez a súlyos teher a vállamról, elfogott az érzés, hogy jó lenne újra esszéket írni.
Egy regény írásakor szükséges, hogy több fiók is legyen az író fejében, melyek tudást, tapasztalatot rejtenek. Rövid anekdoták, széles körű ismeretek dolgokról, élettapasztalat, személyes világkép (vagy valami hasonló) és a többi…
Ezeket az apró tapasztalatokat sokszor fel tudom használni esszéimben, viszont a regényekben már nem működnének. Ezért, mondhatni fösvény módon sok mindent hagyok benne az elmém fiókjaiban a regényeim írása folyamán, viszont azok befejeztével az addig fel nem használt tudás, élmények sokszor szolgálnak az esszéim alapanyagaiul.
Számomra regényírónak az esszéírás olyan, mintha egy sörgyár oolong teát készítene. Persze sokan vannak ezen a világon, akik azt mondják, hogy nem bírják a sört és csak oolong teát isznak, de az, hogy sörgyár vagyok, nem lehet mentség arra, hogy silány munkát végezzek azoknak, akik csak teát isznak.
Természetes írói attitűd, hogy ha egyszer oolong teát készítek, akkor arra fogok törekedni, hogy az legyen a legfinomabb Japán szerte. És habár ezt mondom, mialatt kényelmesen, ellazulva megírtam ezeket a történeteket, jól szórakoztam. Jó lenne, ha az olvasó is ilyen kényelmesen, ellazulva tudná elolvasni őket.
A fejezetekhez gyönyörű rézmetszeteket elkészítő Ohashi Ayumi-sannak ezúttal is mély hálával tartozom. Minden héten gyermeki kíváncsisággal vártam, hogy vajon milyen képek készülnek a történetekhez. Sokat segített abban, hogy még jobban élvezzem a sorozat folytatását.
Murakami Haruki
