"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

A japán istenek világa: Vakumuszubi

2016. július 08. - Hosokawagracia

Ha Japán vallása kerül szóba, annak, aki kicsit is jártas a témában, rögtön két dolog ugrik be: sintó és buddhizmus. Már a japán buddhizmus is elég zavaros az egyszeri szemlélődő számára a különböző iskolákkal és bódhiszattvákkal, de a sintó sem panaszkodhat a maga népes istenvilágával,ezért úgy gondoltam, megismerkedhetünk velük közelebbről. Most egy olyan istenséget fogok bemutatni, akinek nem mindennapi a születése. (Na nem mintha panaszkodhatna erre bármelyik istenség)

Vakumuszubi no kami (和久産巣日神)

 

 

Történt, hogy az első isten-házaspár női tagja, Izanami éppen készült életet adni Hinokagucucsinak, a tűzistennek. A gyermek kissé perzselő volt, így Izanami el is halálozott, de még mielőtt ez megtörtént volna, szenvedésében kicsöppent némi vizelet. Ebből született meg Vakumuszubi, tesójával, Mizuhanomeval együtt, akivel egybe is kelt.
Fejéből eperfa és selyemhernyó nőtt, köldökéből pedig az ötféle mag (rizs, búza, babok és kétféle köles). 
A termékenység és az étel istene.

Forrás: Creative Room&Life Facilitation lab. : 日本の神様/Japanese Gods and Goddesses

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr378872540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016natsu 2016.07.08. 19:28:31

Elképesztő. Azt hiszem áttérek :) De az a Vakamuszubi az valójában Vakumuszubi lesz.
Köszi a cikket, jöhet az egész családfa... Viszont ha látok ilyet, lefényképezem az most már biztos :)

Hosokawagracia 2016.07.09. 03:04:00

@2016natsu: Köszönöm szépen, elírás javítva. :) Ha tetszik, bemutatom majd a csipetcsapatot. Amúgy az említett könyvet nagyon tudom ajánlani, angol-japán, és hihetetlen bájosak az istenek ábrázolásai. :)
süti beállítások módosítása