Volt már szó az amerikai atomtámadásról, Iwo Jimáról, ahol szintén az amerikaiak intéztek véres támadást a japánok ellen. Ekkor, gondolom, sokan felháborodtatok, hogy az ember milyen tettekre képes, és valószínűleg sokan nagyon-nagyon feldühödtek az amerikaiak lépésein. Ezekben a cikkekben volt szó arról is, hogy ez az embertelen viselkedés sajnos nemcsak amerikai, hanem japán részről is megvolt. Japánnak is vannak a történelemben gyalázatos tettei, nem is kevés. Ilyen volt a hírhedt nankingi mészárlás is, ami sokak szerint a legbrutálisabb mészárlás volt az emberiség történelmében
Azt már valószínűleg tudjátok, hogy a japán mentalitás nagyon elüt bármely más népétől. A japánok a kitűzött feladatokat, célokat (legyen az akár a vásárlási listán szereplő cikkek beszerzése, vagy megvédeni a császárt) véresen komolyan veszik, és minden porcikájukkal azon vannak, hogy a lehető legtökéletesebben oldják meg. Az emberi élet itt talán kevesebbet is ér, mint mondjuk nyugaton. Ez persze a vallásuknak is köszönhető, és sokan közülünk egyáltalán nem értenek velük egyet. Figyelem! A cikk további részében előforduló idézetek és leírások a témaválasztásból adódóan felkavaróak lehetnek még a sok cenzúra után is, így aki nem bírja a brutalitást, az ne olvassa tovább!
Előzmények: a II. Japán-Kínai háború
A legtisztább persze az lenne, ha a legelejéről kezdeném elmesélni, hogy hogyan fajulhattak vérfürdőbe a dolgok, de erre sajnos nincs elég hely és nem is biztos, hogy sokakat érdekelne. Könyvek tucatjai szólnak a japán nemzet olykor brutális és meghökkentő tetteiről. Sajnos, ezek a tényanyagok sokszor hamis információkat tartalmaznak, és nagyon sok jelentés, vizsgálat meg is semmisült, legfőképpen azért, hogy Japán globális megítélésén ne essen akkora csorba. Így tehát nehéz az információkat egy csokorba fogni, és a tényleges valóság soha nem is fog kiderülni. Valami azonban mégiscsak történt, és már ezek a nyilvánosságra hozott információk is olyan borzalmasak, amiket egy jóhiszemű ember talán el sem hisz.
Japán és Kína között mindig is megvolt a feszültség. Talán az első fekete pontot akkor kapták a japánok, amikor a kínaiakkal való diplomácia kezdetén saját magukat Felkelő Nap Országának, a kínai birodalmat Lenyugvó Nap Birodalmának titulálták. Ez persze nem vezetett háborúhoz, de a kezdeti jó viszony elég gyorsan kétségessé vált. Az első totális háború 1937. július 7-én tört ki Kína és Japán között, ami egészen a II. világháború végéig, Japán feltétel nélküli kapitulációjáig tartott. Az ok japán részről a függőség a külföldi nyersanyag- és élelmiszerforrásoktól, ami érthető is, hiszen a kis szigeten, ahol az emberek egymást tapossák, nehéz kitermelni annyi javat, hogy mindenki boldog legyen. A támadás után, a gyenge lábakon álló kínai kormány a nyugati partvidék nagy részének feladására kényszerült, de a nemzeti összefogás meghiúsította a teljes megszállást. A japán légi támadások szinte valamennyi kínai nagyvárost elérték, milliók váltak otthontalanná. Sokan azzal vádolták a japánokat, hogy különböző járványokat és betegségeket (pestis, himlő) terjesztettek el szándékosan Kínában. A hosszú éveken át húzódó háború kínai részről mintegy huszonegymillió, japán részről közel kétmillió halottat követelt. A háború a mai napig hatással van a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokra, Peking és Tokió között az új évezredben is kínos kérdést és állandó feszültségforrást jelentenek a hetven évvel ezelőtt történtek. A legérdekesebb az, hogy Japán úgy kezeli ezt a konfliktust, mint egy félreértést, mint egy felfújt atrocitást.
Nanking, a Földi pokol
Peking, Tiencsin és Sanghaj eleste után a kínai csapatok Nankingba húzódtak vissza és ott várták a japánokat. A Nanking felé vezető úton már elkezdődött a japán katonák dühének kiadása, mely a kínaiak ellen irányult. Hadifoglyokat végeztek ki és falvakat semmisítettek meg. Ez azért érdekes, mert a történelem korábbi csatáiban példanélküli volt, hogy a japánok hadifoglyokat végeznének ki. A gyakorlat addig azt volt, hogy a konfliktusok csitulásával a foglyokat szabadon engedték. Most nem ez történt. Az áldozatok nagy része polgári lakos volt. Gyermekeket temettek el (élve), fosztogattak, élő embereket gyújtottak fel és nőket erőszakoltak meg majd végeztek ki. A japánok hadnagya állítólag a következő utasításokat adta a katonáknak: „Ma gyilkolási gyakorlatra megyünk. Ne emberként gondoljatok a kínaiakra, csupán olyanokra, akik értéktelenebbek még a kutyánál és a macskánál is.” Egy közlegény később elmondta, hogyan végzett az emberekkel: „Felemeltem a felszuronyozott puskámat és lassan a félelemtől remegő kínai felé mentem… Ott állt a gödörben, a sírban, amit segített kiásni, beledöftem a szuronyomat a kínaiba, aztán újra és újra, míg csak le nem bukott a gödörben.”
Gyilkoló versenyeket is rendeztek. Egy újság a következőképpen számolt be egy ilyenről: „Alhadnagyok versenye: ki öl meg 100 kínait hamarabb a párbaj során? Mukai Tosiaki és Noda Takesi alhadnagyok baráti párbajában, amelynek tétje, hogy ki öl meg hamarabb 100 kínait a karddal, a végső fázisába ért. Vasárnap Mukai 89-nél, Noda 78-nál tartott.” Decemberben meghosszabbították a versenyt: ekkor 105, illetve 106 halottnál tartottak. „Délben üdvözölték egymást. Az én számom 105. És mi a helyzet veled? – kérdezte Noda. Az enyém 106. – válaszolta Mukai. Mindketten szívből nevettek. A versenyzők 50-el kiterjesztik a célszámot. Mukai pengéje megsérült a versenyben. Mint elmagyarázta, egy kínai kettévágása okozta a károsodást.”
1937. december 13-án Nanking városába érve a vérszomj nem csitult, sőt, még nagyobb lendülettel kezdtek bele az írtásba. A városban hat hétig tartó vérengzés kezdődött el. Az áldozatok száma máig vitatott. Vannak, akik száznegyvenkettőezer főre teszik, a kínaiak azt mondják, hogy van az háromszázezer is. Az áldozatok között vannak férfiak, nők és gyerekek, akiket többnyire az előbb vázolt módon végeztek ki.
A japánok természetesen nem értenek egyet ezekkel az adatokkal, ők csupán pár ezer áldozatról tudnak. Sőt, olyan japánok is vannak, akik egyszerűen tagadják, hogy volt ilyen mészárlás. Ezeket az embereket a kínai hírügynökség „szelektív amnéziával” vádolta meg. Az sajnos tagadhatatlan, hogy ezek az események megtörténtek, ahhoz túl sok kép és beszámoló maradt meg, hogy kétséges legyen.
Omata Yukio, japán haditudósító így számolt be a nankingi vérengzésekről: „Az első sorban állókat lefejezték, testüket a második sorban állók dobták a folyóba, mielőtt őket magukat is lefejezték. A gyilkolás folyamatosan tartott, reggeltől estig.” Kawano Hiroki, japán katonai fotós is látta az öldöklést: „Mindenféle borzalmas jelenetnek voltam szemtanúja. Fej nélküli gyerekhullák feküdtek a földön. Gyermekek, akiknek kinyomták a szemét.”
A legborzalmasabb emlékeket az áldozatok, illetve hozzátartozóik őrizték. Ma Xiu-yi (1937-ben tizenegy éves): „Az unokatestvérem hét hónapos terhes volt. Nyolc katona halálra erőszakolta. A tizennégy éves unokatestvéremet a katonák elvonszolták és megbecstelenítették. Újra és újra beledöftek a szuronyukkal és meghalt.” Xia Shu-qin (1937-ben hét éves): „Egy tucat szuronyos japán tört be a házunkba, lelőtték apámat, megragadták kishúgomat, szuronnyal ledöfték […]. Ezután megölték a nagyszüleimet, szuronnyal belém és három éves kishúgomba döftek. Utána megragadták az idősebb nővéreimet[…]. Láttam őket vértócsában feküdni, holtan.”
A terrort fokozandó a katonák nem engedték elföldelni a hullákat, így a látvány még gyomorforgatóbb volt. A foglyokat pedig, mielőtt kivégezték volna, szögesdrótokkal kötözték meg.
A városban volt egy néhány négyzetkilométeres terület, mely viszonylag védettséget élvezett. Ez volt a Nankingi Biztonsági Zóna. Ezt a részt a városban maradt külföldiek hozták létre. Azok, akik amerikai zászlóval jelzett hajóval próbáltak menekülni, nem jártak sikerrel, mert a japánok tüzet nyitottak rájuk. A zónát horogkeresztes zászlók védték és az ott megbúvókat egy náci üzletember, John Rabe irányította. A zónában mintegy kétszázezer menekült kínai bújt meg. Igaz, ide is betörtek a japánok és több száz kínai polgárt hurcoltak el, mondván, hogy azok katonák, a hely mégis élvezett bizonyos területenkívüliséget, és ennek köszönhetően több tízezer menekült életét óvták meg.
A 731-es egység
Ez a japán egység biológiai hadviseléssel kísérletezett, és többek között a kóros lehűlés hatásait tanulmányozta élő embereken, valamint élveboncolásokat végzett (azért nem altattak, mert úgy gondolták, hogy akkor más eredményeket kapnak). A kísérletek 1936 és 1945 között folytak. A központ az észak-kínai Harbin (Heilongjiang) mellett volt (hivatalos neve: Járvány-megelőzési és Víztisztítási Osztály volt). Becslések szerint a kísérleteknek csaknem negyedmillió halottja volt Kínában a háború során. Ezen kívül vírusokat és egyéb veszélyes kórokozókat fecskendeztek be az emberekbe, részint kísérletek céljából és részint a kínai népesség további csökkentésének okán. A kínaiak szerint legalább kétezren haltak meg kolerában, lépfenében, tífuszban a kísérleteknek köszönhetően. Folytak még fegyverkísérletek, és a röntgensugárzás élettani hatásait is sikerült megvizsgálniuk. Az egység negyvenezer kínait hurcolt Japánba, és ebből hétezren soha nem tértek haza. Japánban fiatal koreai és kínai nőket kényszerítettek prostitúcióra. A legmegdöbbentőbb az, hogy az egység egyetlen tagját sem állították hadbíróság elé. Az egység vezetőjét az amerikai katonák futni hagyták, cserébe a bakteriológiai kutatások adatainak átadásáért (annak dacára, hogy amerikai áldozatai is voltak a kísérleteknek).
Az elhunytak emlékére
1985-ben megépült a Nankingi Emlékpark, az itt elhunytak emlékére. Az emlékművet arra a helyre építették, ahova több ezer holtestet temettek el. 1995-ben Japán hivatalosan is elnézést kért az okozott kellemetlenségekért, azonban Kína (érthetően) nem érezte ezzel letudva a múltban történteket. Akkor Murayama Tomiichi, az akkori japán miniszterelnök a következőket mondta:
"A nem túl messzi múltban Japán hibás politikát követve a háború útjára lépett, és a japán népet végzetes katasztrófába taszította. A gyarmatosító politikával és az agresszióval sok nép szenvedését és hatalmas veszteségeit idézte elő. Ez különösen vonatkozik az ázsiai népekre. Remélem, ilyen hibák nem fordulhatnak elő a jövőben. Elismerve a megcáfolhatatlan történelmi tényeket, kimondom, hogy mély bűntudatot érzek, és őszintén bocsánatot kérek. Engedjék meg, hogy kifejezzem valamennyi hazai és külföldi áldozatért érzett mélységes gyászomat."
Sok játékfilmet, dokumentumfilmet forgattak, és nagyon sok könyvet, regényt írtak, amely a nankingi mészárlás miértjeire is próbál választ találni. A mostani könyvajánlónkban is egy ilyen regényre hívnánk fel a figyelmeteket.
Láthatjátok tehát, hogy japán oldalról is tudunk példákat hozni az embertelen viselkedésre. Rosszabbak voltak, mint az amerikaiak a megszállás alatt? Aligha! Elvakultabbak? Bizonyos kérdésekben igen. A lényegen viszont ez sem változtat. A múltban történtek olyan dolgok, melyekből már okulhattak volna az emberek, és így nem fordulhatnának elő a mai világunkban ehhez hasonló esetek, se kicsiben, se nagyban. Az ember azonban hajlamos a rossz dolgokat elfelejteni. Aki pedig nem abban a korban élt, inkább tudomást sem vesz ezekről az embertelen döntésekről, állati tettekről.
