Olyan, mint ha felébredtem volna egy nagyjából három hete tartó lidérces álomból. A lidérces álomból, melyet nemes egyszerűséggel úgy hívnak: MEGFÁZÁS. Most, hogy a dokotorbácsi gyógyszereinek köszönhetően múlóban a pusztulat, kezdem azt érezni, hogy valóban képes vagyok azt csinálni, amiért ide jöttem, azaz tanulni, fordítani és írni. Ó, a nyomoronc kis megfázás, mely kezdetben elhitette, hogy allergia. Most már értem, miért hanyatlottam oly sokszor a könyvtárban a lapokra és szenderültem mély álomba. Bizony, a megfázás nem tréfa, mert ha elhatalmasodik, akkor rájön a köhögőroham az emberre a professzora irodájában, eltart vagy öt percig, víg táncot jár arcán a könny a takonnyal, és az bizony elég kellemetlen.
Közben pedig a trutymákos rottyadék hidegnek vége. Valahogy úgy képzelem el, hogy a japán időjárás irányító égi központban az időjárás beállító berendezést kezelő panda elszenderült ebéd után, álmában fordult egyet, rátenyerelt az "időjárás jelentés szerint 22, de 30 foknak érződő, rohadvány meleg" gombra, majd miután felkelt, mint aki jól végezte dolgát, távozott. De még mielőtt a panda összecickánykodta volna az időjárást, egy borús vasárnap ellátogattam a Shugiredenbe, ami nem más, min a Hyakunin Isshu múzeum. Témavezető professzorom előadást tartott itt előadást két Hyakunin Isshuban szereplő versről, ez volt az apropója látogatásomnak. Havonta két verset veséz ki, és a hallgatóság alkalomadtán abbafejezi a hallgatást, és közösen fel is olvassa őket a tanár úrral. A múzeumban (ITT elérhető az oldala, van angol verzió is) megtekinthető egy dalverseny bábok prezentálásában, a versek némi magyarázattal, régi Hyakunin Isshu kártyák, valamint látható most egy időszakos kiállítás is, Uemura Atsushi alkotott egy-egy festményt mind a száz versről. Ezek mellett még be lehet öltözni Heian-kori ruhákba, meg is tettük.
Mindeközben karuta fronton is alakulnak a dolgok. A suliban hetente háromszor van edzés, és az egyik tag elvileg beregisztrált az egyik kiotói egyesületbe is. Ha minden jól megy, és a megfázásom nem tér vissza, nem visz el a jeti, és a csillagharcosok sem rombolják le Japánt, május 3.-án rész veszek életem első itteni karuta bajnokságán.
A bajnokságra erőnléti edzésnek pedig kell valami mást találni, mint a bicaj. Mert igen, vétkeztem Uram, megvevém az bűnös vonat bérletet. Hogy is néz ki a vonat bérlet Japánban, meg bármilyen bérlet? Kedves olvasó, ki Budapesten a havi bérlet megvételéve mindenre korlátlanul felszállhatsz, becsüld meg ezt, ugyanis itt szó sincs ilyenről, A pont és B pont között veszed a rendkívül borsos árú bérletet, oszt csókolom. Le se merem írni, de azért mégis, hogy havi 13 500 jen a bérletem, bár ez változni fog ennek töredékére, ha alattomos terveim szerint kutatói státuszból egyetemi hallgatóvá avanzsálok jövő áprilisban. Annyi a szerencsém, hogy a vonat, amivel suliba járok, szépen átszeli nagyjából egész Kiotót, úgyhogy a legtöbb helyre, ahova menni akarok, el tudok jutni a vonat+séta kombóval. A hosszabb távú bicajozást meg pihentetem, úgy nagyjából októberig, amikor már olyan idő lesz, hogy nem olvadok le két perc után a járgányról.
Mire lassan minden újonnan érkezett emberke hozzászokott (Nem!) a kiotói élethez, megrendezték a lakhelyünkön a Welcome Partyt. Azt tudni kell, hogy Japánban az iskolai év áprilisban kezdődik, tehát emiatt érkezik mindenki áprilisban, nem azért, mert a nagykövetségen valakinek elmentek otthonról, és random mód lőttek ki bennünket év közben a bolygó másik felére. Volt tánc, takoyaki, ingyen sör, karaoke, minden mi szem szájnak ingere,
A Kyoto International Community House Welcome Partyja előtt részt lehetett venni egy ingyenes szemináriumon is, ahol elmondták, hogy ne üssünk el gyanútlan gyalogosokat miközben eszeveszetten száguldozunk a bringánkkal, hogy mire figyeljünk a szelektív szemétgyűjtésnél, hol tudunk olcsón vásárolni, és egyéb hasznos információkat.Elérhetőséget cseréltem sok kedves emberrel, voltam angol-japán beszélgetős klubban, elterveztünk egy jó kis magyar kaja partyt. A menü csirke paprikás lesz, várom sok szeretettel az ötleteket arra, miből eszkábáljak galuska szaggatót. Legközelebb elmesélem, milyen volt első élményem az orvosnál, már ha addig az aszfaltra nem olvaszt a nap.
