A gugli intelligens képfelismerője kicsit benézte az alábbi nyáron készült képet és olyan varázslatos téli gifet szerkesztett belőle, melyet muszáj közreadnom. További kellemes tespedést mindenkinek! 

Jeléül annak, hogy a blog még nem halt meg, itt egy kis összefoglaló azoknak, akik szeretnének megtanulni japánul adni és kapni. 

Jó rég volt már Gondolathúsok, de el kell hinnetek, jó okom volt rá. A totorós poszt másnapján egyszer csak megjelent előttem  Pataki Attila, és közölte, hogy most azonnal  vele  kell mennem a Titánra. Láttam a szemén,hogy nem viccel,és ha ellenkezek,még mulatós dalokba kezd,úgyhogy beadtam a derekam, kicseréltük porhüvelyemet egy alakváltó marsi egérre, majd elhagytam ezt a sárgombócot, és csak nemrég tértem vissza. Nem beszélhetek arról,  miket tudtam  meg a Titánon, ezért inkább mesélek nektek arról, micsoda művelt népi varázslás létezett Japánban régen a csavargó cicuskák hazacsalogatására.

Az van, hogy van egyszer Fujiwara Teika (藤原定家) barátunk, aki elvileg összeállította az Ogura Hyakunin Isshu c. versantológiát. Azt is regélik, hogy a mű a mai formájában nem teljesen az ő műve, belecickánykodott még fia, Tameie (為家) is, de ne menjünk bele most ennyire mélyen a témába. Természetesen Teika pajti, ha már versgyűjteményt készített, belehelyezte egyik önnön versét is, ami így hangzik:

来ぬ人を　まつほの浦の　夕なぎに　焼くやもしほの　身もこがれつつ

Latin betűkre átírva emígyen fest:

Konu hito wo/matsuho no ura no/yufunagi ni/ yaku ya moshiho no/mi mo kogaretsutsu

Tartalmilag pediglen erről szól:

Várom a kedvesemet, aki nem jön, a testemet pedig úgy égeti a szerelem, mint ahogy a tengerparton égetik a sót. (Így készítették régen a sót japánban - nem, ez a magyarázat nincs benne a versben)

Most pedig vessünk egy pillantást Utagawa Kuniyoshi　(歌川国芳) Edo-kori Ukiyoe művész képére, mely a verset hivatott ábrázolni:

Joggal kérdezhetjük: Hol a só? És mégis mit keres ott egy MACSKA? Ejtett Teika pajtás egy szót is macskáról?  És a sárga ruhás kislány mit turkál a macskaalomban, hogy a kezére ragadjon a sok bacilus?
A helyzet az, hogy (dobpergééééééés) a japán népi varázslásban használták ezt a verset, mint "varázsige", méghozzá a kóbor cicák hazacsalogatásra, így kerül négylábú szőrgombócunk a képbe. Ha a verset kiragasztották ajtóra, vagy beletették a cica táljába, elvileg hazaette a fene a kóborlós mindenit neki. A kisleány pedig  nem macskaalomban tapicskol, hanem reszeli a hálátlan cirmosnak a szárított tonhalat. 

A forrás a professzorom, a történet órán hangzott el, ha publikálja valahol, frissítem a posztot. A versekhez tartozó képeket az alábbi linken érhetitek el:
http://hyakunin.atomi.ac.jp/search/bibliography/002900

A szó szoros értelmében nem mondhatni, hogy derült égből villámcsapásként ért, annyi viszont bizonyos, hogy múlt héten emlékeim szerint még nem tudtam róla, de ha már van, és meghívtak, miért is ne alapon ellátogattunk rá. 

Egy karutás barátommal jártuk végig a standokat, de találkoztunk még két osztálytársammal, akikkel viszont hamarosan elváltak útjaink. Már a rendezvény szélén figyelmesek lettünk a hosszú, kígyózó sorra, ami a kürtőskalácsos bódék előtt kanyargott, de akkor még nem láttunk mindent.
A rendezvény légkörét már a kezdetektől középkoriasnak véltem, de talán a Vajdahunyad-vár is besegített, meg a bódék, ahol mindenfélét lehetett venni zsákbamacskáktól kezdve ékszerekig. Ha jól rémlik, szőrmesapkák is kínálgatták magukat, sőt, fakardok is.
Elsőre nem a kürtőskalácsokat rohamoztuk meg, hanem leálltunk ördögpálcázni, és bár ezelőtt nem találkoztunk ilyennel, jót szórakoztunk vele perceken át.
Hamarosan abbahagytuk, és mivel kezdtünk éhesek lenni, kerestünk egy kis kürtőskalácsot, illetve pontosabban egy olyan bódét, ahol nem álltak annyian. Némi keresgélés után szemet vetettem az egyikre, ami egész olcsó volt, és a sor sem sugallta azt, hogy itt sem fogtok kapni semmit, menjetek máshová.
Miután végre kézben tartottam a várakozásom gyümölcsét, elővettem a fényképezőmet, hogy jól megörökítem. Az elem pedig azt mondta: nem és nem. Szerencsére a telefonom kegyes volt hozzám, de a tervezettnél jóval kevesebb fotót tudtam készíteni, szám szerint kettőt, melyek sajnos nem is lettek túl jó minőségűek, ezért azoktól megkímélnélek titeket, de csak hogy mégis el tudjátok képzelni a szituációt, itt egy lány, aki kürtőskalácsot eszik: 

Margit egy nagyobb kalácsot szeretett volna venni, és az ő jóvoltából kiderült, hogy nem kell ragaszkodni a formaságokhoz, simán kérhetett kétféle ízesítésűt. Azt követően, hogy fizetett, kerestünk egy helyet, ahol leülhettünk és ehettünk, habár én már sorban állás közben nekikezdtem a sajátomhoz, mert érezhetően hűlt le. Azonban még így is jóval előbb végzett, mint én, ráadásul szünetet tartott a kalács felénél. Miután végre én is a végére jutottam, felkerekedtünk, hogy keressünk valami innivalót. Ennél a pontnál szeretnék leszögezni valamit: ha az ember kürtőskalácsot akart enni, jó helyen járt, mert akkor sem tudta elkerülni a bódékat, ha igazán azt akarja. Ez nem feltétlenül baj, főleg, ha rengetegen vannak, és a fentebb említett sorok mindenütt keresztezik az utunkat, azonban az ital még nagyobb fejtörést okozott annál, hogy hol kezdjünk várakozni. Igaz, nem merem még költői túlzással sem azt állítani, hogy nem volt semmi, de ahogy vesszük, tényleg nem volt semmi. Talán ha más szemszögből nézzük a dolgot, nincs igazam, viszont hiába árultak széles választékot forralt borból és egyéb alkoholból, egyikünk sem akart inni ilyesfélét. Kávé, forró csoki és tea is akadt, de picit drága volt sajnos mindegyik.
Egyébként lehetett enni mást is a kürtőskalácson kívül, ezekből az ételekből csak a gyrost, a saslikot és a rizses húst említeném meg.
Tettünk egy kis kitérőt is, így láthattunk élő szobrot, valamint kóstolhattunk ingyen mindenféle finom halat, húst és zöldséget.
Mire feleszméltünk, lassan négy óra lett, ezért úgy döntöttünk, elindulunk. Még tettem egy kísérletet, hogy vegyek valami speciálisnak kinéző (ezalatt azt értem, hogy nagyon finomnak tűnő) sült krumplit, de a sor megint közbeszólt, az ár pedig kontrázott. Inkább letettem róla.

Összesítésben annyit mondanék, hogy aki tud, menjen és vegyen részt a legközelebbin, mert a hangulat nagyon jó volt. Sajnos a középkori légkört kicsit lerombolta a színpad és a mikrofon, de ez már igazán részletkérdés. Bónuszként az őszi fák is nagyon szépek voltak, tehát szerintem érdemes egyszer kipróbálni, milyen is ez a fesztivál.