Haladunk szépen előre, már a hatodik versnél járunk. Még a hozzám hasonló matematikai antitálentumok is ki tudják számolni, hogy egy héten két verssel számolva a harmadik hét végénél járunk. Még nem adtam fel, már csak 94 vers van hátra.
Chūnagon Yakamochi verse a következő, mely a legnagyobb fejtörést okozta nekem eddig, és meg is mondom miért: a Tanabata legenda szerint egy szarka szárnyai szolgáltatják a Tejúton a hidat Orihimének és szeretőjének (A Tanabata legendáról bővebben ITT olvashattok). Ez által a császári palota, melyben bóklászik költőnk, az égbolt megfelelőjévé válik (vagy hívhatjuk mennynek is, de senki ne gondoljon repkedő angyalkákra meg ilyesfélékre). A probléma ezzel csak az, hogy egy japánnak ez a hasonlat mond valamit, és rögtön asszociál a "szarka-híd"-ról a Tanabata legendára, ám egy európai emberben ilyen folyamatok nem indulnak el. Aztán persze fogtam az ebből eredő kétségeket, sutba dobtam, és odapakoltam szépen a szarkát a fordításba, most pedig jól megmagyaráztam. Ōtomo no Yakamochi (a chūnagon egy udvari méltóság) járkál a palotában, hídra, egyebekre dér telepszik, neki meg leesik, hogy: Jé, már késő este van!
A Budapest-verzióról
Költőnk a Parlament környékén bóklászik. Közvilágítás alig, hiszen válság van, a halvány fényben pedig élénken ragyognak a zebra csíkjai. A villamos sem jár már, ebből pedig nagyon helyesen vonja le a következtetés: rettenet késő van.
Források:
https://100poets.wordpress.com/2011/02/26/a-cold-winters-night-poem-number-6/
https://en.wikipedia.org/wiki/Tanabata
http://bungaku.freeblog.hu/categories/Hjakunin_issu_-_Szaz_kolto_szaz_verse/
