Elnézést a késői posztért, valószínűleg holnap is így kapjátok majd a kövi adagot, miután hazaértem, aztán minden visszaáll a régi korai posztolásba:) –Vash)

Figyelmeztetés: a tájfun veszélyes dolog, és ha van esély arra, hogy jön, jobb bentmaradni a szobában és nem-kimenni. Amit mi tettünk, felelőtlen dolog, kérjük ne csinálja utánunk senki. A híradót elnézve rosszabbul is járhattunk volna, minthogy átázik a cipőnk.

A mai napra be volt tervezve egy remek program: „hoomu bijitto” (home visit), ami ősjapán nyelven annyit tesz, családlátogatás, azaz japán családokhoz mentünk volna párosával beszélgetni, kultúrátcserélni, enni, miegymás. Jól hangzik, ugye?
Kár hogy nem lett belőle semmi, mert a tájfunveszély miatt lefújták, és egynapos alapítványi-fogságra ítéltek minket.
Az egyik kedves szervezőhölgy azt mondta, hogy kimehetünk végülis ha nagyon szeretnénk, kimehetünk, de amennyiben nem feltétlenül szükséges, maradjunk az épületben.
Magyarul: ki ne toljátok a képeteket az épületből, értve vagyok?

A reggelinek ezzel a tudattal indultunk neki komótosan, meg persze a felirat által sugallt életérzéssel:

 Ezután csehországi barátnémmal olvasással és beszélgetéssel töltöttük a délelőttöt.
Azám, de van TV a szobákban, és mind láttuk, amit az időjárás jelentés mondott: minket épp csak súrol valószínűleg a kis viharocska.
Így esett, hogy egy nagyobb városnéző-csapat verődött össze, és azzal a felkiáltással, hogy ha para van, majd hazafutunk, mert a jinják közel vannak, elindultunk.

Út közben belefutottunk egy épületbe, ami kívülről egy tehetősebb ember kertjének, közelebbről meg étteremnek tűnt, de beljebb lépve megláttuk a feliratot, hogy ez biza díjmentesen megtekinthető múzeum.

A földszinten valóban van egy étterem, és valóban egy tehetős ember háza volt, név szerint Fusazi Tanuguchié, aki a textiliparban szerzett hírnevet magának, annak ellenére, hogy igencsak szegény családból származott.
Ő építtette ezt a villát, később pedig Taijiri-város tulajdonába került, azóta üzemel múzeumként, étteremként, de tartanak itt kisebb koncerteket és esküvőket is.

Miután kigyönyörködtük magunkat a házikóban, továbbálltunk jinjanézőbe, pedig addigra már igencsak szakadt az eső. A komfortérzetünket fokozta, hogy az egyik jinja kertjében megint támadásba lendültek a szúnyogok, de nem adtuk fel, csak azért is turistáskodtunk tovább.

Mikor meguntuk a vízbentocsogást és lepergettük azt a forgatókönyvet is, hogy mégis jól felénk fordul vihar-haver, úgy döntöttünk, jobb, ha bevásárolunk a közeli szupermárketben. Íme a szerzemény, egy nagy adag sör, két poharas-sake és némi rágcsálnivaló:

És ha már bevásároltunk, hazatérés után neki is álltunk elfogyasztani az üdítőitalokat, nehogy megromoljanak.
Természetesen ismét karaokeba torkollott az este, valamint mindenki bedobta a közösbe országának hagyományos édességeit és italait.

 De nem mulattunk túl sokáig, hiszen a következő napra a tájfun maradványa is arrébb szándékozott állni, így mindenki egész napos Osaka-túrát tervezett, ezzel jelentkezem legközelebb. (Nagyon várjuk!!!!:) )