Nakahara Chūya
Ártatlan dal
Ha belegondolok, nagy utat tettem meg.
Az az este, a tizenkettedik télen…
Fönn az öböl egén visszhangzó gőzsíp
párája most vajon hol, merre lehet?
Megbújt a Hold a felhők fodra között
De ahogy a gőzsíp hangja a fülembe hatolt
Megszeppenve húztam magam össze, s mire
Felpillantottam, már az égen ült a Hold.
Hány meg hány év pergett már le azóta…
A fiú, aki akkor letaglózva,
szomorúan kísérte szemével a gőzsíp
páráját, most vajon hol, merre lehet?
Feleségem, gyermekem is van már.
Ha belegondolok, nagy utat tettem meg
Életemből vajon mennyi van még hátra?
Élek majd bizonyára tovább, mint eddig, de…
Élek majd bizonyára tovább, mint eddig, de…
Így, hogy most a távoli nappalok és esték
Éreztetik velem fájó hiányukat
Megremeg önmagamba vetett bizalmam.
Magamra nézek, önnön természetemre
Mely - ha már itt, ezen a világon él-
a lelkét is beleadva teszi dolgát
Valahogy olyan szánalomra méltó.
De ha belegondolok, végső soron…
Ha a lelkem is beleadom
- ha érzem is a régi idők hiányát-
ezután is majd csak lesz tán’ valahogy.
Ha belegondolok, mi sem egyszerűbb.
Pusztán elhatározás kérdése az egész.
Nincs más választás, mint tenni a dolgom,
s ha teszem a dolgom, minden rendben lesz.
Ezt gondolom, de valahogy mégis csak…
Az az este, a tizenkettedik télen…
Fönn az öböl egén visszhangzó gőzsíp
párája most vajon hol, merre lehet?
(Fordította: Károlyi Orsolya)
中原中也
頑是ない歌
思えば遠く来たもんだ
十二の冬のあの夕べ
港の空に鳴り響いた
汽笛の湯気は今いずこ
雲の間に月はいて
それな汽笛を耳にすると
月はその時空にいた
それから何年経ったことか
汽笛の湯気を茫然と
眼で追いかなしくなっていた
あの頃の俺はいまいずこ
今では女房子供持ち
思えば遠く来たもんだ
此の先まだまだ何時までか
生きてゆくのであろうけど
生きてゆくのであろうけど
遠く経て来た日や夜の
あんまりこんなにこいしゅうては
なんだか自信が持てないよ
さりとて生きてゆく限り
結局我ン張る僕の
と思えばなんだか我ながら
いたわしいよなものですよ
考えてみればそれはまあ
結局我ン張るのだとして
昔恋しい時もあり そして
どうにかやってはゆくのでしょう
考えてみれば簡単だ
なんとかやるより仕方もない
やりさえすればよいのだと
思うけれどもそれもそれ
十二の冬のあの夕べ
港の空に鳴り響いた
汽笛の湯気や今いずこ
