"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

LOST – A 6. évad részeinek elemzése (2/3)

2014. augusztus 10. - Dharman

A következő giga poszt a Lost indulásának 10. évfordulójára lett egységesítve (3 részben). A blogon még számos más Lost-os írás van, ez a bejegyzés az egyes részek elemzéseit tartalmazza a blog szerkesztőjének szemszögéből. Milyen jó is volt anno hétről-hétre témázni az aktuális részekben történt mindfuck-okról. :)

Ez pedig az elemzések 2. része. (9-16. részig)

Az elemzés első részét megtalálod: ITT

Lost 6. évad - Rész:9.
Cím: 
Ab Aeterno (jelentése: öröktől fogva)
Adásban: 
2010. március 23.
Centrikusság:
 Richard Alpert

Elérkeztünk az évad, rajongók által leginkább várt részéhez és a készítők azt hiszem jól tudták mi kell nekünk. Nem hibáztak és egy olyan részt állítottak össze, ami méltán versenybe szállhat a Lost eddigi legjobb epizódjával, ami a Constant nevet viseli. Sajnos a legjobb rész címről lecsúszott, mert azért még mindig a Desmondos rész viszi nálam a pálmát.

Ilonával nyitunk, amit Jacob meglátogatja egy kórházban. Oroszul beszélnek és Ilona eléggé le van amortizálva. Van egy olyan érzésem, hogy Jacob miatt sérült meg és ebből még lesz drámázás egy későbbi epizódban, amikor kiderül, hogy hogyan került a csaj kórházba. Jacob itt mondja el Ilonának, hogy meg kell védenie a 6 kiválasztottat akik még életben vannak (tehát a közelmúltban történhetett a baleset vele). Ugrunk vissza a szigetre, a „jelenbe”. Persze, mert minden relatív. A Lostiek nem igen tuják, hogy hogyan tovább. Állítólag Ricarduso tudja, ezért tőle kérnek segítséget. Az előző részben láthattuk a kiborulását, szóval nem lepődünk meg azon, hogy kiröhögi őket, mondván, hogy fingja nincs az egészről. A nevetését én többször visszatekertem :D. A rajongók kedvéért Richard előáll a „Pokolban vagyunk és mindenki halott” teóriával és gondolom többen újra felszisszennek, hogy igazuk volt, de ne együk olyan forrón a kását. Ezután fogja magát és elindul Ál-Lockhoz, hogy csatlakozzon a táborához. Hurley pedig spanyolul hablatyol valamit, ami nem tartozik Jackre. Kövezzetek meg de én már ekkor tudtam, hogy Ricardo halott asszonyával beszél :D.

Flashback hang, majd Tenerifére ugrunk. Ricardo vágtat a lovával haza a beteg feleségéhez. Sajnos az asszonyt elérte a tüdőbaj, de a férfi mindent megtesz a gyógyulásáért. Ellovagol egy orvosért, aki egy kötsög (Richard meg egy szegény ember)és nem segít. Ricardo véletlen megöli, majd hazavágtat és látja, hogy elkésett: a felesége halott. Lekapcsolják és börtönbe kerül, ahonnét úgy tűnik a bitófa lesz a kövi állomása és egyben élete vége is. Itt jegyezném meg, hogy a rész gyönyörű (CGI-s)képekkel operál és a zene is igen jóféle. A színésznő aki Richard nejét alakítja pedig gyönyörű!!! A korhű öltözékek, tárgyak részletessége megdöbbentő és a rész nagy részén spanyolul beszélnek. Ez egy nem kábeles sorozatnál Amerikában ismételten csak nagy szó, bár ha nézzük az egész részt, sorolhatnám tovább, hogy miért is különleges.

Vissza a részhez: a börtönben a pap nem akarja feloldozni a bűnei alól, mert ő is kötsög, viszont elintézi, hogy egy az „Új Világba” induló hajóra felkerüljön emberünk, így elkerülheti az akasztást. A hajó kapitánya Magnus Hanso, akinek a neve szemetszúrhat nektek. Igen, ő Alvaro Hanso őse. A leszármazott pedig nem más, mint a Hanso Alapítvány feje.

Aki nem érti most miről beszélek, az OLVASSON!

A hajó egy hatalmas viharba kerül (thanks for Jacob) és a vihar okozta cunami miatt egy hatalmas tockossal lezúzza a Taweretet. Hát így semmisült meg a szobor és így került be a hajó a sziget közepébe. Az ütközésbe Hanso kapitány és a legénység közül jó néhányan belehaltak. A tiszt a hajóról pedig elkezdte írtani a rabszolgákat, mondván, hogy kevés a kaja, ők meg sokan vannak. Itt jegyzem meg, hogy kiderült az is, hogy mit jelentett pár résszel ezelőtt Ál-Locke láncos mondata Richard felé. Szóval a tiszt elkezdi gyilkolni a rabokat és már majdnem Richard következne, amikor a füst közbelép és elkezdi a hajón kívül szanaszét szedni az embereket. Amikor már csak Richard maradt, szembenézett vele, elkezdte „fényképezni”, majd eltűnt. Ezt követően Richard próbált kiszabadulni a láncaiból, de nem ment neki. Egy nap meglátogatta Isabella, a halott kedvese. „A szemébe néztem és amit láttam maga volt a gonoszság.” Kell ehhez kommentár? Nem! Amikor a csaj magára hagyja a roncsban, a füst feltehetőleg elkapja és bár nem tudom, hogy hogyan lehet egy halottat kivonni a forgalomból, de megteszi. Vagy nem is? Mindenesetre Ricardo már nagyon cefetül van. Ismét eltelik ezután egy kis (sok) idő. A következő Látogató MIB, aki ugye a füst maga. Majdhogynem kinyalja Ricardo altáját. Felajánlja neki, hogy kiszabadítja, ha segít neki kicsinálni a Sátánt. Úgy gondolom, hogy ez a poklozás meg sátánozás csak azért van, mert egy primitív embernek nem állhatnak elő még füstikék sem semmilyen tudományos vagy más magyarázattal. Egy tudvalevőlegesen keresztény istenfélő embernek csak az isten és az ördög szavakkal dobálózhatnak. Láthattuk, hogy amikor az egyik rab megpillantotta a hajóból az óriás szobrot a vízben, egyből az ördögre asszociált. Tehát Ricardonak bemeséli MIB, hogy Jacob az ördög. Átadja neki a tőrt, majd elmondja neki, hogy még mielőtt Jacob megszólalna döfje át vele a mellkasát. Igen, ez ugyan az a tőr, amit nemrégiben Dogen adott át Sayidnak ugyan ezekkel a szavakkal. MIB jól láthatóan színészkedik és Ricardo mindent szépen bekajál. Elhangzik a mondat is MIB szájából: Jó látni téged a láncok nélkül. Véglegesen tiszta lesz számunkra, hogy mit akar MIB, elszökni a „pokolból”, de ez csak úgy lehetséges, hogy megöli az „ördögöt”. Ezek csak szavak és ha társítjuk őket személyekhez, akkor jelen esetben Jacob lesz az ördög, majd halála utána a kiválasztottak. Így Richard elindul az ördöghöz, aki a szobornál tanyázik. Küldetése természetesen nem lesz sikeres. Jacob leszereli, jól elveri és tudatosítja, hogy ez nem a pokol és ő nem halott. A felesége viszont halott, így jó lenne, ha nem rajta keresné. Beszélgetnek és nagyon sok érdekes dolgot megtudunk. „Mi ez a sziget?” „Nem jöhet ide akárki, kivéve, ha meghívják.” Képzeljük el úgy az egészet, mintha a sziget lenne a gonoszság, sötétség, ördög ágya, ezt a szigetet a részben helyettesítjük egy palackkal és a benne borral. A bor esetünkben maga MIB. Jacob és a mindenkori kiválasztottak a dugók, amik nem engedik ki a bort a palackból. Amíg tehát él Jacob vagy egyik kiválasztotta, addig a gonoszság nem tud kiszabadulni. Viszont, ha neadjisten sikerülne megölni Jacobot és az összes kiválasztottat, akkor eltűnne a dugó és emberünk kiszabadulna a szigetről. Másik opció pedig véleményem szerint az, amit a rész végén láttunk, amikor MIB összetörte az öveget és kifolyt belőle a bor. Tehát, ha a sziget tegyük fel, elsüllyedne, akkor a kiválasztottaknak el kellene hagyniuk azt, így pedig kiválasztottak nélkül (akiknek a szigeten kell lenniük, máshogy nem megy a védelem)MIB/Ál-Locke/füst szabad lesz. Ezért volt tehát olyan fontos visszacsalni Jackéket a szigetre. Na már most MIB úgy véli, hogy az emberi természet eredendően rossz. Legalábbis a Paradicsomból való kiűzetés óta. Jacob pedig szeretné bebizonyítani ennek ellenkezőjét. Ezért hoz a szigetre embereket. Az emberek játékába pedig nem szeretne belefolyni, nem akar manipulálni. Szeretné ha ők maguk mutatnák ki a foguk fehérjét és ha van akkor a gonosz énjüket. Néha azonban igazgatni kell az útjukat és ezért fogadja Jacob közvetítőjéül Richardot. Ő lesz a kapocs Jacob és az emberek között. Cserébe pedig örök életet kap (mivel hogy Jacob nem tudja feltámasztani a feleségét – tehát Dogennek is hazudott a fiával kapcsolatban?). Richard később visszatér MIB-hez és átadja neki Jacob ajándékát, egy fehér követ. Ismét nem mondok semmit, csak képzeljetek el tőlem egy kacsintást! :D MIB elmondja neki, hogy ő vissza tudta volna adni a feleségét, de így sajnos már nem műkködik a dolog, azonban ha meggondolná magát, akkor várja vissza.

snapshot201003250951031.jpg

Visszatérünk a jelenbe. Richard elért céljához, ahol anno MIB-bel beszéltek és ahol MIB mondta neki, hogy még csatlakozhat hozzá. MIB azonban nem jelentkezik, viszont Hurley igen, aki szerint Isabella is ott áll a köreikben. Könnyfakasztó jelenetsorok következnek, amikor Richard elbeszélget a halott csajjal, annak ellenére, hogy nem látja. Nagy kérdés az, hogy valóban 1 másodpercig sem látta és nem is érezte? Ha ez így van, akkor a különböző halotti jelenéseknek is más és más lehet a megoldása, mert ugye vannak a látható halottak és a láthatatlanok. A látható halottak valszeg MIB teremtményei (vagy materializálódásai). A láthatatlanok meg….angyali küldöttek? Passz! A lényeg az, hogy végül Isabella oldozza fel Hugon keresztül Richardot. Üzent azonban még valamit a csaj: Richardnak meg kell állítania MIB-et, nem hagyhatja el a szigetet. Tehát ez az új feladata és nekem úgy tűnik, hogy ezzel az új feladattal nem a volt feleség, hanem inkább Jacob bízta meg. „Mert ha neki sikerül kijutnia, mind a pokolra jutunk”, szól Hugo záró mondata stílszerűen spanyolul. Itt persze még mindig nem volt elég, mert egy messzi pontról eddig Ál-Locke figyelte őket és láthatjuk a sötétbe boruló nem éppen boldogságos arcát, mintha azt mondaná: Jól van Jacob, ismét ügyesen léptél, de most én jövök.

snapshot20100325100026.jpg

Aztán még mindig nincs vége, mert jön egy Ál-Locke flashback. MIB és Jacob ülnek egy pálmafa alatt egy dombtetőn, csak úgy, mint anno a tengerparton tették. Fenyegetőznek, Jacob átnyújtja a borosüveget MIB-nek, odébbáll, majd MIB széjjelzúzza az üveget. A párbeszédből leszűrhetjük, hogy a kiválasztottak jobban járnának, ha nem kerülnének Ál-Locke és emberei közelébe. Igaz Ál-Locke nem tudja őket kinyírni, de vannak a seregben emberek, akik nem rettennének vissza egy ilyen feladattól. Most a jelenetsort láthatjátok pár képkockában, majd záró akkordul és jó szokásomhoz híven a kövi rész promóját!

parbeszed.jpg

Kövi rész előzetese:

Lost 6. évad - Rész: 10.
Cím: 
The Package
Adásban: 
2010. március 30.
Centrikusság: 
Jin/Sun

Kérem szépen, ez felvezető rész volt a javából. Sun/Jin centrikussággal fűszerezve. Elég sok Sun/Jin centrikus epizód fulladt érdektelenségbe, de ez a rész úgy tűnik nem azokból a fajtákból való. Hiába már csak alig pár rész van a fináléig. Ami a rész közben eszembe jutott, hogy az évad végén csinálnom kell egy Locke mosolyalbumot. Sikongatok, amikor Ál-Locke előkapja azt az erőltetett(vagy nem)  mosolyát. Hát akkor gyorsan foglaljuk össze mi is történt a részben.

snapshot20100402192004.jpg

Kiderült, hogy az ALT-ban hogy került Jin Keamy konyhájába és az is, hogy Sayid mégsem volt vele olyan kedves, mint hittük. Az ALT szál elsőre igencsak különbözött a Szigetestől, hiszen Sunék nem házasok, viszont kavarnak. Mr Kwon pedig tud erről és Keamyvel akarja kinyírni Jint. Sajnos itt is érvényes az, hogy a félreállított csaj a tűzpárbajban megsérül (fel is szisszentem, mert nagyon amatőrnek hatott), így Sunt sikerült véletlen meglőni. Persze nem fog elpatkolni, viszont várandós (Jintől), így a baba veszélybe került. Gondolom, majd beviszik kórházba, ahol vagy Jack vagy Juliet fogadja majd őket és esetleg még a baba életét is megmenti. Említésre méltó még, hogy Mihail is feltűnt és mily ironikus, ismét el lett távolítva a szeme, most a pisztolypárbaj során.

- Why don’t you believe me?
- Because you’re speaking.

Most már végképp tiszta, hogy Ál-Locke senkit nem akar kivinni a szigetről. Azért kellenek neki a kiválasztottak, hogy egy helyre gyűjtse őket és mindet megölje. Vagy valami ilyesmi. Az biztos, hogy baromira nem érdekli, hogy mi lesz velük, csak ő szabad legyen. Kateet is Klerre bízta, miután beteljesítette a melóját.  Widmore bekeményített és keménysége mellett az egykoron félelmetes Othersek most elég gagyinak hatnak. Az öreg elrabolta Jint Ál-Locke táborából, mert állítólag Jin fontos infókkal tud szolgálni a sziget erejével kapcsolatban. Sayid elvesztette az összes emberi érzését, így az empátiát is. Iszonyatos durván néz ki Klerrel egyetemben. Nem futnék össze velük éjszaka az tuti.  Ismét meglátogattunk 2 olyan helyszínt, ahol régebben már jártunk (23-as szoba és Sun kertje). Nosztalgia ezerrel! Richard visszatér és csírlíderként beszédet intéz, hogy akkor most legyakják a füstöt. Eközben Ál-Locke meglátogatja Widmoret, azonban a szonáris kerítéseken belülre nem tud menni. Kijelenti az öregnek, hogy a háború elkezdődött és jó lesz, ha vigyáz. Ezután Sayidot visszaküldi, hogy kémkedjen, mert kíváncsi, hogy mi van a Sawyer által említett Widmore csomagban. A csomagban nem mi, hanem ki van. Az az ember, akire igazából mindenki számított (főleg azért, mert miden résznél kiírják a nevét): Desmond Hume a mi konstansunk. Jó volt, de asszem, a kövi résztől fogunk padlót fogni ismét.

Ja még valami. Ezt az elkötjük a repülőt és azzal lógunk meg dolgot tényleg komolyan gondolják? Inkább ne erőltessük :S  Még egy égető kérdés: kire fognak Juliették lőni a viharban? Lassan már erre is fényt kellene deríteni!

Kövi rész promója:

Lost 6. évad - Rész: 11.
Cím: 
Happily Ever After
Adásban: 
2010. április 6.
Centrikusság: 
Desmond

Utóbb kicsit bealtattak minket a Sun/Jin centrikusságú résszel. Persze mint akkor is írtam,  érződött rajta a felvezető jelleg, sejtettem, hogy a kövi rész odab*szósabb lesz, mert ugye Desmond és időutazás és Constant stb., de azt hiszem a vártnál kicsit többet kaptunk. Konkrétan le kellett állítanom a videó lejátszást és nem azért, mert olyan unalmas lett volna a rész, hanem hogy anyázva körbefussam a szobát.

A vicces az az egészben, hogy az egész kiszámítható volt és olyan logikusan volt felépítve, hogy öröm volt hallgatni és nézni. A szigeten folytatódott minden ott, ahol abbamaradt: Desmond magához tért, majd kérdőre vonta Widmore-t és Zoe-t, hogy mi a fenét keres a szigeten. Widmore próbálta elmagyarázni, hogy a sziget még nem végzett vele és küldetése van. A hősszerelmesünknek sem kellett több, jól beleverte az infúziótartó rudat az öreg fejébe. Ezután új díszletbe vonszolták, ami egy irányítóközpont volt. Két bazinagy toroid tekercset láthattuk szembeállítva egymással egy kis kabinban. Az irányítóban volt nyúl is, így már mindenki sejthette, hogy mire megy ki a játék. Bezony, kő kemény kísérletek folytak/ folynak itt a sziget elektromágneses erejével kapcsolatban. Desmond pedig azért kell, mert különleges, mégpedig azért, mert amikor berobbant a hatch, a hatalmas elektromágneses vihar nem zúzta porrá az agyát, viszont az elméje utazott az időben. Widmore terve tehát az volt, hogy adjanak emberünknek még egy nagy dózis elektro-mágnesességet, amitől majd a tudata elszáll. Azt nem értem, honnan tudta az öreg, hogy mi fog történni Desmond fejében és azt sem, hogy most miért nem időben utazott. Lehet erre választ sem kapunk, egyszerűen érjük be azzal, hogy az Univerzum irányította :D.

snapshot20100408190303.jpg

Ami történt, miután Desmondot bekényszerítették a tekercses szobába, az az volt, hogy a férfi elájult, úgy mint anno és a tudata átkerült az ALT-ba. Tehát most nem csak úgy a fő szálon kívül ismertük meg a szereplő ALT-ját, hanem direktbe, a főszálon belül. Mintha Desmond álmodta volt az egész ALT-ját, eleinte úgy szemlélte és nem gondolt arra, hogy egy kis tudatosságot is vigyen bele. Persze ez majd változik. Most még ott tartunk, hogy emberünk leszáll a Sydneyből érkező gépről és elkezdődnek a "véletlen" összetalálkozások. Először Hurleyvel aztán Klerrel. Desmond nem ismeri fel őket. A muksó, aki várja a Limóval, nem más mint Minkowski, a 4. évadban csúnyán bevégzett kommunikációs tiszt. Desmondot Widmorehoz viszi a céghez, ahol látszólag minden változatlan. Azonban első megdöbbenésünkre, az öreg átöleli Desmondot (én annyira azért nem döbbentem meg, ha ebbe az univerzumban eddig is minden úgy történt, hogy a szereplőinknek jó legyen) és kiderül, hogy a fiú a jobb keze. A falon láthatjuk, hogy a jegesmedvés kép helyett, most egy mérleges kép függ, melynek egyik oldalán fekete, másik oldalán fehér kövek vannak. Widmore whisky-vel kínálja Desmondot, méghozzá azzal a márkával, amire utóbb még azt mondta, hogy többet ér kortya, mint Desmond egész élete (amikor a 60 éves italt feles pohárból itták, az azért fájt picit). Hát így. Megbízást kap, mégpedig azt, hogy felesége jótékonysági báljára szervezze be a Drive Shaft együttest, hogy fiának jó legyen, mert ő meg zenész és mivel k*rva gazdagok, megtehetik, hogy a fiúnak kinyalják a fenekét, így ő együtt zenélhet a híres rock együttessel. A gond csak az, hogy a frontembert lekapcsolták drogfogyasztás miatt. Szóval lássuk csak: Widmore és Mrs Hawking együtt nevelik fiúkat Faradayt, akiből zenész lett és aki Charlieval és zenekarával akar témázni. Király. Desmond összegyűjti Charliet, aki furcsa dolgokat ültet el a fejében. A repülőn, amikor torkán akadt az anyag halálközeli élménye volt. A látomásában egy szöszi csajt látott, akit szeretett (Kler). Azt mondta, hogy lehet ez a világ nem is az igazi világuk. Desmondot nem igen érdekelte a téma, de aztán, amikor úton Widmore felé Charlie belesegítette Desmond kocsiját a tengerbe, akkor kezdődtek az érdekes dolgok. Charlie beszorult az autóba és miközben Des próbálta menteni, a gyerek ugyan úgy odatapasztotta a tenyerét az autóra, mint anno, amikor Desnek azt az üzenetet adta át (a Looking Glass állomáson), hogy Not Peny's boat. Szóval Desmondank is elindultak a témázások és ez akkor csúcsosodott ki, amikor az MRI-nél a sugárzás hatására 1001 érzés és élmény villant be Penyvel kapcsolatban. Itt merülne fel bennem a kérdés, hogy amikor Juliet a szigeten haldoklott, lehet tényleg már az ALT-ot látta a szemei előtt? Charlie végül nem megy koncertezni Widmore-éknak, így Desnek kell elvinni a szomorú hírt Eloisenak. Eloise egy öreg cafka, aki úgy tűnik most sem lepődik meg semmin. Irányítja az eseményeket (és lehet a férje is). Amikor Desmond meghallja Peny nevét, amikor a rendezvény vendégeinek névsorát olvassák fel, az öreglány gyorsan elintézi Desmondot, mondván, hogy jó lesz, ha leáll a nyomozással, mert k*rvára nem lesz jó vége. Szóval ne keresse, ne zaklassa Penyt, mert pitbullkutyákkal meg lesz etetve. Ekkor jön be a képbe a zenészpalánta Faraday személyében, aki elmondja Desnek, hogy álmában mindenféle képletekről álmodik, amiket ébren nem ért, de tudós barátja azt mondja, hogy a dolgok, amiket leírt, k*baszott bonyolult dolgok. Úgy tűnik Farday is megérezte a túlvilági szerelmet, amikor egy vörös csajt látott meg (Sárlot). Úgy tűnik a szerelem tényleg nem ismer határokat, még ha dimenziókról is van szó. Faraday elmélete, hogy történt valami, például egy atombomba, ami miatt ebbe a világba csöppentek és előtte volt egy másik életük. A fiú, rátapintott a lényegre, hiszen valóban felrobbant a bomba, az igaz, hogy nem ő robbantotta, de a segítségével robbant fel. Attól félek, hogy a készítők félre akarnak minket vezetni, de az is lehet, hogy Faraday közelebb vitt minket ezzel a megoldáshoz. HA így gondolkodunk, akkor tiszta, hogy a robbanás előtt Faraday által készített napló valahogy átmentődhetett az ALT-os Eloisenek és ezért tud mindenről. Lövésem nincs, de már csak pár rész és kiderül. A lényeg, hogy Faraday segített megszervezni Desnnek egy találkát a féltesójával Penyvel. A csaj abban a stadionban futkározott a sorok között, ahol anno JAck és Desmond is összetalálkoztak. Itt pedig, amikor a két ismeretlen Desmond és Peny összetalálkozott, számomra megállt az idő. Sonya Walger és Henry Ian Cusik iszonyatosan jó színészek!!!! Izzott körülöttük a levegő és én csak tátottam a számat. Nem volt köztük most semmilyen fennkölt párbeszéd, de ez a pár csacska szó is elég volt ahhoz, hogy a rész után vigyorogjak óraszám. Hitelesek! Elhiszem, hogy az övék a világ legnagyobb szerelme! Ezt pl a Kate JAck Sawyer háromszögben egyszer nem éreztem, ezért nem is érdekel, hogy mi lesz velük. Peny és Desmond viszont örökké éljen! :DA találkozás után Desmond magához tért a szigeten és belement, hogy segít Widmore-nak. Sayidot (akit szintén k*rva jó színész alakít) viszont elkezdtem gyűlölni, ugyanis jött, kitört pár nyakat és kérte Desmondot, hogy tartson vele, mert Widmore kötsög. Nem tudjuk mi a terv, de Desmond szó nélkül Sayiddal tartott. Lehet ez már a terv része lenne? Az utolsó jelenetben visszatérünk a stadionhoz, ahol Des megkéri Miknkowskit, hogy szerezze meg az Ocenaic járaton vele utazók névsorát, mert mutatni akar nekik valamit. Most mindegyiket addig fogja majd ütni, míg elő nem bukkannak a látomásaik a szigetes univerzumból? Az biztos, amit a készítők twittereltek a minap: ez az epizód egy új fejezetet indít a Lost még hátralévő történetében. Örülök, mert visszatért végre Desmond, láthattuk Faradayt, Charliet és Mrs Hawkings-t. Örülök, mert ebben a részben sem kellett csalódnom, viszont nem örülök, mert újabb résszel közelebb kerültünk a véghez.

Az eddigi életemen még nem sikerült elgondolkodnom, de tudom mit kell tennem: kérek egy manifestet mindenkiről, aki még nem látta a Lostot, mert mutatnom kell nekik valamit! ;)

Kövi rész promója:

Lost 6. évad - Rész: 12.
Cím: 
Everybody Loves Hugo
Centrikusság: 
Hurley
Adásban: 
2010. április 13.

Természetesen egy Desmondos epizód után nincsenek nagy elvárásaim és lehet ez a Hugo centrikus rész pont ezért tetszett ennyire. Volt benne minden, amit egy rajongó kérhet: akció, dráma, pár visszatérő és ami a legfontosabb VÁLASZOK!

snapshot20100415203125.jpg

Az ALT-ban amit azt sejthettük Desmond beindult és meglátogatja az Oceanic 815-ön utazókat. Így jutott el Hurley-hez is, aki (mint már az első részből tudjuk) a világ legszerencsésebb embere. Van pénze és sikeres, egy a bökkenő: elég gátlásos, ha a lányokról van szó. Az anyja beszervez neki egy vakrandit, amire a csaj nem érkezik meg. Azonban Hugo asztalához ül egy a számunkra már ismerős arc Libby. Elkezdenek beszélgetni és mondanom sem kell, a digi-dagi daganatnak egyből bejön a csaj és ebben a világban is szerelem lesz első látásra, majd a csajt magával ragadja egy arc a diliházból, mondván, hogy elég legyen a hupákolásból, indulunk haza kislány. Igen, Libby itt is dilis, bár önszántából került be a buliba, mert látomásai vannak és úgy gondolja, hogy van egy másik világ is a sajátjukon kívül, ahol elkerült egy szigetre és megismerte Hurleyt. Ismerős story mi? Szóval Hurley egyből nem veszi be ezt a rizsát, de aztán jön Desmond, aki rábeszéli, hogy randizzon vele egyet, mármint a csajjal. Hurley belemegy és elviszi Libbyt a tengerpartra piknikezni. Imádtam ezt a jelenetet. Csak gondoljatok bele: a második évadban is erre a piknikre készültek a szerelmespárok, de akkor Libbyt kinyírta Májkül és most, igaz egy másik valóságban végbemegy a piknik. A csóknál Hurleynek is bevillanak a szigetes emlékek. Desmond ezt a randit végignézve vigyorog és elindul a kövi jelölthöz. Kicsit visszakanyarodva a szigetes világhoz. Hurleynek megjelenik Májkül szelleme (a jelenéseket sem bízzák a véletlenre) és elmondja a dagadtnak, hogy mit kellene tennie. A zsírfejű eleinte nem nagyon bízik a niggerben, aki ráadásul szellem is. Végül megfogadja a tanácsát, miszerint el kell vinnie a parton cövekelőket Ál-Locke táborába. Ilonáknak ez nem nagyon tetszik, ők az Ajira gépet akarják felrobbantani dinamitokkal igényesen, amiket a Black Rockról szerváltak. Ilona azonban bal lábbal kelt fel és sajnos felrobbant a dinamitok által. Ez meglepő volt, igen. A túlélők nem siratták és úgy tűnik nagyon nem is érdekelte őket, mert végül is ki volt ő? Azért pár kérdés még nyitott maradt vele kapcsolatban, amire remélem a 14. részben válaszokat is kapunk. Szóval a robbanás után Richard úgy döntött, hogy újabb dinamitokért megy a hajóhoz. Amikor odaértek, a koca úgy döntött, hogy mégsem velük van és inkább levegőbe röppenti a bárkát. Semmi baj, vannak még dinamitok Dharmavillben, így hát a bepipult Ricardus, Ben és Miles elindultak a cuccért. Jack, Sun, Lapidus pedig a tokás vezetésével Ál-Locke tábora felé vette az irányt.

snapshot20100415202934.jpg

Ál-Locke a táborban nem igen tett semmi érdekeset, a zombi hadserege detto. Várni kell, mert majd jönnek Jackék és majd Jőni kél, majd jőni fog a nagyszerű halál is. Persze ez utóbbikat csak én gondolom így. Sayid megérkezett a "csomaggal" a táborba. Locke le is koptatta gyorsan, mondván, hogy ő akar beszélni vele négyszemközt. Desmond szó nélkül (mit sem sejtve?) az öreggel ment egy kúthoz. Megtudtuk, hogy a kút nagyon öreg és nagyon mély (több is van belőlük a szigeten és nem a víz miatt ástak le, hanem az energiamező miatt). Mondom király! Aztán jött a szokásos Locke vigyor és Desmondót a kútba taszajtotta. Ő lesz majd az új Samara Morgan? Az ürge (bár igaz, hogy mély a kút) tuti nem halt meg, mert ugye a sziget vele még aligha végzett, ellentétben Ilonával.  Aztán amúgy is azon tűnődött, hogy milyen mély a kút, MIB csak ezzel ösztönözte a válasz utáni kutatásban. Ál-Locke minden esetre naivan úgy gondolja, hogy a hősszerelmesünk megmurdelt. Visszatérve a táborba, valóban úgy lett, ahogyan azt megjövendölte: betoppantak Jackék a kövér disznó társaságában.

Az ALT szálat ezúttal nem a vízilóvall zárjuk, hanem Desmonddal, aki elmegy Ben és Locke sulijához és annak rendje és módja szerint elcsapja a kerekesszékes embert jelöletlen BMV-jével. Csak úgy csattan. Az elgázolt Locke szeme nyitva és érdekesen ráng, mint aki képeket látna a másik dimenzióból. Én legalábbis erre következtettem.

Pár észrevétel még, ami utólag jutott eszembe:

  • Újra feltűnik a kis srác a dzsungelben Ál-Lockenak és ez alkalommal is mindenki számára látható. Választ kaptunk a suttogásokra is, miszerint ezek a hangok, a szigeten ragadt lelkek suttogásai.
  • Amit a negatívum oszlopba írnék, az ismét a borzalmas CGI volt, főleg amikor Hurley szalad a robbanás elől és a hungarocell kút, amin a hülye is látta, hogy nem valódi.
  • Chang nem tűnt öregnek az Alter szálban, tök úgy nézett ki, mint anno '77-ben. Ha ez egy baki, akkor elég durva!
  • "And what should i tell him when we get there ? i mean… how do you break the ice with the Smoke Monster ?"
  • Nekem az ALTos gázolás után egyből az jutott eszembe, hogy Locke most így fog Jack doki keze alá kerülni, ha már a névjegyét eltépte, és csilli-villi újra járni fog.

snapshot20100415204848.jpg

Kövi rész promója:

Lost 6. évad - Rész: 13.
Cím: 
The Last Recruit

Adásban: 2010. április 20.
Centrikusság: 
multi-centrikus

Az évad első részétől kezdve érződött, hogy közeleg a vég, így volt ez a mostani részben is, ahol az ALT és a Szigetes szál egyre közelebb került egymáshoz. Lassan mindenki öntudatára ébred. Hogy mi okozza és miért ezt a változást? Na az még mindig nem derült ki.

snapshot20100501162419.jpg

Sziget
Ott hagytuk abba utóbb, hogy Hurley Ál-Locke elé vezeti Jackéket. Rögtön az elején kiderül, hogy az első évadban (és máskor is) Jack halott apjának a jelenése is MIB volt és csupán azért, hogy vízhez vezesse a túlélőket. Ilyen jóindulatú is ő. Jól láthatóan és borzongatóan fordult a kocka. Míg Locke mindenáron el akarja hagyni a szigetet, addig Jack már annyira nem is szeretné. Kler szerint pedig igenis menni fog velük, mert ez már akkor eldőlt, amikor Ál-Lockeot hagyta beszélni. Ez a dolog is már sokadszor jön elő a soriban. Ilyen jó lenne az ürge rábeszélőkéje? Ezután jön Zoé, aki vissza akarja kapni Desmondot és megmutatja, hogy tudnak rakétázni Locke táborába. Locke a háta mögötti robbanásra nem igen figyel fel, mert mint tudjuk, a tökös legények soha nem néznek hátra ilyenkor.

snapshot20100501162927.jpg

Ál-Locke megbízza Sayidot, hogy ölje meg Desmondot. Az ürge el is megy hozzá a kúthoz, de Desmond ügyesen elkezd témázni neki (mivel ő tök magabiztos és király) és – bár nem mutatják – Sayid tuti nem öli meg. Eközben Sawyer, Kate, Jack, Sun, Lapidus, Hugo és az időközben agyilag felépült (?) Kler az Elisabeth-tel áthajóznak a Hidrára , cserbe hagyva Ál-Locke-ot. Ja ige, Jack meggondolja magát útközben és ő visszaúszik, ahol Ál-Locke várja. Sun és Jin újra egymásra talál (Sunnak erre visszatér a hangaj…gyász…mondjuk az egész jelenet az…), aztán egy darabig úgy tűnik, hogy minden jó és szép, de Widmore parancsba adja, hogy fogják el őket. Ezután kilövik Ál-Locke táborára a rakétákat és elszabadul a pokol. Ál-Locke megmenti Jack életét és közli, hogy most már minden OK lesz. Na kíváncsi leszek én erre…

snapshot20100501164236.jpg

ALT
A kórház elé, ahol Jack is dolgozik megérkezik két mentő. Az egyikből az elütött Locke-ot, a másikból a meglőtt Sun-t hozzák hordágyon. Amikor a hordágyak egymás mellett vannak az eszméleténél lévő Sun felismerni véli Locke-ot. Tuti, hogy mind a ketten a baleset pillanatában átélték a másik univerzumbéli közös kalandjukat! Sawyer beviszi Kate-et az őrsre. Itt játszadoznak egymással egy picit, majd Sawyer és Miles elmennek begyűjteni a gyilkos Sayidot(akasztják a hóhért…vicces). Desmond ügyesen tevékenykedik a háttérben. Összegyűjti egy épületbe Klert és Jacket, majd Ilona segítségével (akit Jack kért fel a fél-tesója felkutatására) össze is ismerteti őket. Örülünk egy picit, de aztán Jacnek sietni kell a kórházba, mert sürgős esetet hoztak be, John Locke személyében. Műtétre fel. Az öreg előbb-utóbb tuti újra járni fog, főleg ha egy ilyen csodadoki kezébe kerül. Jack feleségével is beszél telefonon, a személyéről is biztos lehull még a lepel és van egy olyan érzésem, hogy nem fogunk nagyon csodálkozni.

snapshot20100501170816.jpg

A zene nagyon ott volt, ahol kellett egész végig. Ez az élményhez sokat adott. A rész közepesen jó volt. Az ALT-os szál talán most jobban tetszett, mint a szigetes, ahol végül is csak mozgolódások voltak és pár robbanás. Nagyon úgy tűnik, hogy Jack lesz a kiválasztott. Ez a kövi részben ki is fog derülni. Egyébként van egy olyan érzésem, hogy ha Locke élne, akkor ő lenne az.

Kövi rész promója olyan ütős lett, hogy kiraktam fő oldalra. Ott tessék keresni.

 


Lost 6. évad - Rész: 14.
Cím: 
The Candidate
Adásban: 2010. május 04.
Centrikusság: 
Jack

Egy hét szünet után végül visszatért a Lost, hogy még pár rész erejéig borzolja a kedélyeket. Az e heti adagban egy percig sem szaroztak, iszonyatosan sok minden történt. Egyből kétszer kellett végignéznem.

Van egy szereplő, akit már a Pilotban ki akartak írni, most egy sorozatot irányít. Igen, Jackről van szó. Igaz a színészi teljesítménye hullámzó, de most mégis érdekel, hogy mit művel. Kicsit előre ugorva: amikor a tengeralattjárón próbálta meggyőzni Sawyert….én hittem neki :D. Kicsit csalódnék is, ha nem ő lenne a kiválasztott. Az biztos, hogy a többi túlélő nem lehet!! Max egy nagyobb csavarral bemesélhetnék nekem, hogy az árván maradt Kwon lány az…. Az írók a joly jokereket még nem vetették be: Richardék és Desmond. Ők valszeg mind a fináléban fognak majd sokkolni.

snapshot20100505165127.jpg

ALT
Locke magához tér a műtét után és kiderül, hogy egy candidate. Méghozzá azért, mert meg tudnák műteni a gerincét és újra járhatna. Ő erről hallani sem akar. Én meg már itt elszomorodtam, mert tudtam, hogy átvertek minket és a címben lévő Candidate szó erre utal és nem arra, hogy felfednék előttünk a kiválasztott személyét. Még egy kicsit játszanak az idegeinkkel. Hát hajrá fiúk, én már csak élvezekedem ezen is. Jack nem érti John-t és eltökéli, hogy kideríti  mi okozta anno Locke lebénulását (ez jó, mert mi is szeretnénk tudni). A szálak Bernardhoz, a fogorvoshoz vezetik, aki ugye szintén ott ült velük a 815-ös járaton. A fickó sejtelmes adja elő a dolgokat…mondom király! Átadja Jacknek a kulcsot, egy nevet, Anthony Cooper nevét. A csaló apuka egy otthonban van, legalább annyira leépülve, mint Linus father. Azért milyen fura már, hogy a szereplők többnyire geciember apjai az utolsó évadra ilyen állapotban térnek vissza?:D Kiderül, hogy a balesetben ő is részt vett és ezt a balesetet Locke okozta, amikor a repcsi jogsiját kipróbálva realizálódott számára, hogy még nem olyan májer, mint Besenyei Péter.

snapshot20100506115227.jpg

Az ALT szálban végül is ezután már lényeges dolgok nem történnek, de annál több jól megírt párbeszédnek lehetünk fültanúi. Jack miután Apollo csokival kínálja Klert (ahogyan anno Jacob tette ugyan ezt), megkéri, hogy lakjon nála. Kler pedig megmutatja Shephard papa hagyatékát Jacknek, ami egy zenélő doboz és a „Catch a falling star” dallamára zsizseg. Találkozhattunk Jinnel, aki épp virágot vitt Sunnak. Ilyen apróságokból volt még 1001 a rész alatt, nem részletezném.

snapshot20100506115945.jpg

Sziget
Jacket a Hidrára vitte Ál-Locke és Sawyer, ahol ki kell szabadítaniuk a többieket a maci ketrecből és elhúzzanak a szigetről az Ajira géppel. Locke mézes-mázasan eladja magát Jacknek, így az ürge belemegy. Az események pörögnek, zsipp-zsupp már ott is vannak a ketreceknél. Sayid leállítja a szónikus kerítést, kiszabadítják a rabokat, majd jön a smoke monster és ritkítja Widmore embereinek sorait. Ezután gyorsan frissen nekiindulnak az Ajira gép felé. Ál-Lockenak könnyű a dolga, mert ő csak átfüstölgi magát a jungelen és mire barátaink odaérnek, addigra már csak a gépet védő 2 Widmore katona hulláját találják és Locke-ot, aki kiszerelte a gépbe tett C4-est. Csupa jóindulatból persze. Itt nálam csak az a bökkenő, hogy ha a golyók nem fognak Ál-Locke-on, akkor egy C4-es fogna? Mit képzel Widmore? Ha beültek volna a repcsibe, a bomba felrobbant volna, akkor a kiválasztottak halottak és szabad a pálya Ál-Lockenak. Persze kérdezhetnénk azt is, hogy akkor Locke miért vette ki a bombát, miért nem volt neki mindegy, hogy a repcsi robban, vagy a tengeralattjáró? Gondolom azért, mert még nem bízott mindenki benne és így bírta rá őket a bizalomra. Másik érdekes dolog, hogy Locke az órát az időzítőhöz a halott katona kezéről az előtt vette le, mielőtt rátalált volna a robbanóanyagra. Akkor már régebben tudott róla, hogy a gép fel lett vele szerelve? Ami még kicsit hiányzott nekem még az Ajirás jelenetből, az az, hogy Kate és Sawyer a fejükhöz kap, hogy „jéééé, hát ezért kellett nekünk kifutópályát építeni…”.

snapshot20100505170153.jpg

Szóval gépből ki, aztán tengeralattjáróba be. Sawyer tervet eszkábált, ami azon alapult, hogy Ál-Locke nem szereti a vizet. Jack belöki őt a tengerbe, aztán ők majd jól elmenekülnek. Hitte ezt. Arra nem gondolva, hogy Ál-Locke hazudott neki és semmi baja a vízzel. Érdekes megfigyelni, hogy amikor a tengeralattjárónál tűzpárbajba keverednek (és itt meglövik Kate-et), Locke úgy tesz, mintha ő is be akarna szállni, de közben lövi a katonákat és sajnos emiatt marad le a járatról, mert Sawyer zárja az ajtót. Kler megszeppen picit, mert ős is lemaradt, de Locke bácsi megnyugtatja: "You don't want to be on that sub.". Merthogy a C4-est, amit Locke eltett a tatyójába, ügyesen átcsempészte utána Jack tatyójába, amit a főhősünk felvitt a tengeralattjáróra. Locke beetetett minket. Ő egy gecziláda, akinek a célja, hogy az összes kiválasztottat kinyírja, hogy szabad legyen.

Jack ugye újonnan gondolkodik. Azt mondja, hogy Locke nem tudja őket kinyírni, mert csak. Tehát csak azt tudja meglépni, hogy fondorlattal rávegye őket, hogy ő maguk nyírják ki egymást. Sawyer viszont nem hisz a dokinak, hisz Juliet is miatta halt meg. Próbálja hatástalanítani a bombát, ami ennek köszönhetően még gyorsabban kezd visszaszámolni. Na ez a szopás, mert belenyúlt, így már nem Locke miatt (nem robban fel), hanem miatta robban fel a bomba. Azonban Sayid eközben megjavul. (Desmond nagyon ügyesen meggyőzhette az előző részben.) Közli Jacknek, hogy keresse meg a kút mélyén Desmondot, mert ő tudja majd mit kell tenni és egyébként is „Te leszel az Jack!”. Ezután elrohan és a bomba robban (és az arab elszalad a bombával, hogy ne sérüljenek meg??? hova fajul a világ :D). Első áldozatunk Lapidus lesz, akit eltalál egy berobbanó acéldarab. A pokol elszabadul. Hurley az eszméletét vesztett Kate-et menti ki, Jack pedig Sawyert.

snapshot20100506115411.jpg

A sorozat Rómeójáról és Júliájáról eddig nem is ejtettem szót. Pedig nekik cefet végük lesz. Sun és Jin, alighogy egymásra találtak, el is vitte őket a kaszás. Sun ugyanis beszorul és Jin hiába próbálkozik, nem tudja kimenteni. Eltökélten küzd, mindhiába. Azonban el nem akarja hagyni, így együtt süllyednek a tengeralattjáróval a mélybe. Az előző részben történt nyálas egymásra találásukat a mostani részben kapott jeleneteikkel egy csapásra jóvátették. Lassulós jelenet, szép zene és egymástól eltávolodó ernyedt kézfejek. Na ez igen! Haláluk nem volt túl időszerű, de meg kellett, hogy történjen, hiszen hogyan máshogy érzékeltethetnék a nézőkkel azt, hogy Ál-Loke egy kötsög.

Ál-Locke érzi, amikor elsüllyed a sub, és azt is, hogy még páran életben maradtak. Így hát nekiindul, hogy kinyírja a maradék kiválasztottat is.

    • Kövi rész MIB és Jacob centrikus lesz!
    • Befejezték az utómunkálatokat, így teljes a Lost.
    • A finálé 108 perces lesz.


Lost 6. évad - Rész: 15.
Cím: 
Across The Sea
Adásban: 
2010. május 11.
Centrikusság: 
Ál-Locke és Jacob

Az évad legkülönlegesebb és legdühítőbb részén vagyunk túl. Gondolom nem meglepő, hogy nagy elvárásokkal indítottam a részt, hiszen tudvalevő volt, hogy ez lesz az az epizód, ami felfedi a titkot a sziget védelmezőjének és annak nemezise múltjáról. Kaptunk válaszokat, de így utólag azt kívánom bárcsak maradtak volna ezek a kérdések megválaszolatlanok.

snapshot20100512211313.jpg

A nyitó jelenet új és mégsem új. Egy terhes szőke…őőő…francia…őőő…szóval egy terhes minden bizonnyal római nőt mos partra az óceán. Egy másik asszony veszi kezelésbe Claudiát. Mind a ketten latinul beszélnek. Aztán hirtelen átváltanak angolra. Értem én, hogy miért, de könyörgöm, ha a Richardos résznél tudták kivitelezni a dolgot, akkor itt miért nem? Claudia vajúdik, majd ikreket szül. A nő, aki segített neki és akinek a nevét nem tudjuk meg, szétzúzza az asszony fejét (hogy megszerezze az újszülötteket) és maga kezdi felnevelni Jacobot és ikertesóját a későbbi nemezist, akinek szintén nem tudjuk meg a nevét. Az ok prózai: anyuka csak Jacobra számított, ezért nem talált ki másik nevet. Most komolyan! Ilyen nehéz kitalálni egy kib*szott nevet? Nem Claudiának…ez nem az ő hibája…ez a készítők hibája. Jut eszembe! Úgy tűnik a sziget eközben a Földközi-tengeren bóklászott és valszeg ekkor kerülhetett kapcsolatban az egyiptomiakkal is. Ezt persze nem tudjuk meg.

A gyerekek cseperednek és felfedezik, hogy a szigeten vannak még mások. „Anyuka” azt mondja nekik, hogy ezek az emberek rosszak, mert harcolnak, fosztogatnak és a többi. Később MIB-nek megjelenik halott anyja, aki elmondja, hogy azok az emberek az övéi és ő az igazi anyja. Ez felkavarja a leülepedett fost és konfliktusok okozója lesz. Ennek a vége az lesz, hogy mostohaanyuka fogja a két gyereket és elviszi őket egy barlanghoz, amiből fény árad. Ez az a fény, ami a sziget erejét adja és amiből mindenkiben van egy kevés. Persze nem szabad bemenni a barlangba, mert akkor szörnyű dolgok történnek és a világnak sem szabad vinni ebből a fényből. Érted? Ekkora balfaszságot is már rég hallottam. Erre kell majd vigyáznia a későbbi sziget védelmezőjének, ami Jacob lesz, mert MIB csatlakozik az embereihez, hogy meglógjon majd velük a szigetről. Elkezdik kifúrni a kutakat az energia megtalálása végett és elkezdik megépíteni a frozen dunky wheelt is. A bolond anyuka persze közbelép. Leüti MIB-et, telelapátolja a mély kutat homokkal és lemészárolja a tábort. Érted? Egyedül, egy vézna asszony. Ezután Jacobot újra elvezeti a forráshoz és megitat vele valami jóféle bort, amitől majd csudás képességei lesznek. Többek között halhatatlan lesz (gondolom Richard is emiatt lett halhatatlan). MIB realizálja, hogy az anyja bekavart neki, erre berág és kinyírja őt, majd meg is siratja. Jacob ezt látva berág és lehúzza a barlangbéli világító klotyón. Miután MIB eltűnik, előjön a barlangból a füst és Jacob megtalálja MIB holttestét a barlangon kívül. Szóval a fekete füst a fehér fényből született. Gratulálok!Most akkor mi van? MIB teste és lelke különvált? A barlangban kiszökött a testéből a fény? Vagy simán csak a barlang mélyén megbúvó füst tudott kiszökni és felvenni az alakját? Nem arról volt szó, hogy Jacob és MIB nem tudja egymást megölni? Mindenesetre a mostoha anyut is és MIB holttestét is kiteszi Jacob szikkadni a barlanglakásukba, anyuka kezébe nyomja a Senet nevű egyiptomi játék fekete és fehér kövét és miután a készítők akkora balféknek tartanak minket, hogy szerintük már nem emlékezhetünk Adamra és Eve-re első évados képeket vágnak be, amikor is Jack és Kate megtalálják a csontvázakat a kövekkel. Azon már fenn sem akadok, hogy ezek a csontvázak a 2000 év alatt már porrá rohadtak volna, de mindegy. A szigeten biztos lassabban rohadnak a hullák. A készítők témáztak a rész előtt, hogy ezzel a résszel láthatjuk, hogy ők már tényleg az első évadban is tudták, hogy merre fog haladni a sorozat. A barlangos hullákra céloztak. De most komolyan! Az első évadban betesznek egy barlanba két hullát. Ezután bármit belemagyarázhatnak. Az sem lett volna tragédia, ha egyáltalán nem derül ki, hogy kik ők. Egyébként a teória miszerint Rose és Bernard maradt 1977-ben és a barlangban haltak meg egymás karjaiban, sokkal jobban bejött volna. Így persze most előjön az a kérdés is, hogy hol van Rose és Bernard? Mert az ALT-on kívül a szigeten még nem láttuk őket az időutazások vége óta.

Jól érzékeltették velünk, hogy MIB egy jó fej és tök racionálisa. Jacob viszont egy szánalmas balfasz, aki anyukával horgol mindenféle lábtörlőket.  Ő lenne a hatalmas atyaúristen? Szép… A rész elején a névtelen asszony beszólt Claudiának, hogy ne kérdezgessen már annyit, mert hiába, a kérdések úgyis újabbakat szülnek. Ez a készítők részéről egy fricska volt a rajongók felé. Ha normálisan végig lett volna vezényelve az epizód, lehet igazat is adok nekik, de úgy ne merjenek ilyet mondani, hogy el mismásolják a komolyabb válaszokat és mindenféle bóvlissággal szúrják ki a szemünket.

Desmond tuti nagyon fontos lesz még. Eddig is sejtettük, hogy mi lesz a célja, de egyre inkább úgy tűnik, hogy be fogják dobni a fény forrásába. Túléli az elektromágnesességet (tehát a fényt is túl fogja, mert ez sztem egy és ugyanaz), így válik majd hőssé és mi tapsolunk.

Szóval a résszel talán nem lenne semmi bajom, ha még ezután 5-6 részen keresztül még nyomatnák a válaszokat, így viszont csalódott vagyok (vagy ez egy újabb hatalmas átb*szás volt és még mindig valamilyen csattanót vezettek volna elő? nem hiszem). A baj az, hogy a készítők félnek, ezért semmitmondó válaszokat kapunk, amiből lassan kezd túl sok lenni (itt ez a fény, Jacob dolgai a számokkal, „i made up one name”,a füst születése és a sok történeti gubanc, ami sanszos, hogy baki és soha nem lesz rá válasz). Ami még menthette volna a részt, az a Lost erőssége a karakterdráma, amiből véleményem szerint erre a részre nem jutott, így csak a rendhagyósága miatt tudom értékelni, de nagy jóindulattal is csak 5/10-re. Elmaradt a katarzis, de nagyon ajánlom, hogy a jövőheti rész és finálé ne legyen csalódás, mert akkor azt hiszem jól is teszik Carltonék, hogy két hónapig (ők mondták) ismeretlen helyre távoznak. Szóval kedden lemegy majd az utolsó előtti rész, szombaton leadják a Pilotot, majd vasárnap 108 perces záró dupla epizóddal + összefoglalóval + egy Kimmel show Lost különkiadással búcsúztathatjuk a sorozatot. A sűrű programok miatt (vizsgák, beadandók) lehet kicsit késve fogom a maradék 2 összefoglalót posztolni, ezért előre is elnézéseteket kérem!

 


Lost 6. évad - Rész: 16.
Cím: 
What They Died For
Adásban: 
2010. május 18.
Centrikusság: 
multi-centrikus

Szóval a helyzet az, hogy ez az utolsó hétközi rész és ezután már csak a finálé jöhet és jön is vasárnap este. Locke újra támadást indít a még élőkkel szemben. Lássuk hogyan sikerül neki.

15.jpg

ALT
Jack, a fia és Kler összemelegedtek és együtt reggeliznek. Valami esti koncertről beszélnek, ahova mind menni fognak. Eközben Desmond felhívja a dokit a repcsi társaság nevében, hogy megvan az apja kooporsója. Nem tudni még mit akar ezzel elérni, de valahogy most ez nem is érdekel. Locke újra a suliban. Desmond már fiygeli, hogy újra elüthesse ( :-) ), de Mr Linus figyelmes és közbeavatkozik. Desmond erre jól megveri és ennek hatására Ben beflesseli azt, amikor a másik univerzumban Desmond megverte. Szegény ürge :D. Ezután Desmond feladja magát a rendőrségen és Sawyer rendőrfőnök bekíséri egy cellába. Micsoda véletlen, hogy ott pihizik Katinka és Sayid is. Dr. Linust hazafelé menet megszánja Alex és felajánlja neki, hogy vacsizzon náluk. A kocsijukból kipattan egy gyönyörűség, Daniele, aki szintén ragaszkodik, hogy tartson velük az ürge. Hatalmas meglepetés volt ez nekem és nagyon örültem neki!!! Otthonukban Ben és Rousseau szemeznek egy jót, Ben könnyekig hatódik. Követelem, hogy jöjjenek össze és legyenek egy család! Locke felkeresi Jacket, hogy mégis meggondolta magát és jó lenne, ha mégis megműtené és így újra tudna járni. "But what if all this.......(és itt csatlakoztam Lockehoz, mert éreztem, hogy mit akar mondani és szinkronban mondtam vele) .......maybe this is happening for a reason." Szóval ennyi!!!! Katet, Sayidot és Desmondot átszállítják egy börtönbe. Desmond terve már rég kész. Megfűzi Katet és Sayidot, hogy tartsanak vele. A rabszállító megáll, kiengedik őket, jön Hurley (aki már úgy tűnik emlékszik mindenre), átadja Ana Lucianak a zsét a rabokért cserébe és már szabadok is. Ana Lucia még nem áll készen (csak úgy, mint anno Desmond) arra, hogy megtudja a dolgokat, ezért hagyják elmenni. Kate Desmonddal fog menni egy bizonyos koncertre (szerintem oda, ahol Jack is lesz és amit Wdimorené szervez), Sayid pedig Hurleyvel megy valahova.

Sziget
A tengeralattjáró elsüllyedése után a kis csapat még gyászolja egy kicsit a subban ragadtakat, aztán Jack utasítására elindulnak megkeresni Desmondot, hogy megmondja hogyan tovább. A dzsungelben Hurley előtt megjelenik a fiatal Jacob és elcsórja az idős Jacob hamvait. Hurley utána ered és megtalálja az idős Jacobot. Az ürge elmondja neki, hogy a hamvait a tűzbe szórta és már csak addig lesz ezen a világon, amíg a tűz ég. Ez alatt az idő alatt járuljanak elé, hogy kiválaszthassa a sziget őt követő vezetőjét. Ben, Richard és Miles végül elérnek othervillbe, hogy bezsákolják Ben C4-eit. Itt várja már őket Widmore és Zoe is. Kekeckednek egy picit egymással, aztán amikor kiderül, hogy Locke feléjük tart szétszélednek. Miles beszalad a dzsungelbe, Widmore és Zoe, Ben titkos szobájába bújnak, Ben és Richard pedig kint várják Lockeot. Locke füstszörnyként félreállítja Richardot. Vajon meghalt? Aztán Ben ismét rosszfiúvá válik (sztem csak beszart picit) és bekíséri Lockeot Widmoreékhoz. Itt Locke elvágja Zoe torkát, Ben pedig revansot véve golyót repít Widmoreba. Locke elégedetten vigyorog, Ben pedig megkérdi tőle, hogy kit kellene még kinyírnia. Na ezt a Benjamint szeretem én. James, Jack, Kate és Hurley Jacob előtt állnak. Jacob beavatja őket a fény az alagútban dologba, elmondja Katenek, hogy azért lett kihúzva a neve, mert időközben anyuka lett (ilyen gyenge magyarázatot...anyám...) és megbeszéli velük, hogy most választaniuk kell, hogy melyikőjük legyen az új Jacob. Jack gondolkodás nélkül magát választja. Nesze neked Tudomány Embere. Jacob elmondja, hogy azért hozta az embereket a szigetre, mert hibát követett el régebben és ezt a hibát mi a Szörnynek hívjuk. Elmondja, hogy csak defektes embereket hozott a szigetre, akiknek az élete fos és már úgysincs mit veszteniük. Végigcsinálják a mormolós, vízivós szeánszot és elmondja Jacknek, hogy hol a sziget szíve, hova fog elmenni a szörny és mit kell megvédenie. Locke és Ben odaérnek a kúthoz, ahova Locke Desmondot dobta. Desmond nincs sehol, valaki kisegítette onnan (ki lehetett? szeretném, ha Rose és Bernard lenne). Locke ennek örül, bár nem értem, hogy miért és míg a negyedik évad utolsó elitt részében a végszava az volt, hogy el fogja mozdítani a szigetet, most az lett a végszó, hogy el fogja pusztítani a szigetet. Király!

A rész csak úgy mint az évad csillagos ötös, megszámlálhatatlanul sok utalással az előző történésekre és megszámlálhatatlanul sok kikacsintás a nézők felé. Legyen bármi a fináléban, ezt elrontani már nehezen lehet.  Szóval még egyszer jelentkezem rész elemzéssel, addig is figyeljétek a blogon az új posztokat a Lost hétvége keretében!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr426592675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása