Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára jelentkeztem, sőt, ebben a formában ahogy most teszem, még nem is posztoltam. De a „Blog Ura” elkövette azt a hibát, hogy mindenféle jogokat adott nekem, és most ihatja a levét. Ha jól emlékszem, a japános helyzetjelentésből még ígértem egy záró-posztot, ami elmaradt. Na ezt már nem fogom megírni, mert egy lusta dög vagyok, de nesztek, itt egy osakai látkép helyette.
Tehát a „Karee Raisu”. A kifejezés curry-s rizst takar, mint ahogy azt néhányan talán már ki is találtátok. A japán gulyás elnevezést kedves tanárnőm ragasztotta rá, azzal magyarázva a dolgot, hogy a japán háziasszonyok akkor készítik ezt, amikor nincs sok idejük, mert csak felaprítják a hozzávalókat, beleoktojálják egy lábasba, és szépen megfő magának különösebb rásegítés nélkül, akárcsak a mi gulyásunk.
Na meg a hozzávalókban sincs túl sok eltérés.
Amire szükség lesz úgy 5-6 fő jóllakatásához (És még marad is másnapra, vagy arra, hogy megetessük a környék összes kóborkutyáját és csövesét, miközben majd megszakad a szívünk, annyira sajnáljuk őket. Amennyiben megetettük őket, és kisírtuk magunkat, fogalmazzunk belőle megható történetet, posztoljuk a Facebookra, utána pedig adjuk át magunkat az ismerőseinkkel együtt történő sírás-rívásnak, hozzászólásokban egymásra licitálva, mennyire megérintett minket a dolog, és hogy érben, csermelyben, folyóban avagy folyamban ömlik kifelé szemünkbők az együttérzés könnyáradata – (inside joke) :
2-3 bögre rizs 0.5 kg. sertéshús 3-4 db. répa 5-6 db. krumpli 3-4 fej hagyma pici olaj 1 csomag karee-alap ( beszerezhető például a Tokyo Plázában)
Dobozba zárva valahogy így fest a karee-alap
A salátához (nem feltétlenül szükséges a „Karee Raisu” mellé saláta, de én így szeretem):
1 fej saláta vagy jégsaláta 2-3 db. paradicsom 1 db. uborka víz, só, bors, ecet, koriander, cukor fokhagyma olivaolaj
Ha mindent beszereztünk, lássunk hozzá a kivitelezéshez!
A zöldségeket szabadítsuk meg a külső burkoktól, majd mossuk meg őket jó alaposan. Nem, a salátát azt pl. nem kell meghámozni, sőt, egyelőre ezt a tevékenységet korlátozzuk azokra, amiket beleteszünk majd a lábasba, azaz krumpli, hagyma és répa.
Ha már tiszták a zöldségek, akkor fel kell aprítani őket. A krumplit és a répát egy falatnyi darabokra szeleteljük, a hagymát pedig először félbe vágjuk, majd függőlegesen és vízszintesen is bemetszéseket hajtunk végre rajta.
Okos és elfoglalt ember disznóhúsból igyekszik olyat vásárolni, amit már nem kell vagdosni.
Na, kész? Ha valami ilyemsit láttok, akkor valóban:
Mielőtt elkezdjük a karee-t, tegyük oda főni a rizst, a már korábban ismertetett módon.
Ha a fenti képhez hasonlóra lényegítettük a zöldséget, kapjunk elő egy lábast és öntsünk bele egy pici olajat. Ha az olaj felmelegedett, jöhet a hagyma, amit üvegesre párolunk (=átlátszó fonnyad izé képződik belőle), majd rádobjuk a répát és a krumplit, így pirítgatjuk olyan 5-6 percig. Ezt követően a lábasba borítjuk a disznóhúst (amit ugye ha nem alapból kockázva vettünk, akkor remélem mondanom sem kell, hogy mi magunk kockázzuk fel, nem pedig egy nagy darabban placcsantjuk rá a zöldségekre) és addig pirítjuk, ameddig szépen ki nem fehéredik.
Mikor ez megtörtént, felöntjük vízzel úgy, hogy pont ellepje, és kis lángon lefedve főzzük addig, ameddig megpuhul minden.
Miközben fő a trutymákunk, összedobjuk a salátát. A paradicsomot 8 felé, az uborkát vékony szeletekre vágjuk, a salátát pedig összetépkedjük, mindezt belehelyezzük egy nagy tálba.
Salátaöntetnek egy kisebb tálba langyos vizet töltünk, beleteszünk kb. egy kanál cukrot, kicsi borsot, kb. evőkanál koriandert, pár csepp ecetet, egy kis olivaolajat és belereszeljük/vágjuk a fokhagymát. Jól elkeverjük, és a nagy tál mellé tesszük.
Mire a salátával végzünk, már biztos megpuhul az összes zöldség és a hús is, ekkor beletesszük az egész doboz karee-alapot. (Ez a hozzávalós képen a csokinak kinéző cucc, és igen, kell bele az egész, attól lesz jó sűrű meg krémes.)
Lehet próbálkozni mindenféle egyéb curry-keverékekkel, de azokkal nem lesz ilyen jó az állaga, és az ízük sem ilyen lágy. Persze ízlések és pofonok, ugye.
Miután beletördeltük a csokinak látszó kockákat, addig kevergetjük a trutyit, míg el nem olvadnak. Ha valami ilyesmit kaptunk,
akkor elzárhatjuk a gázt, és már csak a tálalás van hátra. (Merthogy közben a rizs is megfőtt, ne felejtsük el, ne égessük oda, tegyünk mindent úgy, ahogy az a Furikakés-rizs-kinyilatkoztatásban vala tanítva.)
Egy mélytányérba tegyünk a rizsből, mellé pár merőkanállal a karee-ból, kis tányérba pakoljuk a salátát, amit nyakonküldünk az addigra remekül összeért öntettel. (Profibbak előző este kikeverhetik az öntetet a mégjobb ízhatás kedvéért.)
Hamarosan találkozunk, valószínűleg egy onigiri recepttel örvendeztetlek meg benneteket, mivel most, hogy hivatalosan is társszerkesztő lettem, mindenféle szörnyűségek várnak rám, ha nem hozok össze hetente legalább egy posztot.
Akkor lecsap a „Blog Urának” haragja, azt meg igazán nem szeretném.
Jó étvágyat kívánok!
