Mielőtt nekilátnánk a Tokyo Étterem cafatokra szedésének, jelezném, hogy az AnimeStars magazinban ez volt az utolsó étterem, amiről írtunk, így elviekben elfogyott a mélyhűtött és előre betárolt írás. Azonban nem kell aggódni, mert már le is csaptunk a következő helyre és bár az biztos, hogy innentől a rovat nem fog heti rendszerességgel üzemelni, hamarosan olvashatjátok a következő étteremkritikánkat, itt a blogon, premierben.
A cikket a hajtás után lehet megtekinteni;)
A Wasabi hálózatot sokan egyeduralkodóként könyvelték el a távol-keleti fogásokat kínáló éttermek sorában a szokványostól eltérő felszolgálási mód, a running sushi rendszere miatt. Bizonyára emlékeztek még, hogy milyen vegyes érzésekkel távoztunk pár számmal ezelőtt a Podmaniczky utcai éttermükből. A Wasabiban az extravagáns külső mellett az ételek már nem voltak ilyen hibátlanok, így mikor hírét vettük egy másik running sushis japán étteremnek, kétségekkel telve vártuk, mit tud nyújtani a Wasabira annyira hasonlító, de nagyságrenddel ismeretlenebb „vetélytárs”. Annyira nem kellett volna aggódnunk.
Kínai és japán Mikor megérkeztünk a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkán megbúvó étterembe, már alig éreztük a mínuszok támadása nyomán elgémberedett tagjainkat, így a hely homlokzatára alig vetettünk egy pillantást, máris berontottunk az étterembe, hogy felengedjünk kicsit. Hazafelé aztán volt alkalmunk alaposabban is megszemlélni az utcafronti látványt, ami nem csoda, hogy korábban nem vonta magára a figyelmünket. Jelentéktelen, az utcaképbe beolvadó látvány maximum egy mindenki által ismert szokványos kínai büfé érzetét kelti bennünk, azt a vágyat, hogy bemenjünk egy finom sushira, semmiképpen sem. Ha az orrunkat alaposan az üveghez nyomjuk, már láthatjuk az ígéretes berendezést, de erre az arra haladók nem nagyon mutattak hajlandóságot. A hely külső frontjának sivársága tulajdonképpen nem is olyan meglepő, hiszen itt korábban valóban egy kínai büfé volt, mégpedig az egyik legrégebbi, ami Pesten nyílt. A hely egyébként nemcsak ebben őrzi a kínai vonalat, de ne rohanjunk ennyire előre. Betoppanva a fiatal pincér srác megszeppenve állt előttünk, így mi is kicsit megszeppentünk, hogy akkor most beljebb mehetünk, vagy inkább menjünk vissza a Hősök terén lévő Mikulás várhoz mókázni. Kis rávezetés után aztán megmutatta a helyünket a futószalag mellett, az egyik négy férőhelyes asztalnál. Nem is bántuk, hogy nem kettest kaptunk, mert itt is elég szűkös volt a hely. A berendezés kissé kopottabb és egyszerűbb volt, mint a Wasabiban, emiatt bizakodtunk, hogy a sushikra fordítják azt az energiát, amit láthatóan nem a belső tér kialakításába öltek.
A színes falak és az egyszerű berendezés nem mutatott egységes koncepciót, valószínűleg nem is volt ilyen, mikor berendezték a helyet. Az étterem kialakítása itt is egyterű, de két egymástól független futószalag működik, ami elég jól elkülönül egymástól. Mikor mi mentünk, a hely nem volt zsúfolt, ezért az étterem hátsó felében lévő szalag nem is üzemelt. Ezt megkerülve juthatunk be a mellékhelyiségekbe, ami ha nem is japános, de legalább méreteiben idézi a szigetországi hangulatot. Nagyon picurka, akarom mondani, helykímélő. Viszont legalább tiszta. Az étterem berendezése is csak foltokban árulkodott arról, hogy egy japán étteremben vagyunk. Pár japán babát és szamuráj kardot tettek ki díszítésnek, de a falak színei és az összhatás miatt inkább azt mondom, hogy a kínai stílus érvényesült jobban, ami a személyzetet és a tulajdonosokat megnézve nem olyan meglepő, hiszen egy kínai üzemeltetésű japán éttermet tisztelhetünk a Tokyo személyében. A szagok elvezetéséről a plafonra épített elszívó, míg a kellemes hőmérsékletről három légkondi gondoskodott, így szépen lassan kiolvadtunk és kezdhettünk komolyabb figyelmet fordítani a futószalagon haladó étkekre.
Újra a bőség zavarában… Az asztal terítéke is igen minimalista stílusban volt elrendezve. Kaptunk egy szójás kancsót, egy porcelán vályút, amibe a szóját önthettük (ezt alkalmaztuk pálcikatartóként is) és kaptunk még egy-egy eldobható pálcikát és szalvétát is. Rögtön itt jegyezném meg, hogy nekem nagyon fájt, hogy a gyömbért és a wasabit is úgy kellett lehalászni a futószalagról. Persze ebbe is belenyugodok, ha nem „jött” volna olyan ritkán. Márpedig én ezek nélkül sushit nem eszek. Nekem legalább ennyire fájt az, hogy sima rizst egyszer sem találtunk és a tojásos rizsre is úgy kellett vadászni, hogy az étkezést felfüggesztve figyelőállásba merevedtünk és le sem vettük a szemünket a szalagról, máskülönben félő volt, hogy megint elszalasztjuk eme ritka csodát. Hétfőtől péntekig az ebéd 2800 Ft-ba kerül és mivel mi ekkor érkeztünk, pofátlanul olcsón kajálhattuk tele magunkat. Az ételek mellé Csilla berendelt egy kancsó rizsteát, amiből 3-4 dl lehetett 780 Ft-ért. Én Kirin sört ittam, nagyjából egy ezresért (volt Asahi is), sőt rizspálinkát is kérhettünk volna. Ezeken kívül a népszerűbb alkoholos és alkoholmentes italokat is megtaláltuk az itallapon, amik az ételekhez képest azonban elég drágák voltak.
A futószalagokon körülbelül ugyanazok voltak és ugyanakkora méretben, mint a Wasabiban. A running sushi rendszer ugyanis behatárolja az adagokat is. A kóstoló jellegű ételarzenál itt is a kíváncsiakat és az új ízek felfedezőit célozzák meg leginkább, hiszen az ételek java igen látványos, így óhatatlanul össze-vissza eszünk mindent. Egy típusnál nem lehet és nem is szabad leragadni, ha ez a vágyunk, ne ezt az éttermet látogassuk. Azért nem árt egyfajta rendet követni, ha nem akarunk rosszul lenni a különböző ízek okozta sokktól. Az ételek kapcsán általában azt mondhatjuk, hogy frissebbnek éreztük a fogásokat. Persze azonnal le is szögezném, hogy nem beszélhetünk minőségi fogásokról (volt itt is mirelit), de azt hiszem, ennyi pénzért naivitás lenne azt hinni, hogy első osztályú alapanyagokból összekalapált ételeket tesznek a szalagra. Lent a „hideg” ételek, fent pedig a sültek és egyéb nem hűtött, hanem frissen sült, főtt, párolt jóságok keringtek. Pár olyan fogás is érkezett, hogy tátva maradt a szánk.
Bizony! Azt már korábban említettük, hogy több olyan dolog jött vagy nem jött a szalagon, amit kifejezetten fájó pontként értékeltünk, de a legnagyobb megdöbbenést két dolog okozta. Az egyik, a kisebb sokk, akkor ért bennünket, amikor a pici műanyag tálcán ott ült egy szem mandarin a maga teljes valójában. Se megpucolva, se máshogy előkészítve nem volt, a bevásárlószatyorból gyakorlatilag a szalagra vándorolt. Ezek után tulajdonképpen már meg sem szabadott volna lepődnünk, amikor a tányéron egy Americana csokiszelet jelent meg az édességek egyébként nem csekély számú képviselőit tovább bővítve. Hogy az Americana szelet mennyire minősül távol-keleti finomságnak, azt nem tudom, de mi a döbbenettől megmozdulni sem tudtunk, így csak csodálkozó szemünk követte, amíg tehette, a csoki csendes útját. De a döbbenet előtt még első körben sushikat halásztunk le a szalagról. Végül is nem panaszkodhattunk, volt minden. Nigiri (lazacos, polipos, angolnás, tintahalas), kifordított sushi és többféle maki (lazacos, uborkás, préselt rák). Nem volt baj az ízekkel, azt viszont még a tapasztalatlanabbak is észrevehetik, hogy a rizs itt is az olcsóbb fajtából lett megfőzve – ráadásul valami eszméletlen pici szemű volt. – A sushik mellé különféle salátákat kínáltak. Volt itt tengeri algából készült, zöldséges, savanyú és csípős is. A felső szalagról is próbáltunk mindent végigkóstolni. Mondanom sem kell, ez már jóval nehezebben ment, mert igen jóllaktunk a sushikkal. Amit a sült, panírozott ételekről összességében el lehet mondani, az az, hogy nagyon olajosak voltak.
Ez egyébként nemcsak a főételekre, de sajnos az édességekre is igaz volt. A szezámmagos ankóval töltött golyó olyannyira tocsogott az olajtól, hogy képtelenség volt megenni. Talán kivételt képez a rák tempura, ami istenien omlós és finom volt. Erről jut eszembe. Tudtátok, hogy a tempurát is a külföldiek honosították meg Japánban? Konkrétan a spanyol hittérítők, ugyanis pénteken és más böjti napokon mindenféle zöldséget rántottak ki, mint mi a rántott csirkét és más húsféléket. Ezt a papok temporának nevezték, mert csak bizonyos „időszakban”, a kijelölt böjti időkben fogyasztották. A japánok megszerették, és most Japán összes éttermeiben mindenféle étel mellé adnak ebből a liszt és tojás keverékében panírozott, rántott zöldségféléből: a tempurából. Most pedig vissza a Tokyóba.
Az ételek nagyon választékosak voltak, és sokat már a kínai kifőzdékből is ismertünk, de azért a japán fogásokat sem kellett nélkülöznünk. Köretnek ezekhez az ételekhez választhattunk tojásos rizst és különféle sült tésztákat, savanyúságokat, de a sima, üres rizs borzasztóan hiányzott.
Az édességek között több hagyományos darabot is találtunk, ilyen volt a mochi, a manju, amit ezúttal nemcsak vanília, de vörösbab töltelékkel is megkóstolhattunk, ami utolérhetetlenül jobban illett hozzá. Volt kókuszos édesség tápióka gyönggyel, narancsos zselékocka és bambuszlevélbe csomagolt ankóval ízesített rizs. Volt egy nagyon finom túróhabos krémmel töltött golyó is, ami valamilyen furcsa oknál fogva nem volt túl zsíros, így bár nem japán édesség, többször is repetáztunk belőle.
Összegzés Összegezve az eddig leírtakat és újragondolva a Tokyo Étteremben töltött pár órát, kijelenthetjük, hogy ha nem is kap jó érdemjegyet tőlünk az étterem, az csak azért lesz, mert jó pár, ennél sokkal nívósabb helyen jártunk már. Talán az utóbbi számunkban bemutatott Lunch Box a példa arra, hogy a csilli-villi külső nélkül is lehet valamire ötöst adni, ha az ételek minősége feledteti a többit. Sajnos itt nem sikerült olyan jót ennünk, hogy a külsőségek mellett szó nélkül elmehessünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem ajánljuk Nektek a helyet. Olcsóbb, mint vetélytársa, és minőségben talán túl is szárnyalta. Uzsgyi hát, adjatok neki egy esélyt és meséljétek el, milyen volt!
Értékelés: Hangulat: 7/10
Ár/érték arány: 7/10
Kínálat: 6/10
Étel, ital: 6/10
Kiszolgálás: 5/10
Adatok: Név: Tokyo Étterem
Cím: Ajtósi Dürer sor 3.
Telefon: 788 7336
Honlap: www.tokyo-restaurant.hu
A bemutatót készítette:
Peitli Csilla (Nuage) Mikus Róbert (Vash)