A budapesti japán éttermeket célzó hadjáratunk a Fuji meghódításával nemhogy véget ért, éppen csak elkezdődött. Következő állomásunkhoz átkeltünk a nagy folyón, hogy ezúttal a pesti oldalon hódoljunk a japán gasztronómiának. Féltünk, hogy megint sokat kell barangolnunk, míg elérjük a kitűzött célunkat; de a Bambuszliget (alias Takebayashi) nemcsak jó hírnévvel, hanem jó megközelíthetőséggel is rendelkezik. A Belgrád rakparton, a nemzetek konyháját felvonultató sétányon egy arab és egy görög vendéglátó egység közé ékelődve várja az éhes vendégeket és a tűző nap elől menekülő fáradt vándorokat.
Budapest, Budapest, te csodás! – Az étterem megközelítése lényegesen egyszerűbb volt, mint a Fujié, hisz’ a város egyik turisták által is kedvelt helyén áll, az Erzsébet és a Szabadság híd között félúton. Odajutásunkat ezúttal egyedül a négyes metró végeláthatatlannak tűnő építkezése miatt megbolygatott Kálvin tér nehezítette, de épp csak annyira, hogy meghozza étvágyunkat az a kis plusz séta. A rakparton bandukolva Robival, a budai oldal csodálatos látványába feledkezve majdnem elmentünk az étterem mellett, ami kívülről egyrészt picinek tűnik, másrészt a japános jelleg sem vágja mellbe a gyanútlan nézelődőt. – Ráadásul a hirtelen beköszöntött meleg felkészületlenül érte az ott dolgozókat, így az étteremhez tartozó terasz sem épült még fel. Ezt ugyanis minden évben szétkapják, majd a jó idő beköszöntével újra felépítik, tovább bővítve ezzel a befogadóképességet.
– Az étterembe betoppanva, a pincérek egyből elénk siettek. Mit parancsolunk, dohányzó, illetve nem dohányzó helyre szeretnénk-e leülni? (A kiszolgálásban azért később tapasztaltunk némi hiányosságot, de összességében meg voltunk elégedve a gárda segítőkészségével.) Kérdésünkre, hogy milyen helyekből is lehet akkor válogatni, kimerítő választ kaptunk. – Az étterem három szintből áll. Van egy alsó rész a földszint alatt, ahol két terem (10-10 személyes tatami szoba) található japán stílusban berendezve, tolóajtókkal elválasztva, így az a vendégek létszámától függően összenyitható. Ekkor akár 22 főre is bővíthető.
– Itt az alacsony asztalok köré a párnákon kívül még olyan ülőalkalmatosságot is lehet választani, ami leginkább egy láb nélküli háttámlás székhez hasonlítható. Ezeket a „székeket” Japánban is egyre több helyen látni, hiszen kényelmesebb, mint a párna, de idehaza igazi kuriózumnak számít. Mókásan bizarr látványa ellenére tényleg jól esik benne az ülés. – A földszinten a konyha és pár asztal kap helyet, az emeleten pedig dohányzó, nem dohányzó rész közül lehet választani. Ami legelőször feltűnt, hogy az asztalokat – jó japán szokás szerint – boxokkal szeparálják el egymástól, így nem sérül a privát szféra, ráadásul az itt található szagelszívók miatt sem mások ételei, sem a dohányzók nem zavarják ebédünket. Nem utolsó sorban pedig a magyar vendégek nem látják egymás bénázását a pálcikákkal és az esetenként asztal alá hulló falatokat, vagy éppen a beszakézott alakokat.
– Remélem, itt most nem rám céloztál! Jó, hát pár szem rizs megint a földön landolt, de szerintem sokkal jobban ment, mint múltkor, és különben sem az én hibám volt. A szilvabor tehet mindenről (1290 Ft/1 dl). Az viszont annyira isteni volt, hogy nem tudok rá haragudni. Umeshut mindenkinek! A boxos elrendezéshez még annyit, hogy a négy férőhelyes fakkok nem igazán felhasználóbarátok. Akik belül ülnek, azok igencsak megszenvednek a ki- és bemenetellel. Ez azonban csak az emeletre igaz, mert mindhárom szint más berendezéssel rendelkezik. Ezen a részen a világos bútor (bükk, tölgy) kissé IKEA-s beütésű, de kevésbé merev és szertartásos, mint a Fuji volt. Kötetlenebb találkozókhoz, egyszerű ebédhez ideálisabb választás. A mosdó felépítése ezzel szemben kicsit zavarba ejtő. Minden szinten található egy ilyen egység, ami egy darab mosdóból és az abból nyíló férfi, illetve női mellékhelyiségből áll (szintén egyszemélyes kivitelben). A berendezés nagyon kellemes, illik a helyhez, ugyanakkor fura, hogy a mosdót csak egy függöny választja el az éttermi résztől, ami ugyan japános, de nem takar túl sokat. A mosdóban kezet mosni meg külön művészet.
Indiaiból japán étterem – A berendezés vizslatása után végre rátérhettünk az ételekre, italokra, amire már mi tagadás, nagyon fájt a fogunk. Annál is inkább, mert igen jó híre van a Bambuszliget konyhájának, és hatalmas halválasztékról is szól a fáma, ami olyan különlegességeket is tartalmaz, mint a tintahalmáj és a tengerisün.
– Mielőtt 2003 márciusában megnyílt az étterem, egy indiai konyha üzemelt a helyén, így minden adott volt az oly népszerű sushibár mellett a melegkonyha kialakításához is. Ehhez azonban egy hozzáértő segítségére is szükségük volt, így jött a képbe Morita Shoji japán mesterszakács, aki az étteremnél töltött közel tizenegy hónapja alatt kidolgozta a melegkonyha összetételét és betanította a szakácsokat. Nemcsak az ételekre fordított gondot, de a tisztaság és a japános vendéglátás alapjait is beléjük nevelte. – Hai! Az egész étterem magán viseli Morita-sensei keze nyomát, a nevével ellátott fantáziadús ételkreációkról nem is beszélve. A sensei világszerte tanítja a japán ételkészítést, és három Japán városból van a fugu elkészítésére vizsgája és engedélye. Itthon az Uniós szabályok nem engedik a gömbhal forgalmazását, így az hiányzik az étlapról.
A magyarok általában sushiért térnek be ide, és sokan nem is tudják, hogy a Takebayashi erőssége a meleg ételek. Kötelességünknek éreztük, hogy mindkettőt próbára tegyük.
A menü – Az asztal terítése itt is a hagyományos vonalat követi pálcikával, szójaszószos tálkával (villa, kés nuku) és a rendelésünk leadása után nem sokkal már kapjuk is a hideg kéztörlőnket és egy kis ropogtatnivalót. Sushiból egy vegyes szettet kértünk miso levessel (2800 Ft) előétel gyanánt. A miso leves kellően gazdag volt, a kötelező savanykás tofu és alga mellett póréhagyma is került bele. A sushik (avokadós, lazacos nigiri, tojáslepényes maki) harmonikus ízét nem lehetett megunni. Ahogy azt a honlapukon is jelzik, nagyon figyelnek a rizs és a töltelék állagára, hőmérsékletére (langyos rizs, hideg hal). Bár egy kicsit édesebb volt, mint amit korábban, akár a Fujiban kóstoltam, de nekem így jobban ízlett. – Főételnek Takebayashi kóstoló hajót kértünk, ami kétszemélyes (9300 Ft), és be kell valljam, úgy gondoltam, hogy a fél fogunkra sem lesz elég. Már nagyban terveztem a hajó letarolása után még egy kis udon tészta elfogyasztását, ami az étterem egyik kuriózuma. A helyben gyúrt tészta, bár hazai alapanyagokból készül, de bőven jobb, mint a bolti verzió. A hajó azonban kifogott rajtunk. Ígérem, legközelebb már nem hajózunk, hanem próbálunk kicsit változatosabb kajákkal csorgatni a nyálatokat, de az ebédről sajnos lecsúsztunk, így erre esett a választás.
– Az ebéd menük (bentók) délután 4-ig rendelhetőek, és kifejezetten pénztárcabarát megoldások. Diákoknak is bőven megéri, ráadásul a választék is nagyon csalogató. További előny, hogy van törzsvásárlói kártya és gyakran adnak különféle kedvezményeket. Ezekről sajnos nem olyan könnyű értesülni, mert honlapból ugyan kettő is van, de valamilyen szempontból mindkettő hiányos. –Szóval a hajó... volt ott minden, mint a búcsúban. Grillezett lazac, ami kis citromlével megcsöpögtetve mennyei. Személyes kedvencem lett. Grillezett párolt makréla, tempura ízelítő. Ez alkalommal a tempurát Ghiblis Lánynak adtam, mert az meg az ő gyengéje. Miből is állt ez az ízelítő?
– Volt isteni ráktempura, tintahal és zöldséges tempura, valamint shitake gomba is, ami még mindig zseniális egy találmány. Viszont a hozzá járó szószból kimaradt a reszelt gyömbér és daikon keverék, kérésünkre pótolták, de addigra meg a tempura hűlt ki. – Helyet foglalt a hajón még egy kis teriyaki is (pálcikára tűzött csirkefalatok). A teriyaki a japán fesztiválok jellegzetes étke, bár itt az étteremben is nagyon jólesett, de mennyivel könnyebb lett volna leharapni a falatokat, mint az evőpálcikákkal lebűvészkedni! A teriyaki édeskés ízhatása fura volt. Amin kicsit meglepődtem, az a panírozott sertésborda volt. Nem éreztem semmi különbséget az anyukám által készített rántott hús és a Bambuszligetes között, legfeljebb ez utóbbi kicsit szárazabbra sikerült. Persze itt sincs megtiltva, hogy disznó és csirkehúsból készüljenek a fogások, de jobban örültem volna egy kis tigrisráknak vagy szivárványhalnak. A japán burgonyasaláta kipróbálására viszont mindenkit buzdítok, mely ugyancsak ízelítőnek lett rápakolva a hajóra, de két személynek kevésnek bizonyult, mert mindketten imádtuk. A hajó közepén zöldségek tornyosultak, ami kicsit furán hatott. Legyünk őszinték? Legyünk. Mivel nem salátabárba jöttünk, így felőlem lehetett volna az egyiptomi sivatagos vidékeken nagy gonddal termesztett méregdrága és különleges zöldség, én akkor sem nyúlok hozzá.
– Annál jobban jártam én, mivel így az összes friss és ropogós zöldség nekem jutott, amit egy finom öntet tett még ízletesebbé. Ez a plusz köretadás egyébként a legtöbb fogásra jellemző, így próbálják a nyugati emberek ízlését is kiszolgálni, annak ellenére, hogy ez Japánban egyáltalán nem szokás. Én azonban nem vagyok japán, így a főétel után rábeszéltem Robit még egy kis desszertre is, ami náluk szintén nem tartozik olyan szorosan az étkezéshez, mint idehaza. Számukra ez egyszerűen nem fontos, desszert helyett inkább megesznek még egy tál rizst vagy egy kis sült halat. Kis pihegés után kértünk egy adag mochit (890 Ft). A vörösbabpürével töltött gombócka a manju és a mochi között helyezkedett el félúton, és bár kellően rágós volt, kicsivel ez is édesebb, mint kellett volna.
Összegzés Az értékelésnél nagyon sokat vitáztunk, és én úgy érzem, hogy kicsit alulértékeltük a helyet, de a férfinak, úgy tűnik, a lényeg az, hogy jóllakjon, és onnantól kezdve minden jó és szép. Szerencsémre Csilla velem volt, aki még ezután is racionálisan tudott gondolkodni.
A hangulat minden szinten kicsit eltérő, van, ami jobban hozza az autentikus környezetet, van, ami kevésbé. Az ár/érték arány kellemes összképet adott. Mindenki számára elérhető árakat találunk az étteremben, bár az is igaz, hogy az alapanyagok zöme hazai, és csak a rizs és a szója kerül importból az asztalra. Az ételek finomak, igyekeznek az európai ízlést is kiszolgálni, de szigorúan a japán ízek megtartása mellett. Az italok nem mutatnak túl nagy választékot (itt most főként a japán italokra gondolunk), de megtaláljuk az étlapon a kötelező két japán sört és a szakét is. Ez alkalommal az Asahi nevű (800 Ft) ugyancsak híres japán sört kóstoltam meg és nem csalódtam. Egy szó, mint száz, a helyet mindenkinek csak ajánlani tudjuk, családias hangulata és baráti ára miatt. Az biztos, hogy mi is visszalátogatunk még ide.
Értékelés: Hangulat: 10/8
Ár/érték arány: 10/9
Kínálat: 10/9
Étel, ital: 10/9
Kiszolgálás: 10/8
Adatok: Név: Takebayashi Restaurant – Bambuszliget Japán étterem
Cím: 1056 Budapest, Belgrád rkp. 18.
Asztalfoglalás és Sushifutár: (10.00-21.30)
Tel.: (06-1)318-1144
Honlap: www.bambuszliget.hu
A cikket elkövették:
Peitli Csilla (Nuage)
Mikus Róbert (Vash)
