Újra megnéztem a The Man from Earth c. filmet, mert úgy érzem ez egy olyan alkotás, amit időnként bizony elő kell venni és végigvinni.
Pár ember meglátogatja fiatal tanár kollégájukat, aki bár 10 évet töltött el az egyetemen és semmi gondja nem akadt, mégis úgy dönt, hogy továbbáll és elköltözik. A barátok igaz értetlenkednek, de hagyják, hisz ő tudja, mi a jó neki. Az erdőszéli házikójában gyűlnek tehát össze, hogy elbúcsúztassák. Emberünk már a platóra tette azokat a dolgait, amiket magával szeretne vinni és bár ez nem sok minden, a lakás mégis üres, mert a többi cuccát elajándékozta. Elkezdenek beszélgetni és a témázás furcsa fordulatot vesz.
Főhősünk bedobja közösbe, hogy mi lenne, ha ő egy 14.000 éves ember lenne, aki nem öregszik és azért kell tíz évente elköltöznie, hogy ez senkinek ne tűnjön fel. Szereplőink (akik szintén egyetemi tanárok), apróbb furcsa jeleket vélnek felfedezni a lakásban, ami bizonytalanná teszi őket barátjuk kilétéről. Az antropológus, archeológus, keresztényirodalom-tudós, biológus, pszichológus elkezdik faggatni őt és próbálják csapdába csalni a furfangos kérdéseikkel, amiket fura módon hibátlanul megválaszol. A beszélgetés egy idő után kezd kellemetlen fordulatot venni, amikor a vallás is szóba kerül. Találkozott Buddhával, akitől csodás dolgokat tanult. Kiderül, hogy a keresztény vallás egyik fontos alakja volt, hogy Buddha tanítását a kereszten kamatoztatta, amikor a meditációnak köszönhetően elfojtotta a fájdalmat, majd tetszhalált színlelt. A barlangban újraindultak a testi működései. Feltámadott. Miközben ezt meséli, mindenki érzi, még a néző is, hogy ez már nem vicces. Átléptünk egy határt. A hallgatóság kezd kétségbeesni. Szeretnék azt hinni, hogy barátjuk csak hülyéskedik velük, de már abba is belenyugodnának, hogy ha kiderülne, hogy megzavarodott. Minden jobb annál, mint hogy kiderüljön, hogy amit mond az igaz. Tönkrezúzná a vallási világképüket, mindent, amibe addig fogódzkodtak. Együtt vergődünk a szereplőkkel, kétségeink támadnak, aztán John meggyőz minket, de újra elbizonytalanodunk. Az agyunk zakatol és hirtelen már tényleg nem tudjuk, hogy miben higgyünk. Játszik velünk. Mi pedig élvezzük ezt a játékot. Vajon igazat beszél? Magunk sem hisszük, de mégis jó belevetni magunkat ebbe az őrült játékba.
A film végén megkapjuk a választ. Kiderül, hogy mire ment ki a játék és hogy igaz-e John egyetlen szava is. Én sajnálom, hogy kiderül, mert ezt a filmet úgy gondolom kár volt lezárni. Sokkal értékesebb maradt volna, ha válaszok nélkül hagyják ott a nézőt, hogy az tovább agyalhasson.
Kis költségvetésű filmről van szó, sorozatszereplőkkel. Egy házban játszódik az egész történet, egy asztal körül. Ettől persze nem kell megijedni, mert tényleg olyan érzést kelt (amit semminemű Avatar nem tud visszaadni), hogy te is részese vagy a beszélgetésnek. Háttérzene alig, bravúros kameramozgás semmi. Ennek ellenére 9/10-re osztályozom, mert tudom, hogy hamarosan újra meg fogom nézni.
