"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Tanévnyitó beszéd (KISZIVÁRGOTT!!!!)

2014. augusztus 31. - Dharman

(Az alábbi kiszivárgott beszéd fikció, bármennyire is valóságosnak tűnik. Az iskola is egy fikció. A beszédben szereplő tanárok is azok. A beszéd írása alatt egy tanár sem ment el prostituáltnak és/vagy egy diákot sem moleszterált meg...talán...)

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm iskolánk ünnepélyes tanévnyitójának minden résztvevőjét. Külön köszöntöm díszvendégünket, Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank elnökét.
Kedves Gyerekek!SchoolDaze.jpg
Elteltek a nyári vakáció gondtalan napjai, ismét kezdődik az a hülye suli. Még biztosan mindannyian a nyári élmények hatása alatt álltok (a másodikosok már lehet nem csak az élmények hatása alatt) és nem is akarjátok elhinni, hogy véget ért a vakáció. Pedig ideje lenne, mert már ma osztályfőnöki megrovással jutalmazzuk azokat, akik nem bírnak magukkal. Pardon. Ez a kijelentésem egy kis kozmetikázásra szorul a következők miatt. Sajnos az ellenőrzőfüzetek még nem érkeztek meg, az elektronikus naplókat meg nem használhatjuk még, szóbeli megrovást sem adhatunk, mert nem akarunk balhét a szüleitekkel és felesleges perekre sincs pénzünk. Szóval tudjátok mit? Legyetek inkább kevésbé rosszak, legalább addig, amíg az ellenőrzők megérkeznek és az e-naplók is működni fognak. Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy a világon egyedülálló módon az első tanítási óra kezdetét, és a későbbiekben is minden órakezdést és szünetet egy félkész számítógépes program jelez, ugyanis a rendszergazda kollégától pénzhiány miatt meg kellett válnunk a nyáron, így a csengetés helyett a bináris kódok hangszórókra kiküldött jelzéseit kell majd figyelnetek. A szünet kezdetét a hosszú rövid hosszú rövid hosszú hosszú rövid rövid hosszú rövid rövid csipogó hang, a végét pedig a rövid rövid rövid hosszú rövid hosszú hosszú rövid rövid csipogó hang fogja jelezni (abban az esetben, ha nem fagy le a rendszer). Persze ha nem tudtok kiigazodni a rendszeren, vagy csak elbambultátok az első csipogásokat és véletlen összetévesztettétek a tűzjelzés hosszú hosszú rövid hosszú rövid rövid rövid szinkópa rövid hosszú csipogásával, semmi baj, hiszen a csengetés eddig is és ezután is elsődlegesen a tanárnak szól és ő jelzi felétek, amint véget ért az óra, vagy terrortámadás érte az iskolát. Az első tanítási napon sok diákban fogalmazódik meg, hogy „ most joban fogok tanulni mint tavaj, nem hagyók mindent az utolso pillanattra”. Ha valóban megfogalmaztatok ilyen gondolatokat, kérlek benneteket, gondoljátok át újra és javítsátok a hibás részeken, majd tartsátok is be, mert sokkal könnyebben fogjátok venni az akadályokat, amik lesznek bőséggel, hiszen matematika tanárunktól Faragó Esztikétől és testnevelő tanárunktól Vágó Krisztiántól is meg kellett válnunk pénzügyi nehézségeink miatt, így ezeket a tárgyakat osztályösszevonással Horgas Eszter ének-zene tanárunk fogja tanítani évfolyamonként heti 1 órában (ugyanabban az egy órában).
Mi pedagógusok is vártunk már Benneteket. Az utolsó napokban csinosítgattuk az osztályokat, szépítgettük a folyosókat, mert sajnos takarítószemélyzetünktől, Kovács Arankától is meg kellett válnunk. Kérünk Benneteket, hogy vigyázzatok a rendre, mert az elég valószínűtlen, hogy ebből a tanári fizetésből karácsonynál előbb újra kitakarítsunk. 
Kedves kicsi elsősök! Talán Ti vártátok a legjobban a mai napot. A nyár folyamán nagyra nőttetek, igazi iskolások lettetek. Ha némelyikőtök nem nőtt nagyra, a legjobb lesz, ha már most készül lelkiekben, hogy a társai 8 éven keresztül szekálni fogják és lehet még öngyilkos is lesz a végére. Mindenesetre nagyon örülünk nektek, vártunk már benneteket, de tudjátok hogyan megy ez: amíg nincs itt, addig epekedsz érte és nem győzöd várni, aztán ha eljő akkor a halálba kívánod. Így vagyunk ezzel talán mindannyian, szóval a mai naptól kezdve vége a jó világnak, a játszadozásnak, mert valahogy mindannyitokat el kell majd rugdaljunk a középiskoláig. Anyucika és apucika pedig nem lesz ott mellettetek, hogy bekösse a cipőfűzőtöket, meg, hogy utánatok szaladjon otthonról a WC papírral és kitörölje a kakás feneketeket, mert annyi eszetek nem volt, hogy hozzatok magatokkal valami zsebkendőt, vagy valamit, amivel kitörölhetnétek magatoknak, hiszen törölköző híján még a ruhába csak bele lehet törölni a kezeteket, miután a kútvízzel megmostátok, de hát a bélsárral vékonyan szétkent feneketeket mégsem lehet a pólótokba törölni... Nőjetek már fel végre, mert a tanító néniknek és bácsiknak is meglesz a saját feladatuk délelőttönként az iskola konyhában, így nem fognak ráérni folyamatosan veletek foglalkozni. Szerezzetek minél kevesebb fekete pontot és karót, mert nem szeretnénk buktatni, megígértük Matolcsy bácsinak, hogy még ezeket az évfolyamokat gyorsan elballagtatjuk, aztán átalakíthatja az iskolát a Nemzeti Bank raktárépületének, vagy aminek akarja.
Tisztelt Szülők!
Az iskolakezdés megváltoztatja a családok életét, különösen ahol először megy a gyermek „a család szeme fénye” iskolába. A légkör feszültebb lesz, elszaporodnak az atyai pofonok és a tanárok csak védekezhetnek, mert máskülönben a gatyájukat is leperlik róluk. Biztosan tele vannak most félelemmel, aggodalommal, de azt hiszem, ez természetes velejárója a mai napnak és egyébként is megígérték a rohamrendőrök, hogy csak a legindokoltabb esetben nyitnak tüzet.
Mint már az előbb utaltam is rá, iskolánkban egyes osztályokban változások történtek a pedagógusok személyét illetően. Van aki magánéleti gondjai miatt vált meg iskolánktól, célzok itt Bakos tanár úrra és a gyermekmolesztálási ügyre, van aki vidékre költözött vagy lakóhelyéhez közelebb keresett munkahelyet (nem tudhattuk, hogy a magyar nyelv- és irodalom tanárunk, Ricardo José Joaquín Fernández de Dios illegális bevándorló), de volt olyan is, aki a feladatot nem vállalva könnyebb lehetőséget választott (Szarka Krisztina technika tanárnőt július óta Nagy Imre volt német tanárunk futtatja). Mi, akik itt maradtunk, egy félévig még biztosan kitartunk a gyerekek, Önök és az iskola mellett, aztán az újév hátha hoz valami normálisabb munkát. Kérem Önöket bízzanak bennünk! Mi pedagógusok mindent meg fogunk tenni, hogy ránk bízott gyermekeik ne zavarják önöket a nap egy részében.
Kedves Kollégáim!
Nehéz mit mondanom Nektek, hiszen már most rosszul vagyok az eljövendő tanári értekezletektől, a sok papírmunkától, a folyamatos rinyától, hogy most akkor már december van, de még mindig nem érkezett meg a szeptemberi fizetésetek, pedig a pénzügy megígérte, hogy tegnap utalja. Kérlek Benneteket, hogy az új tanévben törekedjünk a kevesebb gyógyszer és alkohol bevitele mellett tanítani is valami hasznosat a gyerekeknek és próbáljunk egy olyan dílert találni, aki olcsóbban adja le az anyagot nekünk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
A 2014/2015. tanévet ezennel megnyitom.

Csínom Palkó általános iskola, 2014. szeptember 1.

 

Tudj meg többet a Csínom Palkósok mindennapjairól: Megtisztulás éjszakája a Csínom Palkó általános iskolában

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr146652807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása