"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Hereföld blog: Itt van az ősz, itt van újra...*

2012. szeptember 28. - Dharman

Ezzel pedig egy minden eddiginél mozgalmasabb évad kezdődött el a főiskolán, ahol a blog szerkesztői elkezdték az MA képzésüket. 

Sajnos ez veszteségekkel is jár, ha a blogra gondolunk, hiszen jóval kevesebb időnk jut majd rá. Biztos kevesebb lesz a nagyobb lélegzetvételű poszt és a rövidebb bejelentkezésekkel fog inkább gyarapodni a tartalom, azonban ezután is igyekezni fogunk minőségi írásokkal gazdagítani azt. Részemről a hosszabb írások nagyobb hányada valószínűleg a Mondo magazinba közölt cikkeimből kerülnek ki, amelyeket a magazinok megjelenései után 1-2 hónappal elcsúsztatva fogok majd közölni. A Facebookos oldalunkon már jeleztem, hogy halad (jelenleg csigalassúsággal) egy japán novella fordítása, amit szintén ide fogok majd leközölni, így erre is lehet majd számítani. Szerkesztőtársam nevében annyit nyilatkozhatok most, hogy biztos érkezni fog még sok-sok recept (holnap is jön egy igen kreatív darab) és biztos fog még japán meséket is posztolni, természetesen a saját fordításaiból. Ezenkívül hasznos kifejezések tömkelegére is lehet számítani mind magyar, mind japán nyelven. Jó pár könyvajánló is félig készen vár a sorára és ezeregy ötlet, amely szintén előbb-utóbb meg fog jelenni poszt formájában.

Aki a leírtak miatt elrettent a blogtól (sok betűs poszt :S), annak ajánlom a Facebook oldalunkat, ahol szinte mindennap megjelenik valamilyen viccesebb kép, videó, rövid eszmefuttatás a világ dolgairól. Ezeken kívül egyre gyarapszik a közösség is és ezt nyereményjátékokkal is megháláljuk (eddig már két szerencsés is átvehetett egy csekélyebb ajándékot).

Köszönjük az eddigi bizalmatokat és mindenkinek további kellemes időtöltést a Hereföld blogon.

*"Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani valódiak-e" -Petőfi Sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr116585245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása