„- Nézd csak, ott egy tori! - Tori? Hol? - Ott van előtted, nem látod? - Vagy úgy, torii! Látom már!” – Zajlott le egyszer ez beszélgetés egy magyar és egy japán ember között. Nem mindegy ugyanis, hogy hosszan vagy röviden hagyod az „i”-t, mert teljesen más jelentést kapsz (megoldás a cikkben). Azonban ha kicsit jobban utánajárunk, kapcsolatot lelhetünk a két szó között. Öveket bekapcsolni, eredetkutatás következik!
Japán esetében nagyon nehéz dolga van azoknak, akik a régmúlt titkait szeretnék feltárni, ugyanis vagy egyáltalán nincs információ a kutatás tárgyát illetően, vagy az információk hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Nem egyszer szereztem tudomást olyan kofun-kori (i.u. 300-710) leletekről is, amit a hírnévre törekvő japán archeológus a felfedezését megelőző este ásott el. Ha a toriik eredetét szeretnénk megismerni, úgy tűnik nem lesz elég, ha a Japán szigetvilágon belül kalandozunk, ki kell lépnünk a nagyvilágba és elkezdeni a kutakodást onnan, ahonnan a nyomok vélhetőleg kezdődnek. Ez a hely pedig az Indiai-szubkontinens, amely ősi kultúrájával, rítusaival és szokásaival talán még Japánnál is rejtélyesebb.
Torana – A buddhák földjén A torana már az ősidők óta jellemző az indiai szubkontinens buddhista és hindu építészetére. A feljegyzések szerint az első toranákat már az időszámításunk előtti első és időszámításunk utáni első század között megépítették. Már akkor is és most is, úgynevezett sztúpák (lásd. Infobox) környékét díszítették és teszik ezt máig. A sztúpák köré a torana kapuk mellett még kerítést (védika) is építettek a világtájak irányába, hogy jelöljék a szent terület határát. Úgy hiszik, hogy jó szerencsét, kedvező sikeres jövőt hoz annak, aki áthalad alatta és máig élő hagyományként, a buddhizmus létrejöttének (Buddha születésének, megvilágosodásának és halálának ünnepén) évfordulóján tucatjával állítanak ilyen kapukat. Ezek, bár csak ideiglenesen, pár hétig, de tovább mélyítik a buddhista hagyományokat.
Valószínűsíthető, hogy a toranák elterjedéséhez a buddhizmus elterjedése segített hozzá. Így a vallással egyetemben, először Kínában, Koreában, majd onnan Japánban is megjelentek a kapuk míves változatai. Feladatuk, alakjuk természetesen mindenhol kicsit más lett, mint ahogy magát a buddhistavallást is szépen személyre szabta mindegyik kultúra.
Sztúpa: A sztúpák egyfajta buddhista ereklyetartók, melyekbe Buddha relikviáit temették. A buddhista hagyomány szerint a sztúpák építésének módját maga Buddha határozta meg (i.e. 4. sz.). Egyébként a toranák mellett ez is elterjedt Kelet és Délkelet Ázsiában (de közben funkciója és kinézete is megváltozott) és a pagoda nevet kapta.
Kínai és koreai mutációk Paifangnak hívják a toranák kínaiasított változatait, melyek kissé komolyabb (kevésbé természetfeletti) szerepet kaptak. Legfőbb jellegzetességeik, hogy több boltívből állnak. A név érdekes, mert eredetileg, a paifang volt a gyűjtőneve a kínai városok közigazgatási felosztásának. A városon belüli legnagyobb felosztást fang-nak nevezték(坊). Minden fang fallal, vagy kerítéssel volt körülzárva és a kapukra, melyeken keresztül ki- és beléphettek a népek, esténként őrség vigyázott. Ezek a fangok pedig még tovább lettek tagolva, ezek voltak a pai-ok (牌). Ennek a közigazgatási rendszernek az alapjai a Tang Dinasztia (618–907) idején fejlődtek ki és a későbbi dinasztiák is változatlanul használták. A Ming Dinasztiában (1368–1644) például Pekinget 36 fang-ra tagolták. Eleinte két boltívvel operáltak, később már olyan monumentális paifang is készült mely hat kaput tartalmazott. Érdekesség még, hogy Kínán kívül azokat a bizonyos „Chinatown”-okat is ilyen kapukkal jelzik. Az egyik legnagyobb ilyen Liverpool-ban van, Angliában.
A koreai változat a hongsalmun (홍살문), mely már közelebb áll az eredeti feladatához, ugyanis itt már arra szolgál, hogy figyelmeztesse a rajta áthaladót: megszentelt helyen járnak. A hongsalmun külsőre is inkább hasonlít az indiai és a japán kapura.
Apropó a japán kapuk…
Torii – a dimenziókat összekötő kapu Végül csak megérkeztünk az általunk oly kedvelt és ismerős vidékre, ahova a 9. század környékén szintén beavászkodott a buddhizmus és megindult egy igen gyors fejlődés, mely az építészetre is nagymértékben kihatott. Japán földön is felépültek az indiai toranák változatai, melyek a sintó szentélyek kapubejárataként őrzik a hely szellemét és jelzik az utat a szentélyhez. Igen, nem elírás, kevés a buddhista templom, ahol torii állna. Már a Heian-korszakból (794-1185) is vannak írásos emlékeink torii-k építéséről. A legrégebb óta fennálló torii a 12. században épült meg és a Hachiman szentélyhez tartozik, ami Kiotóban áll és Hachiman-nak épült, a harc és íjászat kamijának. Szentélenyként általában egy, de például az Inari szentélyeknél több torii is előfordul, mert az az ember, aki sikeres lett valamilyen üzletben hálából torii-t adományoz Inarinak a termékenység és a kereskedelem kamijának (aki eredetileg a gabonafélék sintó istensége).
A szentélyek mellett más szent helyeken is találkozhatunk toriikkal. Ha például a Fuji-t szeretnénk megmászni, ott is fellelhetjük. Ezek a kapuk a japánoknak olyanok, mint egy szimbolikus határ a világunk és a kamik világa, a túlvilág között. Hagyományosan fából, később rézből, betonból, sőt még porcelánból, műanyagból is készültek, készülnek. Döntő többségben cinóbervörösek és kevés feketét is tartalmaznak. Vannak persze kivételek, ilyen a kamakurai Kamakura-gū szentély, ahol fehér és vörös.
A legegyszerűbb változata a shime torii vagy chūren torii, mely két oszlop között egy kifeszített, felszentelt kötélből (shimenawa) áll. Az összes többi két nagy csoportra bontható, az egyik a shinmei. a másik pedig a myōjin. Az elsőnek csak egyenes elemei vannak, a másiknak viszont az egyenes elemek mellett vannak görbe részei is. A shinmei stílusú torii-kat tartják a legrégebbinek. E két stíluson belül rengeteg fajtáját különböztetünk meg. A shinmei vonalon belül például van: ise, katsuga, hachiman, kashiman, kuroki, shiromaruta, mihashira. A myōjinon belül pedig: nakayama, daiwa(inari), ryōbu, miwa ,usa, sannō, nune, hizen.
Ha szeretnénk a torii jelentését megfejteni, sok úton elindulhatunk és bizony eltévedni sem lesz nehéz. A torii-t két kínai karakterrel jegyzik: 鳥居. Ebből az első karakter olvasata „tori”, azaz madár, a második karakteré pedig „i”, azaz ülni, vagyis értelmezhetjük úgy a torii-t, mint ahol a madarak laknak, madárülő. Ha ez így igaz, akkor levezethetjük a kezdetleges szerepét akkorig, amikor áldozati kakasokat tartottak rajta. Nem mellesleg a sértődött Amaterasu-ōmikami-t is egy ilyesfajta állványra ültetett kakasok „énekével” próbálták kicsalni a barlangjából a legenda szerint. Azonban anno nagy kavarodások voltak az írásjegyekkel is és nem biztos, hogy ezzel írták le az első toriikat. Egy másik hipotézis szerint a „tōri-iru -通り入る” kifejezésből rövidült le, ami annyit jelent magyarul, hogy „haladj keresztül és lépj be”. Mind a kettő verzió igen logikus, így a Kedves Olvasó is kiválaszthatja a számára legjobban tetszőt.
Utunk végén térjünk haza, mert nekünk sincs szégyenkezni valónk, ha őrült turisták azt kérik, hogy mutassunk nekik magyar toriikat. Az egyik Zebegényben, a Szőnyi Művésztábor fölötti völgyben található, melyet harcművészek emeltek, a másik pedig Bükkmogyorósd mellett, szintén egy völgyben, a Tan Kapuja Buddhista Egyház birtokának bejáratát díszíti. Legközelebb, ha kirándulni indultok, érdemes ezekre a helyekre is ellátogatni.
