"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Post-Lost poszt

2010. október 09. - Dharman

Csak pár szóban, hogy mégis hol fognak feltűnni a megkerült Lost-os szereplőink a közeljövőben:

Micheal Emerson és Terry O'Qinn az NBC-nek fognak készíteni egy pilotot a nyugdíjazott ügynökökről. A sztoriról már itt írtam nagy vonalakban.

Daniel Dae Kim már a Hawaii Five-O-ban játszik az idei szezontól kezdve. Azt nem tudom, hogy mennyi teret kap és milyen a sori, mert egy percet nem láttam még belőle. Ezen kívül szerepelni fog a "The Killing Game"-ben Samuel L. Jacksonnal és a héten 40. életévét betöltött Matt Damon thrillerében a "The Adjustment Bureau"-ban is.

Josh Holloway, aki már a Lost forgatása közben is megmondta, hogy a show után mozizni akar, a Mission Impossible 4-ben lesz újra látható. Megjegyzem nem véletlen, hiszen Abrams rendezi a filmet.

Jorge Gracia pedig az egyik novemberi CBS-es Így jártam anyátokkal epizódban fog domborítani, Ted fősulis barátjaként, és ezen felül az ABC mid-season komédiájának (Sunshine Man) első részében is kap egy kisebb szerepet, aminek nem mellesleg Matthew Perry lesz a főszereplője (és szerintem nem fog működni).

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr296583719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása