A címben is olvasható újabb kincsre bukkantam a minap egyik antikváriumban, a szépirodalmi könyvek halmában. Tanizaki Junichirō regénye Japánban 1956-ban jelent meg (itthon 1990-ben) és azóta egy olasz film is készült róla. Megjelenése, igaz botrányokkal tarkított volt a könyvben szereplő erotikus tartalom miatt, de ezeket mind túlélte és a 20. századi japán irodalom egyik legismertebb művévé vált.
A könyvben egy idősödő japán házaspár naplójaiba olvashatunk bele, melyet féltve őriznek, mégis egymásnak írnak és középpontban a intim- és házastársi életük, ki nem mondott dolgai, bajai(bájai) játszanak főszerepet. A férfi és a nő is meg akar felelni a párjának. A férfi öregsége miatt különféle veszélyes taktikázásokba is belekezd, hogy feleségének jó legyen, a nőnek persze semmi sem elég. A korosodó professzor többek között elrendezi, hogy a felesége megcsalja, így akarva saját fogyatkozó nemi vágyát megújítani az önmagának gerjesztett féltékenység által. A naplókba ezekről írnak és próbálják kitalálni, hogy a másik vajon mit gondolhat, mit érezhet. Sajnálatos módon egymás előtt semmit sem sikerül megbeszélniük, így egy igen kétszínű játéknak lehetünk tanúi. Ezt a játékot persze a japán kultúra magában hordozza és talán az író is emiatt szeretne figyelmeztetni minket, hogy ez a titkolózás nem vezet semmi jóra. A regény keletkezésének idején igen erős volt a Nyugat nyomása, és úgy gondolom, hogy a nyugati nyitottabb együttélésre ösztönözi a japán olvasókat is. Szóval míg a felek a naplók szerint tele vannak kérdőjellel a másik féllel kapcsolatban, minket az a megtiszteltetés ér, hogy gond nélkül elolvashatjuk a bejegyzéseket. A gyanú persze, hogy amit papírra vetettek nem biztos, hogy úgy van, végig bennünk él és talán nem is alaptalanul, de mégis ez az egy esélyünk van, hogy a kirakósokat összeillesszük. Éppen ezért külön érdekessé teszi a művet, hogy rögtön két szemszögből is láthatjuk a férfi és a nő napjait, melyek a különféle fordulatokkal hagynak minket egy percre sem unatkozni.
A regény mindösszesen 160 oldal és igen ízléses, modern képekkel illusztrált. A rövidségének ellenére azonban kellően komplett és felkavaró. Igaz, hogy szereplői már életük utolsó szakaszára kanyarodtak, ráadásul egy tök más kultúrában, de ennek ellenére nem csak idősebbeknek (és nem csak japánoknak;) )ajánlom a könyvet, mert tanulságos lehet mindenkinek még akkor is, ha úgy tartja, hogy csak a saját hibáiból tanulhat az ember.
