Társadalmi körkép

Ha felfigyelünk egy Japánnal kapcsolatos hírre a televízióban, rádióban, általában bezzegországként beszélnek róla és követendő példaként mutatják be, sokszor még ma is. Azonban Japán szépen csendben átalakul és egyre több mindenben hasonul az őt körülvevő világhoz. Így van ez akkor is, ha a foglalkoztatottságot nézzük: egyre több a munkanélküli és lassan megszűnik az a biztonság, amit egy cég dolgozója érezhetett anno, amikor még nyugdíjazásáig számítottak a munkájára. A nyugdíjasok is egyre többen lesznek, mialatt a születések száma csökken. Ezek a problémák persze nem egyedülállóak, és nem is kell messzire menni értük, elég, ha hazánkra gondolunk. Mégis, milyen a japán munkanélküliség az itthonihoz képest, és mennyivel van jobb dolguk a nyugdíjasoknak a japán szigeteken, mint a Kárpát-medencében?

A társadalom kirekesztettjei Munkanélküliség és nyugdíjazás. Ez az a két elem, ami jól settenkedő ninja módjára tönkrevághat egy egész országot, ha nem fordítunk a problémákra elég időt és pénzt. Nyugdíjas korú emberek is folyamatosan termelődnek és a hajléktalanok sem a földből nőnek ki. Míg az öregeket nem állíthatjuk már vissza a dolgozó seregek közé, addig a munkanélküli tömegek részére a munkateremtés és a tétlenkedők számának csökkentése egy ország feladata, a saját jóléte érdekében. Általában a nagyobb változások azok, amik a hajléktalansági rátákat emelik. Nálunk például ilyen volt a rendszerváltás, ami után rengetegen kerültek utcára. Japánban a II. vh. és az olajválság volt, ami állástalanok millióit szülte. Az utóbbiak okozta gazdasági visszaesések nyomai, máig fellelhetőek. Elég, ha csak a tokiói Ueno parkban növekvő sátorvárosra, vagy a Sinjuku állomás környékének szaporodó dobozlakóira gondolunk.
A japán mentalitás egyébként sem engedi meg azt, hogy valaki semmirekellő módon élősködjön a szorgos népességen. Egy japánnak – általában napjainkban is, bár mostanában már egyre inkább a nyugati formához hasonul – a munkája nyugdíjazásáig kitart. Egyszerűen a cégvezetők nem rúgják ki őket, még ha hibát vétettek, akkor sem. Manapság ha egy céget felszámolnak, akkor a cég főnöke először minden alkalmazottját kártalanítja (utána gondolkodik csak el az öngyilkosságon). Hogy a fölötte lévő cégeket hogyan fizeti ki, már nem is érdekli annyira. A munkást egy életre leszerződtette és elvárta tőle, hogy munkáját a családja fölé emelje és most, hogy a cég megszűnik, tönkreteheti az egész famíliát. Tegyük fel, hogy ez megtörténik és tegyük fel, hogy senki nem követ el szégyenében, vagy kilátástalanságában sem csoportos, sem egyéni seppukut. A családfenntartó – tételezzük fel azt is, hogy volt családja – összeomlik. Nem elég, hogy anyagilag, de pszichésen is jelentős terhet ró a tragédia az egyénre is és a családjára is. Innentől már egyenes az út a leépülésig, főleg, ha ezen a ponton húzok egy párhuzamot a magyar munkanélküliekkel. Már csak azért is teszem ezt, mert hiába fordulhat elő Japánban egy ilyen hatalmas munkaerő elbocsájtás, ott azért mégiscsak könnyebb új állást találni. Szóval itthon, ha bezár a Mackó sajt gyár, emberünk –ki már kenyere felét megette– nem tehet mást, rábólint, pihen pár hetet, majd elkezdi keresni az új munkát. Aztán rájön, hogy az ő korában itt már aligha kap, vagy ha kap is, nem tud megélni belőle. Ezután dönt úgy, hogy akkor inkább elmegy a Kiscsukló kocsmába és ott bú felejt. Persze ez a séma most nagyon lebutított és ennél jóval több mindentől függ egy emberi élet megromlása, de úgy gondolom, ez a példa jól prezentálja a középkorú kétkezi munkásokat hazánkban. Japánban a hajléktalanná válás útjára kanyarodás is az ilyenfajta nagyobb törésekből születik és innentől tekintik a delikvenst „társadalmon kívülinek”, akit már japán barátaink is megtanultak levegőnek nézni. A világháború utáni hadirokkantak, a koreaiak, kiket többnyire erőszakkal hoztak be dolgoztatni és azok az emberek, akiktől bűneik miatt szimplán elfordult a társadalom. Hallani olyan történeteket is, miszerint a főnöke által molesztált titkárnő felmond, a munkaügyi központ pedig nem segít neki új munkát találni, mondván, hogy ő mondott fel, tehát nem akar dolgozni.

Enyhítés a nyomoron Nyáron lehetett olvasni a sajtóban egy hajléktalanról, akit Budapesten bedarálta egy kukásautó, míg ő a kukában szunyált. Úgy gondoltam, hogy Japánban nem ilyen rossz a helyzet, de nem volt igazam. Annyi a különbség a két ország között, hogy míg itthon a kormány nem tesz félre elég pénzt ezeknek az embereknek a megsegítésére (vagy ha félre is tesz, igen rosszul gazdálkodik vele), addig Japánban az ilyen célokra jóval több zseton jut. A nagyobb jólét viszont olyan rétegeket hozott létre, mint például a Netcafé-menekültek. A manga kávézók, netkávézók többsége nonstop nyitva tart, így éjszakára nagyon sok hajléktalan megszáll ezekben. Sok helyen még zuhany is van, így az élelem mellett még tisztálkodni is tudnak, majd elhevernek egy kényelmes fotelban. Persze ezt nem teheti meg mindenki, de aki már alkalmi munkákból keres egy keveset és ki tudja fizetni a szolgáltatásokat, azoknak nem teszik ki a szűrüket. A kormány ezeken az embereken is próbál segíteni. Tanácsadókat küld ki, akik próbálják megtanítani ezeket a „menekülteket”, hogy jobb munkahelyeket találjanak. Természetesen ez is azt jelenti, hogy pénzt fektetnek a probléma hosszú távú megoldásába.

NEET A téma zárásaként lássunk egy kakukktojásnak tűnő réteget. Létezik egy betűszó, ez pedig a NEET (Not in Employment, Education or Training). Ők azok az általában 15-34 év közé eső fiatalok, akik valamilyen okból kifolyólag kihullottak az oktatásból a foglalkoztatásból, vagyis a rendszerből. Többnyire a motiváció hiány az oka (ami egyre jellemzőbb az új nemzedékekre) és próbálnak családjukon élősködni, persze ez nem megy a végtelenségig és akiknek nem nő be a fejük lágya többnyire az utcán ébrednek egy reggel, minden vagyonuktól megfosztottan. Ezen fiatalok megmentésén a japán kormány nagy erőkkel dolgozik. Rehabilitációs intézményekben próbálják megszerettetni velük a munkát és a társadalom értékes tagjává tenni őket.

Idősödő társadalmak Japánban a nők várható élettartama 86 év, a férfiak átlagosan 79 évig élnek. Ezekkel az eredményekkel pedig kiérdemelték a képzeletbeli dobogó első helyét. Őket egyébként Hongkong, Izland és Svájc követi. Mi a 78. helyen állunk átlag 73 évvel. Ez a kimagasló eredmény jó és szép lenne, ha a munkahelyüket otthagyó nyugdíjasokat a fiatalabb generáció fel tudná váltani a mókuskerékben. Itt jön be a probléma, miszerint a születések száma csökken, ráadásul a fentebb említett lazsálók is nehezítenek a dolgokon.
Magyarország és Japán is öregedő társadalmak, aminek a hatásait most még nem érzékeljük, de hamarosan nagy bajban lehetünk. Mit is jelent ez? Egyre több a nyugdíjas korú ember, az élettartamok kitolódtak a jólét miatt és egyre kevesebb az aktív, dolgozó réteg. Egyre többször halljuk, hogy a fiataloknak már nem lesz nyugdíja, vagy azt, hogy 70 év lesz a nyugdíjkorhatár.
Japánban a pénz kérdése talán még nem is olyan hatalmas probléma, hiszen ha hihetünk a statisztikáknak, igen sokáig elélnek ott az emberek, akik egészségesebbek, dolgozni is szeretnek, így nem ritka, hogy megtagadják a nyugdíjazásukat és ameddig csak bírnak, dolgozgatnak. Felemelhetnék a nyugdíjkorhatárt 90 évre és megoldódnak a problémák. A japánok még boldogan dolgoznának is, hiszen számukra ez jelenti az élet értelmét. Nálunk ezzel azért már lehet akadnának problémák. Legyen elég annyi, hogy valószínű ismét megtelne a Kossuth tér és a Sándor-palota előtti terület. Talán ennek a felfogásnak a hiánya miatt tartanak cseppet előrébb a japánok, bár a következőkből látni fogjátok, hogy még ott sincs minden rendben.

Elsikkasztott nagyszülők A japán Egészségügyi Minisztérium szerint kb. 40.000 száz évnél idősebb japán él az országban. Ez persze sok mindennek köszönhető. Jórészt az előbb már említett egészséges életmódnak, a viszonylagos jólétnek, de mint mostanában kiderült a rafinált hozzátartozóknak is. A matuzsálem kort megéltek száma az utóbbi időben nagyon megugrott, ami valószínűleg gyanússá vált a kormánynak, ezért, a minisztérium az egész országra kiterjedő vizsgálatot indított, ahol ezeket az idős embereket ellenőrizték.
A vizsgálat még nem zárult le, de már most is érdekes dolgok derültek ki. A regisztrált idős emberek közül több százan vannak, akiknek fura módon nyomuk veszett. Az eltűnések mellett pedig beszámoltak pár mumifikálódott holttestről is, hátul a sufniban.
A miértekre a válasz természetesen a piszkos anyagiak körül keresendő. Hallani olyan esetekről is, amikor vagy három évtizedig vették fel a halott apjuk nyugdíját a gyerekek és ez még semmi, mert anyjuk halála után az özvegyi nyugdíjat is ugyan úgy kihordta a postás. Mivel a pénzt a hozzátartozók is átvehették, így nem fogott gyanút senki.

Az öregedés ellenszere: kanreki Megoldás lehet az öregedő társadalmak problémájára a kanreki. A hagyomány Kínából eredeztethető, miszerint minden 60. életévét betöltött öreg (úr) újraszületik. Ezt a sintó hagyományt törvénybe foglalva megállíthatnánk a társadalom öregedését. A 60. életévüket betöltött embereket újra gyerekként regisztrálnák a hivatalok, majd mivel a suli óta úgyis eltelt sok idő és sok mindent elfelejtettek, újra iskoláztatnák őket. Ezzel az oktatási rendszert is egy csapásra fellendíthetnénk.
Ezen az ünnepen egyébként az öregek piros haorit vesznek magukra, piros tabival és egy piros sityakkal. Tudniillik a gyerekeket is így öltöztetik.

Ezzel társadalomtudomány óránk végére is értünk, mely során olyan dolgokról is szó esett, ami remélhetőleg sokatoknak újdonságként hatott és hozzásegített, hogy ezután kicsit árnyaltabb képet kapjatok Japánról. Természetesen mi vajmi keveset tudunk a cikkben tárgyalt viszonyokon változtatni, de érdemes ismernünk, hogy mi folyik közvetlen környezetünkben és a világban.