A Hereföld blogban az a jó, hogy soha senki nem tudja milyen poszt lesz a következő. Például ki hitte volna még tegnap, hogy ma a zsebkendőkről fogok írni? Vannak az életben dolgok, amiket tök természetesen veszünk és mindeközben semmit nem tudunk róla. Mióta koccintunk, mióta van kóla, mióta lájkolunk, vagy mióta töröljük a takonytól megduzzadt orrunkat zsebkendőkbe?

Még ha őseink edzettebbek voltak is, mint mi, s nem is utaztak zsúfolt villamosokon, akkor sem valószínű, hogy a jégkorszakot nátha nélkül úszták volna meg. Zsebkendőről azonban először csak a római korból van tudomásunk - már amennyire így lehet nevezni egy olyan kendőt, amelyet zseb hiányában a tógájuk öblében hordtak a férfiak, s amelyet nem is orrfúvásra használtak. A sudariummal a verítéket itatták fel homlokukról, az orariumba a szájukat törölték. Keszkenőjüket lobogtatták a tetszésük jeléül a színházban, kendőjével adott jelt az aedilis a cirkuszi játékok megkezdésére.

Az orrfújás céljára is volt egy kis vászondarab, muccinum  néven, amelyet azonban nyilvánosság előtt nem illett használni. Úrhölgy különösen nem fújhatott orrot társaságban, mert ha zsebkendőt kellett használnia, az azt jelentette, hogy beteg; aki pedig beteg, az maradjon otthon a 3,1415926535 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510 …-csában. Úgy tűnik, hogy az akkoriak igen kevés együttérzést tanúsítottak szegény, náthában szenvedő embertársaik iránt. Egyes történészek szerint a zsebkendő Európában már a 11. században általános volt. Mások úgy gondolják, hogy csak a 15. században jött divatba, Olaszországban. A királynők, arisztokrata hölgyek portréikon szinte valamennyien kézkendőt szorongatnak. A nők ekkor tehát még nem "zsebkendőt", hanem "kézkendőt" hordtak. Ebből a kézkendőből alakult ki a keszkenő szavunk.
Francia írók jegyezték fel, hogy a 200 dukátos keszkenőt sajnálva, az elegáns urak ujjukkal fújták ki orrukat. Úgy látszik azonban, hogy a praktikus emberek rájöttek arra, hogy az orrot zsebkendőbe is lehet fújni.

Még a 18. században is hordják nyilvánosan a díszzsebkendőt, bár ez méreteiben összezsugorodik, de értékében nem csökken, mivel méregdrága csipkék szegélyezik. A 19. század elején a nyomott pamutzsebkendők valóságos propagandaeszközök: megtalálhatjuk rajtuk az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot éppúgy, mint 1812-ben Olaszország térképét és Napóleon gúnyképeit. Josephine császárné le nem teszi kezéből kis csipkekendőcskéjét (a szépasszonynak csúnya volt a foga és csak fedezék mögül mert mosolyogni).
Sokan azonban nem értették meg használatának lényegét. Egy utazó feljegyezte, hogy az afrikaiak kinevették, amikor zsebkendőt használt: "Bolondok vagytok ti, hogy elteszitek az orrvizet...".
Montaigne sem értette már a 16. században: milyen kiváltsága van az orr váladékának, hogy azt a csipkés zsebkendőcskébe tesszük és gondosan megőrizzük?

A megnyugtató megoldást természetesen a japánok találták fel. Ők papírzsebkendőt használtak, amit azután tűzbe dobtak. Elég hosszú időbe került, míg ez az ésszerű találmány meghódította Európát, de most már kijelenthetjük: ezé a jövő.