Kik vagyunk? Hol vagyunk? Hogyan lépünk tovább? Hol vagyunk akkor, amikor álmodunk? Elménk utazik térben, esetleg időben is úgy, hogy mi mit sem sejtünk az egészről? Mi a valóság? Mi az, amit látunk? Mi lesz velünk, ha meghalunk? Ezen kérdésköröket szeretném körbejárni és elmélkedni róla, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Mozgásban az elme? Egyes természeti népek hiszik, hogy az elme képes erre. Nem is szabad felijeszteni őket álmukból, mert még a tudatuk ott ragad azon a másik síkon. Ez a megállapítás továbbgondolva okot ad arra, hogy az elmét elnevezhessük akár léleknek is. Amikor a test pihen és "lekapcsolódik" a tudat, vajon merre jár? Mi a valóság? Vajon, ha a huszonnégy órából 16-ot alvással töltenénk és a maradék nyolc órában lennénk éberek, akkor is azt gondolnánk, hogy a valós világ az, amit a nyolc órában látunk? Vagy ezt a nyolc órát tartanánk az álomvilágnak. Persze az ilyen lehetetlen a tudomány mai állása szerint, de az embert mégis izgalommal tölti el már csak a feltételezése is annak, hogy a világ melyben a tudatunk, életünk nagy részét tölti esetleg nem valóságos. Esetleg csak egy felsőbb hatalom, az elménkbe sugárzott információinak a kivetülése. Viszonylagosan egy hosszú életet tölthetnek a szerencsések a világunkban, de mi van akkor, ha ez az idő lejár és az Elme elszakad a testtől. Hova kerülünk? A világ vallásai számos teóriát dolgoztak ki a földi létünk utáni világokról. Ezek közül talán a legkomplexebb az indiai és tibeti valláskör halál utáni világa, melyben szintén szerepel egy köztes világ, csakúgy, mint a katolikus egyháznál a purgatórium. Aki ezzel a világgal szeretne megismerkedni, annak legfőbb forrásként a Tibeti Halottaskönyv tanulmányozása lehet a legkézenfekvőbb.

Akinek felkeltettem az érdeklődését, a kép után, a tovább gombra kattintva továbbolvashatja a cikket ;)

Az ajtó mögött

Indiában és Tibetben is fontos szerepe van a Fénynek. Indiában a Fényt a Szellem és a teremtő energia megnyilvánulásának tekintették minden kozmikus szinten. Az istenek felbukkanása éppúgy, mint egy-egy Megváltó születése vagy megvilágosodása természetfeletti fény áradásával nyilvánul meg.

A halál pillanatában a szentek és jógik "lelke" kiröppen a homlokcsonton, mint egy fény-nyílvessző, és eltűnik az "Ég Füstlyukán" át. A közönséges halandók számára a láma nyílást üt a fejtetőn, hogy megkönnyítse a "lélek" elröppenését. Egy láma a haláltusa utolsó szakaszában és a halál bekövetkezte után több napig a Bardo Thödolt (Tibeti Halottaskönyv) olvassa az elhunytnak. Figyelmezteti, hogy vakító fényre fog ébredni, ami egyben a saját énje. Ha a halott magára ismer a Fényben, akkor ennek következtében megszabadul és kilép a körforgásból. Ezt magunk előtt tartva tehát kijelenthetjük, hogy minden embernek megvan a lehetősége arra, hogy halála pillanatában elérje a megszabadulást. A tiszta Fény mellett persze meg fogja tapasztalni a tisztátalan fényeket is. A tisztátalan fények magához vonzása pedig a továbbélést, a földre történő visszatérést, a Samsárában ragadást eredményezik, ahogy ennek mibenlétéről is hamarosan lerántom a leplet.

A buddhizmus szerint értelmezhetjük úgy, hogy a lét egy próbatétel. Életünkben egy tesztnek vagyunk kitéve, melyet, ha jól megoldunk, akkor elérhetjük a Megvilágosodást. Ez a teszt a Halottaskönyv írásai alapján megismételhető a köztes lét állapotában és itt még mindig van esély az ellobbanásra. A Fény élménye így tehát az utolsó, és talán a legnehezebb próbatétel. Míg a hinduizmusnál beszélhetünk a lélekvándorlásról, addig a buddhizmusban nincs személyiség, lélek, csupán tudatfolyamatok egyes pillanatainak a gyors egymásra következtetése által keltett illúzió. Tehát a halál után nem szakad meg semmi, csak egy másfajta aspektusban „történik” tovább.

Tetteink meghatározzák a következő életek milyenségét. Már ebben a létünkben, meditáció útján is eljuthatunk a megfelelő forma nélküli birodalomba, minden köztes állapot nélkül. Egyéb esetben, a formabirodalomban (az ide születő lények mentesek azoktól a durva késztetésektől, amelyek a Vágybirodalom lakóit jellemzik, ugyanakkor a színek-formák, a hangok és a tapintható dolgok iránt finom vágy megvan bennük.) vagy vágybirodalomban való újjászületés előtt van köztes lét. A buddhista irányzatokban nem tisztázott (és van ahol egyáltalán nem elfogadott a létezése), hogy aki ebbe a köztes létbe kerül, mennyi időt tölt el. Általában 7 napban határozzák meg az itt töltött időt, de ha nem találjuk a továbblétesülésünk helyét, akkor akár 49 napot is itt tölthetünk. Furcsa módon a buddhizmusban megvannak az időintervallumok, a világkorszakok még a "Túlvilági" létben is, de lehet, egyszer belátjuk, hogy ezek a számok nem jelentenek semmit. Mert mi van ha, ha eljutva ebbe a köztes létbe, az anamnézist átélve és visszagondolva az ebben a létben tanultakra, rájönnénk, hogy a Bardóban nincs idő. Az maga a térré vált idő.

A Bardók

Hat féle Bardót különböztetünk meg, ezek sorban: az Élet Bardója, az Álomállapot Bardója, a Meditáció Bardója, a Halál Folyamatának a Bardója, a Valóságos Átélésének Bardója és a Samsárában való Újjászületés Elérésének a Bardója.

A Bardót kétfelé bonthatjuk. Az első három a halál előtti Bardo, a második három pedig a halál utáni Bardo. Az Élet Bardója átöleli az ébredő világ illúziójának a tapasztalatait. Magában foglalja az utolsó lélegzetvételünket is. Az Álomállapot Bardo, az alvó fizikai test mentális aktivitását foglalja magában, magyarul azt a létmódot jelöli, amelybe álmodáskor kerülünk. A Meditáció Bardója a meditációs tapasztalatokat tartalmazza. A Halál Folyamatának Bardója (haldoklás) pedig az, ami mindannyinkra vár. Ez utóbbi az első Bardó, amit a halál utáni Bardókhoz sorolnak. A haldoklás folyamata, amikor a testi és lelki funkciók folyamatosan alábbhagynak. Az indiai gyógyászatból is ismerhetjük (persze a tibetiek is így vezetik le), hogy testünk öt belső elemből tevődik össze (hús, testnedvek, test hő, lélegzet, testi jelleg), melyeknek megvannak a külső elemekből vett párjaik (föld, víz, tűz, levegő, éter). A halál pillanatában ezek az elemek egymásba oldódnak. Első lépésben a földelem feloldódik és elnyelődik a vízelemben (erőnk elhagy), második lépésként a vízelem elnyelődik a tűzelemben (arcunk, szánk, kiszárad), a harmadik lépésben a tűz feloldódik a levegő elemben (a testünkből eltávozik a hő), a levegő elem az éterben oldódik fel, hallucináció), majd végül az éter magában a tudatosságban oldódik fel (ekkor elveszítjük az érzéki észlelést). Ekkor a tudat ájult öntudatlanságban időzik, majd újra összeáll és újra lemásolja a halott alakját és személyiségét. A Valóságos Átélésének Bardójában (a halált megjárt lámák szerint) a Bardo-test formája tehát megegyezik a halott fizikai test formájával. A forma és az azt körülvevő világ persze megváltoztatható, hiszen az egész egy nagy tudati kivetülés. Valójában nincs jelentősége, hogy a halott személy Bardo-teste ebben a világban, vagy egy túlvilágban van-e. Mindkét világ, tudatállapot függő, s mivel a Bardo-testben újjászülető tudat sokkal nagyobb kapacitású, mint ez, számára mindkét ‘világ’ valós. Érzékeli mindazt, ami ebben a világban, azaz ezen a tudati szinten történik, de érzékeli a dolgok sokkal mélyebb valóságszintjeit is. Így annak megfelelően, hogy tudati fejlettsége milyen mértékű, más hozzá hasonló tudatú ‘halottal’ is találkozhat. Pusztán teória, de tegyük fel, hogy egyszerre halnak meg olyan emberek, akik érzelmileg valamilyen módon kötődtek egymáshoz. Ezek az emberek vajon itt valamiféle kapcsolatot is teremthetnek egymással, ha az előbb felsorolt tudati tényezők megfelelőek?  Ennek az állapotnak külön érdekessége, hogy több féle is lehet, az elhalálozott elméjétől függően. Mint az álmok is lehetnek jók, avagy rémálmok, így itt is elkülöníthetjük ezt a két látomást. Ha a halott sajnálja magát, szomorú, akkor negatív érzelmek fognak eluralkodni rajta és ezáltal az egész egy rémálommá válik. Ha nem kerítik hatalmába negatív érzések, akkor segítő társra talál. Ezeket a tibetiek isteneknek hiszik, akik olyan megvilágosult lényeg, akik a köztes létben bolyongókat segítik a tovább lépésben. Ez a segítő bármilyen alakot ölthet. A halott, ahogyan elfogadja halálának tényét, a világ elkezd halványulni, egyre magasabb tudatállapotba emelkedik, majd elhagyja a világot. Valójában azonban nem megy sehova, csak a tudatállapota változik meg. Ekkor egy semleges teret fog látni és ez az a tér, ahova igazából kivetítette addig a látomásait, tehát tiszta lesz a tudata. Mint már írtam is róla, nem tudni, hogy ez a Bardo hány napig tart. Az időszak végén azonban a halott tudatában az előző élete iránt vágyódás ébred. A Samsárában való Újjászületés Elérésének a Bardójában a holtnak látomásai erotikus színezetet vesznek. Ez a legtöbb ember esetében automatikus. Annak megfelelően, hogy a szeretkező párok melyik neméhez vonzódik inkább, dől el, hogy milyen nemű újjászületéshez jut az holt. Ha a férfi alakhoz, akkor nőként születik újjá, ha a nőhöz, akkor férfiként. Elvileg befolyásolható az újjászületés helye és ideje, ez azonban csak azoknak adatik meg, akik tudatukat úgy pallérozták, hogy még a Samsárában való Újjászületés Elérésének a Bardójában is legyen erejük tudatukat irányítani.

Bizonyos szemszögből tehát az emberi lét is egy Bardo, ami másodpercről másodpercre változik és ezeket a pillanatokat összekötve megkapjuk az emberi létet. Ha tovább megyünk, rájöhetünk, hogy a Bardo jelenthet egy tudatállapotot is (ha mérges vagyok, a harag Bardójában tartózkodom, azonban ez az állapot sem végtelen). Tehát fogjuk fel evilági életünket egy vizsgának és aszerint, ahogyan vizsgázunk itt (ahogyan a halálra felkészülünk), úgy léphetünk tovább a következő létformákba. Ha elérjük, hogy tudatunk végig tiszta maradjon, akkor befolyásolhatjuk a továbbiakat.