Vannak emberek, akik koncertfüggőnek nevezik magukat. A koncertfüggőség lényege, hogy nem egy konkrét zenekar koncertjeit látogatjuk, hanem szinte minden fontosabb koncerten ott vagyunk, és ha esetleg egy időpontra esik több ilyen koncert, komoly lelki válságot élünk meg. Nos, én nem vagyok koncertfüggő, de megismerkedtem pár ilyen emberrel, és ennek köszönhetően tegnap elmentem a Gödörbe, a Világgödör nevű rendezvényre, ahol három, számomra szinte majdnem teljesen ismeretlen zenekart hallgattam meg. Most egy kicsit jobban megértem ennek a függőségnek az okát. A három zenekar teljesen különböző stílusban játszott, de ez az egyveleg igencsak elnyerte a tetszésemet.

Az első zenekar a Magashegyi Undergound volt. A majdnem, azért került a bevezetőmbe, mert ennek a zenekarnak a létezéséről legalább tudtam, de az Anglia című számukon kívül semmit sem hallottam még tőlük. A Megasztárból ismerté vált Bocskor Bíborka, egy igazán elvont lány, sajátos egyéni stílussal, és nagyon jó hanggal. A zenében sokszor találunk népdal motívumokat, amik nagyon jól illeszkednek a lány egyéniségéhez. A zenekar is nagyon élvezhetően játszott, és sikerült végigtáncolnom a koncertet, pedig nem is ismertem a számokat. A dalok is biztos jobban megmaradtak voltak bennem, ha utánuk, nem két profi zenészekkel megáldott zenekar jött volna.

A második zenekar alapítója két nagy nevű zenész, Müller Péter a Sziámi zenekarból, és Szakcsi Lakatos Béla. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a jazz és az alternatív zene hogyan képes összejönni egymással. Az első pár szám szinte sokként ért. Nem igazán tudtam mit kezdeni ezzel az zenei egyveleggel, annak ellenére, hogy nem saját számokat, hanem Joy Divison feldolgozásokat játszottak. Müllert Péter, az elején még próbált kommunikálni a közönséggel, de nem sokkal később, már teljesen elvesztette a kapcsolatot az emberekkel. Mint egy bedrogozott, csukott szemmel, imbolyogva, nagyon furcsa mozdulatok kíséretében énekelt. Mivel a velem lévő barátom nagyon élvezte a zenét, úgy gondoltam megpróbálok elvonatkoztatni a Müller Péter -féle jelenségtől, ami kifejezetten irritált, és csak a zenére koncentrálni. A várt hatás nem is maradt el, és hallani lehetett, hogy öreg profikkal van dolgunk, akik nagyon tudnak zenélni. Viszont az énekhang továbbra sem tetszett, valljuk be őszintén, egy Sziámi -féle alter zenéhez nem szükséges képzett hang, de egy színvonalas, jó zenekar elé egy hasonló képességekkel rendelkező énekesre lenne szükség. Mindezek ellenére, azt kell hogy írjam, az este legjobb zenészeit hallhattuk aznap, mégsem voltak népszerűek a közönségnél. Elgondolkodtam mi lehet ennek az oka, és a választ a harmadik fellépőnk szolgáltatta.

Ekkor már nagyon fáradt voltam, és mivel A kutya vacsorája nevű zenekar így névről nem volt annyira szimpatikus, gondoltam hazamegyek. Ám ismerőseim, akik pont az e nevű zenekar miatt jöttek, rábeszéltek hogy maradjak, legalább egy pár szám erejéig. Aztán végig maradtam. A nem túl kedves nevű csapatról kiderült, hogy a Quimby-ből ismert Varga Livius második zenekara. Már sok női ismerősömet hallottam áradozni Liviusról, de ezt mindig olyan női rajongásnak tartottam az ismert férfi iránt, ám kiderült tévedtem. A zene nagyon tetszett, jó szöveggel, és nagyon hosszú, a hangzásra, és nem a szövegre koncentráló számokkal. Livius nem csupán zenész, hanem egy igazi előadó művész, aki teljesen magával ragadja a közönségét, és az ember nem csak élvezője, hanem részese a koncertnek. Énekesünk a dalait, a biblia ó szövetségének történeteivel vezette be, méghozzá vicces, még is hiteles módon, amivel intellektuális tudását is megcsillogtatta. És végül, de nem utolsó sorban egy hatalmas lavórral a kezében lesétált a színpadról, és személyesen osztott szét 125 db farsangi fánkot a közönségnek. Mondanom sem kell, hogy bár a számokat most sem ismertem, gyakorlatilag végig tomboltam a koncertet. Ha valaki igazán jó koncertélményre vágyik, menjen el egy koncertjükre.

És végül, a válaszom arra, hogy mitől élvezhetőbb egy kevésbé profi zenét játszó zenekar, egy vérprofi zenészekkel játszó csapat zenéjénél, a következő. Nem csak az a fontos, hogy jó legyen a zene, hanem hogy a közönség érezze közel magát a zenekarhoz. A régi felmegyünk a színpadra, és játszunk dolog már nem működik, ennél már sokkal többet vár el a közönség manapság. Az a minimum, hogy az énekes kommunikál a közönséggel. És ezt lehet fejleszteni odáig ahogy Líviusz teszi, aki nem csak zenél, hanem előad, teljesen bevonva a közönségét. És ez annyira bejött, hogy bár már nagyon késő volt, és mindenki fáradt volt, a legnagyobb közönsége ezen az estén ennek a zenekarnak volt, és a legjobb hangulat is messze ezen a koncerten volt.