"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Futurama

2010. január 09. - Dharman

Pár hete végeztem a Futurama c. rajzfilmmel és sajnos(?) most írni fogok róla.

Történet

 

Ne most Peg...

Philip J. Fry egy egyszerű pizzafutár, aki 1999. december 31-én véletlen hibernálja magát és 2999-ben ébred, a jövőben. Nem kevés megpróbáltatás után az első sokkhatásokon túl Fry munkát kap a Bolygó Express szállítócégnél, ami bátyja leszármazottjának az öreg Farnsworth (Botcsinálta) professzornak a kezében van. A céghez kettő, az utcán szerzett barátját is beszervezi. Leela-t (akit mellesleg Katey Segal aka. Peggy Bundy szinkronizál) az egyszemű lányt aki szüleit bár nem ismeri, mivel árvaházban nőtt fel, úgy gondolja, hogy egy másik bolygó szülötte és Bender Bending Rodrigezt az iszákos robotot. Előbbi a szállító hajó kapitánya lesz, az utóbbi csak simán egy kolonc lesz a sorozat folyamán. Bender egyébként acélrudakat hajlítgatott, míg le nem selejtezték és embergyűlölete nem ismer határokat. A társaságban helyet kap még egy ráknépség Doktor John Zoidberg személyében, aki tuti biztos, hogy nem földi, ráadásul olyan kisebbségi komplexussal él, hogy tényleg csak szánni lehet. Egyébként ő a csapat szakképzetlen orvosa. Helyet kap még Hermes Conrad a jamaicai menedzser és Amy Wong a kínai gyakornok lány.  A galaxisokon átívelő kaland tehát ezzel a tarka társasággal indul és még nagyon sok visszatérő szereplő lophatja be magát a néző valamelyik szívébe.

Milyen is a 31. század?

 

Csak végig a sárgaköves úton...Csak végig a sárgaköves úton...

Körülbelül olyan, mint a mai világunk. Celebek, drog, bűnözők, hülye TV programok (itt még mindig a TV az uralkodó média), szenzációhajhász riporterek és buta emberek (bocsánat, nem az emberek a buták, csak a társadalom a fogyasztói). A rasszizmus a négerekről áttolódott a robotokra, csápos űrlényekre és az ember nem tanult a múltban elkövetett hibáiból. Aztán ott vannak a burában vígan elélő régi (általunk is ismert) politikusok, médiaszemélyiségek akik nem restek és még mindig dirigálnak. Vannak repülő autók, öngyilkosság kabinok, emberi kolóniák szerte a galaxisban, űrbüfé és más ezeregy agyament dolog. A sorozatban nagyon sok filmet, sorozatot és embert parodizálnak ki. Engem már ezzel megvettek, mert imádom az utalásokat és kikacsintásokat a néző felé. A részek nem épülnek egymásra, azonban a szereplők múltjára apránként derül fény és megfigyelhető bizonyos jellemfejlődés is. Ez főleg Fry és Leela-nál szembetűnő. Fry beleszeret Leela-ba annak rendje és módja szerint, azonban a lányt nem ilyen egyszerű becserkészni. Erre rá is megy a négy évad, amikor is a nagy fináléban Fry még a robotördöggel is megküzd, hogy az övé lehessen a lány szerelme. Aztán vagy így lesz, vagy nem.

A sorozat szórakoztató, fordulatokban gazdag, grafikailag teljesen rendben van. Az angol és a magyar szinkron is nagyon jóra sikeredett.

Mi lesz veled Futurama?

Bender a zongoránálBender a zongoránál

A rajzfilm közel olyan hányattatott sorsú, mint a Family Guy, ráadásul ez is a FOX csatornán futott négy évadon át. Az ismétléseit máig sokan nézik és a DVD eladásokban is szép számokat mutat (készültek specialok is), így nem meglepő, hogy a sorozat feltámasztásáról röppentek fel hírek. A kezdés időpontjáról még nincs konkrét hír, de idén (szerintem legkorábban ősszel) már láthatjuk a folytatást az eredeti szinkronszínészek hangjával. Ámen!

Tovább gomb megnyomása után extra sikamlós, igéző tekintetű teremtés csábítja az erre hajlandóságot mutató publikumot!

Hipnobéka:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr716582683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hitokiri 2010.01.09. 16:05:12

"extra sikamlós, igéző tekintetű teremtés" hmmm...miért gondoltam én valami egészen másra? :D

Vash 2010.01.09. 16:09:27

Mert én úgy akartam, hogy egészen másra gondolj :)

Hitokiri 2010.01.09. 18:21:28

Ó, micsoda hatalmad van az emberi elme fölött :)

Vash 2010.01.09. 19:11:33

Jó is lenne :)
süti beállítások módosítása