"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Hát mégis itt hagytál minket

2009. november 15. - Dharman

Léteznek emberek, akik a bánatot csak kiírni tudják magukból és nem kisírni.

Egyik pillanatban még itt van köztünk, aztán szó nélkül eltűnik. Azt sem mondja: sziasztok, most elmegyek. Elmegy, majd másnap érkezik a hívás. Nem tőle. A barát hív. Jókedvűen felveszi a telefont, mert péntek délután egy végigizgult nap után, ráment szürcsölve, egy különleges belvárosi helyen az ember nem gondol semmi rosszra. Aztán itt ez a hívás.

-Meghalt.

A mosoly eltűnik, a szavak megakadnak valahol a torok előtt és hirtelen lefagy a világ. Nem hallani semmit, nem gondolni semmire. Rá sem. Csak érezni, hogy valami elromlott. Valami piszkosul nincs rendjén. Tudták, hogy beteg volt, nem? Tudták, hogy ennek így nem lesz jó vége, nem? Amikor begyógyszerezve részegen a rögzítőre beszélt, amikor ugyanilyen állapotban chatelni próbált. Azonban amikor az ember újra arról értesül, hogy a lány tanul és újra jól van, már nem gondol arra, hogy akár bekövetkezhet egy hirtelen pálfordulás is.

Hogy történt, mint történt? Nem tudni. Nem is lényeges. Azt tudni, hogy egy fiatal úgy döntött, hogy a több évnyi szenvedést megelégelve, inkább feladja. Kik a hibásak mindezért? Mindenki, aki itt élt vele.

Meghalt, mert kinyílt a szeme. Ő látta ezt a világot, amit rajta kívül mások csukott szemmel nem láthatnak Talán örülhetnek is neki, hogy a szemük még csukva van, mert ha nem lenne, már lehet senki nem lenne itt.

Elment, és soha többet nem tér vissza.

Kámforfa-harmat
könnycseppenként hullik a
bíborszegfűkre.

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr946582547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása