Egy viszonylag régi filmről lesz most szó, ezért merészkedem spoileresen írni róla és elemezni pöppet. Akik ennek ellenére nem szeretnék megtudni a történet részleteit, azok ne kattintsanak a tovább gombra. Nekik itt egy kép egy random koreai csajról:

Kim Ki-duk a 11. filmjével úgy néz ki, meghódította a világot, olyannyira, hogy még DVD formában hozzánk is eljutott a mindenféle túlzás nélküli remekmű. Fura módon a koreai író-rendezőt nem tisztelik országában. Filmjeit sem támogatják és csak pár rajongója van odahaza. Éppen ezért a film elkészülésében japán nyújtott segédkezet és vállalta a szponzor szerepet. A stáb tagjai úgy szerződtek le, hogy nem is kaptak bért, csak azután, miután a kiadások megtérültek a filmre. Tehát a bevételek maradékából osztoztak. A rendező próbált a legminimálisabb anyagi befektetéssel egy filmet elkészíteni. A vágási munkálatokat is ő végezte otthonában. Azt kell, hogy mondjam, örülök, hogy az ilyen csóróknak is megadatik, hogy filmet készítsenek. Az eredeti cím Bin-jip 3 iron volt, de a magyar kiadásról elhagyták a 3 iron kifejezést, ami a 3-as számú golfütőre utalt. Ugyanis a golf sok helyen feltűnik a film folyamán, a lényegét nem értettem meg teljesen, de ez szerintem nem is fontos. Ennek a romantikus drámának a főhőse Tae-Suk (Lee Hyun-kyoon), aki házakat látogat meg azalatt, mialatt a tulajdonosok nincsenek otthon. Minden nap szórólapokkal takarja el a házak ajtajainak kulcslyukait és pár nap elteltével visszatér a helyszínre. Ahonnan nem távolították el a szórólapokat ott bizonyosan nem nyitottak ajtót mostanában, így ide érdemes benézni. Ez a „házalás” nagyszerű alkalom arra, hogy a film során megismerjük, a koreai építészeti stílusok változatosságát. Mi célja emberünknek azzal, hogy betör házakba? Lopás? Neeeem. Főhősünk nem lop. Sőt! A házban, ahol éppen tartózkodik, megjavítja az elromlott rádiót, órát, mérleget stb. és kimossa a ruhákat. Ezek ellenében megfürdik és megvacsorázik. Másnap reggel tovább áll. Azáltal, hogy nem lop, viszont megjavít dolgokat, és mos, nem válik ellenszenvessé így a film során pozitív hőssé állíthatjuk be. Az, hogy Tae-Suk nem ágrólszakadt, az is bizonyítja, hogy egy BMV motorral közlekedik (a motor a rendező saját járgánya és bizonyos jelenetekben ő vezeti). Történik azonban egyik nap, hogy házaló barátunk egy olyan kúriába tör be, ahol mégis lakik valaki. Itt jön be a képbe a női főszereplő Sun-Hwa (Lee Seung-yeon), akit férje bántalmaz és a film elején elég csúnya sebek vannak testén. Míg Tae-suk, javítgat, fürdik a kastélyban a nő figyeli. A lebukás természetesen elkerülhetetlen, pont akkor, amikor Tae-Suk a zsebhokizik a nő ágyában. Itt jegyezném meg, hogy a ház, ahol forgattak a férfi főszereplő szüleinek a háza. Innen is látszik, hogy ott spóroltak, ahol tudtak és ez egyáltalán nem ment a film rovására. A nő a férfihoz csapódik és együtt járnak házról házra. A film különlegessége, hogy a szereplők egy szó még annyit sem váltanak egymással. Egész végig csendben vannak. Hihetetlen, hogy párbeszédek nélkül, csak az emberi mimikát és mozdulatokat figyelve, sikerül megismertetnie minket a rendezőnek a szereplőkkel. A női főszereplő mosolya leizzasztott. Sugárzott belőle az őszinteség és a kedvesség. Hihetetlen jó színészi játéknak lehettünk szemtanúi. Hozzá teszem, hogy amatőr színészekkel van dolgunk a további spórolást biztosítva.

Aztán a rendőrség egyik alkalommal elkapja őket, a nő visszakerül a férjéhez, a férfi börtönbe kerül. Itt bizonyosodtam meg végképp arról, hogy ez a film nem az, amit mutat. Félre vezet. Szürreális. Lehet az egész, amit látok csak egy álom? Lehet hogy a 3 szereplő, a nő, annak férje és a férfi főszereplő egyike álmodja ezt az egészet? A börtönben a férfi megtanul úgy járni, úgy létezni, mint a szellemek. A börtönőrön gyakorol. Mindig próbál elbújni előle, mikor az őr bemegy a cellába. Ezalatt a nő visszatér az egyik házhoz, ahol jártak. Most már otthon vannak a lakói. A nő fogja magát és befekszik szemük láttára, a díványra. A ház lakói szó nélkül megengedik neki. Itt kerül teljesen előtérbe az ember és a társadalom közti viszony, ami végül is végighúz a filmen. A társadalom sajnos manapság vastag falat emel az egyének közé: ki engedné meg egy ismeretlennek, hogy csak úgy besétáljon lakásába a szeme láttára és aludjon egyet? Pedig ez nem is lenne olyan nagy dolog, de manapság képtelenségnek tűnik. A film csúcspontja, amikor a börtönből kiszabadult férfi visszatér a nő lakásába és úgy mozog ott, hogy a férj észre sem veszi. A nő újra mosolyog ura előtt és a naiv férj azt hiszi, hogy miatta…végre újra szereti felesége… A fenéket… a nő a férje mögött grimaszokat vágó Tae-Sukon nevet. Így talál egymásra újra a szótlan szerelem.

A film végéig egy arab zene köszön vissza mindig, ami véleményem szerint tökéletesen tükrözi a női főszereplő lágy, gyengéd, és törékeny lelkét. A rendező ezzel a filmjével üzent hadat a sablonossá vált amerikai filmeknek, amikből már elege van a világnak. Azt hiszem örök kérdés marad, hogy az utolsó jelenetben vajon miért mutatott a mérleg nullát. Hiszen rajta állt mindkét főszereplő. Szívből hiszek benne, hogy a léleknek nincs súlya, vagyis mind a ketten álmodhatnak, mert a mérleg nyelve középen állt.

A DVD külcsínéről csak annyit, hogy megéri a pénzét. 2 féle kiadásban jelentette meg az Odeon. Rendelkezésére áll a közönséges filmnézőknek 900Ft-ért rendes DVD tokban és a gyűjtőknek mágnes dobozos verzióban. Ez bizony drágább is. A mágnes dobozos verzió egy extra lemezt is tartalmaz, amin a filmes extrák foglalnak helyet. Én nem vagyok kinyúlva tőle.

A film záróidézetével búcsúznék és bíztatnék mindenkit, hogy nézze meg ezt a gyönyörű vizuális remeket: „Nehéz megmondani a minket körülvevő világról, hogy valóság, vagy csak álom.”