És itt az utolsó rész, amiben dr. iszákos megtisztelte magát azzal, hogy nagy betűvel írta saját személyét (Nekem, Én, stb.) ezért én nem fogom, mert egyébként is bunkó Vagyok. Ez a rész sem szűkölködik izgalmakban; kaki várás, varratszedés, és egyéb meglepetések!
.
2007.05.08.
Az utolsó nap
Másnap reggel már egész jó kaját kaptam: tea (ami FINOM volt), májkrém és friss kenyér! Be is burkoltam. A reggeli vizitnél megemlítettem az orvosnak (miután kérdezte volt e már székletem), hogy nem, még nem volt, de amikor otthon vagyok, ezt úgy tudom előidézni, hogy iszok egy kávét és rágyujtok...és hogy szabadna e...esetleg.....:) Aztán mondta, hogy ha úgy érzem ez segít, hát nem fogja beépíteni a kezelési tervembe, de igyak egyet és gyújtsak rá! Így tettem!
Reggel 8 kor jött az első látogatóm Teri néni, a nagyanyám testvére! Feldobott, mert optimista és nagyon humoros öreglány :) 10 óra felé jött az én egyetlen drága Timikém (ezúton is köszönöm még 1x, hogy bejöttél!!! :) ), aki hozott egy kamionnyi banánt, de nem tudta szegénykém, hogy nem ehetek ilyeneket még :) ! Beszélgettünk néhány órát, aztán ment tovább a dolgára Ő is! Ez után jött a nap fénypontja, az ebéd! Ismét „finom leves”, de már voltak benne répa darabok, valamint főételnek (vagy lehet desszertnek szánták, nem tudom) pedig 2 túrós batyu, amik olyan finomak voltak, hogy én se előtte, se azóta nem ettem olyan friss, finom túrós batyukat. Ebéd után bejöttek ismét a szüleim, néhány órát beszélgettünk és ekkor történt meg a várva várt dolog--> a csoda: megmozdultak a beleim! Éreztem, hogy most, vagy soha, valaminek történnie kell! Kb 1 órán át küszködtem, mire sikerült egy minimális mennyiségtől megszabadulnom, majd „rohantam” ki és közöltem az orvossal, akit „roppantul feldobott” a hír :) Örült, de azért annyira nem mint én... :) ! Délután pedig olvastam, olvastam és olvastam...a bulvárhírek szakemberévé váltam! Robi folyton baszogatott is egy időbe ezzel, hogy tudtam, hogy „Annácska” mikor fingott meg stb...de elmagyaráztam neki, hogy ha kórházban van az ember, nincs látogatója, akkor valamivel el kell , hogy foglalja magát ! :) (Igen pl. egy jó regény, keresztrejtvény, zenehallgatás, memoár írása, nővérkék b*sztatása, de nem szennylapok olvasása. Tudniillik szennylapokat olvasni ősi román szokás.)
5-6 felé ismét uzsi, aztán vizit, ahol nagyon feldobott az orvos: mondta, hogy ha nem lázasodok be még holnap reggel sem, akkor holnap hazamehetek! Estére direkt nem kértem xanaxot, nem akartam rákattanni! :)
Megnéztük a barátok köztöt, illetve a VÉSZHELYZETET (érted???? kórházban fekszek és nézem a vészhelyzetet! Érdekes feelingje volt :D ), majd alvás.
.
2007.05.09.
A hazaindulás
Nem lázasodtam be! :) Reggeli vizitnél a doki mondta, hogy oké, ma hazamehetek! 10 körülre kész lesznek a papírjaim! Riasztottam anyuékat, akik mondták, hogy indulnak is. Megreggeliztem, összepakoltam és vártam! Közben elbúcsúztam szobatársaimtól (vagyis inkább csak Józsitól)!
Időközben megjöttek anyuék, átvettük a zárójelentést, majd elindultunk haza. Hát hagy ne mondjam, rengeteg kedvem volt kocsikázni...apu nagyon lassan ment, de így is majd beszartam úgy húzódott! :) Mindegy...hazaértem, lefeküdtem és megkezdődött a regenerációm.
.
10 nap múlva
10 nappal később volt esedékes a varratszedés (mármint a műtét utáni 10. napon)! Vicces volt!!
A fiatal dokival beszéltem meg, hogy Ő szedi ki a varratom, menjek be 4-re és keressem meg. Így is tettem, de nem találtam sehol. Megkérdeztem egy nővért, hogy hol van, mire közölték, hogy Ő ma nem tudott bejönni fasz tudja miért...! Csuda klassz mondom...! Épp azon gondolkoztam mitévő legyek, majd megláttam a másik orvost (aki tulajdonképp a kezelőorvosom volt, Ő csinálta az ekg-t stb...)! Odamentem hozzá és mondtam neki, hogy varratszedésre jöttem, de nincs itt a doki. Erre Ő:
– Nem szedte ki magának otthon?! (először gondolkodtam, hogy ezt most komolyan kérdi, vagy viccel? Viccelt...:) )!
– Nem?! :) - válaszoltam Én. Erre a doki:
– Hát...ha már itt van, akkor szedjük ki... Ja mondom ok...ha már itt vok:)
Bementünk egy kezelőbe, felmásztam az ágyra, majd kb 10 másodperc alatt kiszedegette a varratokat. Fájni nem fájt, picit égett ahogy kijött a húsból, itt ott azért összenőtt vele! De no para, tényleg nem fáj! Megköszöntem a közreműködést, majd megpróbáltam egy borítékkal honorálni fáradalmait, de nem fogadta el. Nem nem, nem fogadta el. És nem ez volt az első meglepi, ugyanis már a nővérek sem fogadtak el egyetlen fillért sem, mondván, hogy ez nem így működik náluk, költsük Rám azt a pénzt, de Ők nem fogják elfogadni. Én mindenképpen honorálni akartam fáradozásukat, úgyhogy összeállítottunk egy kisebb csomagot (édességek, sós sütik – kifejezetten Sacinak vittem a sósat, mert Ő cukros volt és nem igazán ehetett csokit meg ilyeneket - , kávét, teát, stb.), majd felvittem a nővéreknek és egyenként megköszöntem , hogy segítettek. Tudom tudom...ez a munkájuk...de azért mégsem. Nem sok tapasztalatom van (szerencsére) a kórházi ellátást illetően, de hallottam regéket...! Alap dolog lenne mindenhol, hogy a nővérek amellett, hogy szakszerűen ellátnak, még „kedvesek” is legyenek, ám ez a tulajdonság nem mindenhol szériatartozék. De itt az volt. Tehát megköszöntem egyenként a munkájukat és kedvességüket, adtam puszit mindenkinek, majd kiballagtam:) És végül zárásként egy kis köszönetnyilvánítás:
EZÚTON SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI A XX. KERÜLETI JAHN FERENC KÓRHÁZ ÖSSZES DOLGOZÓJÁNAK (ORVOSOK, BETEGHORDÓK, NŐVÉREK, STB.) A MAXIMÁLISAN ODAADÓ MUNKÁJUKAT, A SEGÍTSÉGÜKET,
VALAMINT SZERETNÉM MEGEMLÍTENI, HOGY MENNYIRE TISZTELETRE MÉLTÓ AZ, AHOGY A MUNKÁJUKAT VÉGZIK. A BETEGEKHEZ VALÓ HOZZÁÁLLÁSUK, A HÁLAPÉNZ NEM ELFOGADÁSA, A KEDVESSÉGÜK...! TEHÁT KÖSZÖNÖM MÉGEGYSZER!
