"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Hősök, hogy is volt 21. rész

2007. július 22. - Dharman

Sz'al Hiro és Ando-kun visszateleportált a múltba, hogy megváltoztassák a jövőt.

Péter  szabadidejében New York pusztulását rajzolgatja, majd próbálja Klert maradásra bírni; ne mennyé Párizsba, mer’ ott biztonságba lennél, inkább maradj itt, ahol pár nap múlva felrobbanok és eltüntettem NY-ot a Föld színéről.

Sylar is festeget és neki is összeáll a kép, bár kicsit másképp; azt hiszi, hogy miután kinyírta CsernoBillt, ő fogja felrobbantani NY-ot (ki tudja…). Meglepetésünkre megretten és azonnal fel is hívja Mohindert, hogy segítsen rajta. Nem is olyan g*ci ez az ürge. Viszont Mohinder ismét elk*rja a sanszát, hogy jót tegyen…nah ő egy f*asz.

Erik Roberc beutatja Mohindernek Sétáló Mollit a kislányt akit már az első részekben láthattunk. Tudjátok, őt mentette meg Matt. Erik Roberc szerint ő az egyetlen, aki Sylart meg tudná állítani. Vat a fak!?

Sylar meg akarja látogatni az anyukáját és miközben kicsípi (Iszák lakásában) magát, Hiroék is megérkeznek és meglátják a földön fekvő agyatlan Iszákot. Megijednek, meg minden. Sylar meghallja őket és épp mikor lecsapna rájuk Hiroék egy közértbe teleportálnak, majd követik a rosszfiút anyuci házához.

Niki/Dzsesszika és DL betörnek Linderman központjába, hogy kiszabadítsák Majkát. ÉS akkor mi van?

Kiderül, hogy Sétáló Molli a nyomkövető rendszer, akiről beszélnek Bennették. A kiccsaj látja, hogy hol vannak a hősök. Akkor őt kellene most kiiktatni? Ajvé…pedig olyan aranyos :P

 

Sylar megérkezik az anyjához és ezzel kezdetét veszi az egyik legjobban kitalált jelenet.

Sylar új oldalát ismerhetjük meg. Próbál visszatérni a jó útra, de szerencsétlenségére ez nem jön össze.

Majka átlát a helyzeten. Rájön, hogy anyja nem is az anyja, csak egy átváltozós szexi csaj, aki fogvatartja őt. Így menekülőre fogja, de nem jön össze neki, mert a szeksi csaj okosabb nála és kib*szik vele.

Vissza Sylarékhez. Sylar felfedi képességét anyja előtt és egy nagyon durva jelenetnek lehetünk szemtanúi. Áhhh…nem is tudom leírni mennyire megfogott. Egyszerűen k*rva jó, na!

Ezután viszont egy nagyon amatőr jelent jön, ahogy egy szerencsétlen baleset következtében Sylar megöli anyját. Nah ez viszont gáz. Hiro ekkor megpróbálja kinyírni, de nem sikerül és még a kardja is eltörik. (lúzer) Elmenekülnek.

Péter megbízza Klert, hogy ha elkezd világítani és sugározni, akkor lője fejbe. Kler belemegy. Semmi többet nem tudok elmondani erről. Kérem kapcsojja ki.

 

Ismét egy nagy ugrás…A finálé helyszínén gyülekeznek a hősök. Kler és Péter összetalálkozik Bennettel (aki Kler apja), Matt közrendőrrel és CsernoBillel. Péter átveszi a sugárzóember képességét és elkezd izzani. Nem kell besz*rni, a robbanás még várat magára.

 

Folyt. Köv.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr616582289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása