Talán senki sem lepődik meg azon, hogy Japánnak is megvannak a saját, modern ET történetei a szürkékről, csészealjakról, harmadik típusú találkozásokról, melyek a szellemhistóriákhoz hasonlóan kellemes borzongást idéznek elő. Az viszont már sokaknak új lehet, hogy ezeknek a kezdete nem a modern történelmünktől eredeztethetők, hanem már a 19. századból is vannak írásos emlékek, melyek egy nem mindennapi hajóról szólnak, amelyből egy nem mindennapi szerzet bújt elő.

Az, hogy globálisan nézve mikor jelentek meg az első földönkívüli látogatók, egy nehéz kérdés, már ha valóban látogattak minket és nem egyszerű félreértések, vagy átverések sorozatáról van szó. Az bizonyos, hogy Egyiptomban már az i. e. 26. században a piramisok építésének idejéről maradtak írásos és képi emlékek, amelyeken ősi asztronautákat véltek felfedezni és nem egy helyen arról is olvasni, hogy talán ezek az idegenek adták át az embereknek azt a technológiát, amely a fáraók temetkezési helyeinek megépítésében nyújtott segítséget. Egyik leghíresebb ilyen régészeti leletet Abüdoszban találták Ozirisz templomának romjai között. Ezen a hieroglifák között furcsa jelek láthatók, melyek kísértetéjesen hasonlítanak a modern repülőgépeinkhez.
Illetéktelen behatoló
Ehhez képest a japán üreges hajó (utsuro-bune – うつろ舟, de hívják még isteni járműnek –神の乗り物is) története csupán csak az Edo-korszakig (1603–1868) nyúlik vissza, amikor Japán teljesen elzárta magát a külvilágtól kikötői lezárásával és más országok felé történő diplomáciai kapcsolatok szinte teljes megfagyasztásával. Így szól a legenda:
1803-at írtunk. Néhány halász a Japán északi felén fekvő Hitachi tartomány egyik tengerpartján (a legendában csak a tartomány a fix, a településnevek változók) éppen lazítani készült a hosszú és fárasztó munkanap után, amikor kiszúrták, hogy valami furcsa tárgyat sodort partközelbe a víz. Úgy tűnt, hogy a hajónak kinéző objektum csupán csak céltalanul sodródott a Csendes-óceánon, és mikor a tárgyat egyre közelebb sodorta a dagály, a halászok úgy döntöttek, hogy beúsznak és közelebbről is szemügyre veszik azt. Amint közelébe értek, látták, hogy nem egy szokványos vízi járműről van szó, hiszen ahhoz foghatót még nem láttak azelőtt. Kíváncsiságuk odáig hajtotta őket, hogy a partra húzták, hogy még jobban szemügyre tudják venni a nagyjából 3 méter magas és 5 méter széles hajót. Ekkorra már több kíváncsiskodó gyűlt a szerkezet köré a tengerparton. A leírásokból az derül ki, hogy a hajó felső része hasonlított a bambuszra, felülete sima és erős szerkezetűnek tűnt. Piros festék borította a teljes felső részét. Szintén a tetején volt néhány üvegablak, melyek mintha szúnyoghálóval lettek volna fedve, ami vagy díszítés, vagy védelmi célból lehetett rajtuk. Ennek az egésznek a furcsasága azonban eltörpült amellett, amit a hajó belsejében találtak.

A hajó belsejében
A belsejében a halászok szeme elé két ágy, egy 3-4 literes vizes palack (más leírásokban 30-40 liter), némi élelem és idegen írások sora tárult, melyektől még jobban összezavarodtak. Vajon mit jelenthetnek, és honnan valók lehetnek a szövegek?
Azonban ezek a kérdések is hamarosan teljesen jelentéktelenné váltak, amikor a férfiaknak egy még izgalmasabb dolgon akadt meg a szemük. A hajó belsejében a furcsa írások között egy nő ült. A történet szerint a nő meglehetősen fiatal volt, körülbelül 18-20 éves lehetett. Abban mindegyik forrás egyetért, hogy tűzvörös haja, szemöldöke és hófehér bőre volt, melyet ismeretlen anyagból készült ruha takart. A férfiak észrevették, hogy a nő egy hosszúkás dobozt szorongatott. Amikor kiértek a partra, kisvártatva felállt, a férfiak pedig ijedtükben visszahőköltek. A titokzatos utazó kiemelkedett a hajóból és japán földre lépett. Ekkor tudták csak felmérni a magasságát, ami nagyjából másfél méter volt.

A látogató
A férfiak a nő köré gyűltek és rájöttek, hogy nem csak a kinézete különbözik tőlük, hanem számukra egy teljesen ismeretlen nyelven is beszél. Mindemellett barátságos és udvarias látogatóként írták le, habár, a nyelvi és kulturális akadályok folytán mindennemű kommunikációjuk kudarcba fulladt. A nő egy dobozt szorongatott és nem engedte senkinek, hogy ahhoz nyúljanak. Amikor próbálták megtudakolni tőle, hogy mi van benne, furcsán kezdett viselkedni. A férfiak arra a következtetésre jutottak, hogy talán a szeretője fejét cipelte magával (akkoriban ez nem volt szokatlan Japánban).
Miután hosszas próbálkozások után sem sikerült dűlőre jutniuk, a nő visszaszállt a hajóba, és – a halászok segítségével, akik visszacipelték a hajót a vízbe – visszatért az óceánra, amely idáig sodorta őt.

Teóriák és kérdések
Ez az egész, sok fontos részletet kihagyó, rövidke történet persze kérdések sorát veti fel. Ha az eset tényleg megtörtént, valóban sodródott a hajó, vagy irányították azt? Hova tért vissza a lány a japánokkal való találkozás után? Egyáltalán mi volt a célja és vajon mi lehetett a féltve őrzött dobozban.
A történetben furcsa, hogy fontosnak tűnő részletekről nem esik szó (mégis hogyan zajlott a kommunikáció, hogyan engedhették el a nőt, aki akár kém is lehetett volna?), miközben öt rajz is készült japán különböző területeiről ezzel a történettel kapcsolatban és mind hasonlóan ábrázolják a tárgyat és az utasát.
Érdekes, hogy az Edo-korszakban jelent meg ez a furcsa hajó, hiszen pont ez volt az az időszak, amikor Japán teljesen elszigetelte magát a külvilágtól és kikötői is le voltak zárva és pont ebben a békés időszakban született rengeteg monda. Ezekre a népi mendemondákra magyarázatot találni természetesen nehéz és sok esetben felesleges. A modern ember azonban minden erejével azon van, hogy a világ rejtélyeitmegfejtse. Esetünkben is bár teóriák sokaságával találkozhatunk, de biztosat senki nem tud. Sokan úgy vélik, hogy a japánok egy temetési hajóval találkoztak. Az északi népeken (például a vikingeknél történetünk előtt több száz évvel), de például Indiában is szokásos volt kicsi, díszes hajókon vízre bocsájtani a halottaikat (habár lángra is gyújtották azt). Az elhunytat gyakran temették el értékes ékszerekkel, eszközökkel, aminek hasznát vehette a túlvilágon. Egy a legendával foglalkozó kutató megjegyzi, hogy lehetséges, hogy az Orosz Birodalomból területéről érkezett az idegen, hiszen sok orosz nőnek van természetes vörös haja, de ez is inkább kérdéseket vetne fel, minthogy egy megnyugtató magyarázatot adna. Lehetséges, hogy az Utsuro-bune egésze csupán fantazmagória, lehet valós alapokon nyugvó népmese, de akár az is megeshet, hogy az Edo korbeli japán halászok egy harmadik típusú találkozásnak voltak tanúi egy földönkívüli lénnyel, aki kényszerleszállást hajtott végre a Csendes óceánon.

Az Utsuro-bune forrásai
Hogy a legenda honnan eredeztethető máig nem tiszta. A legismertebb verziója a Toen shōsetsu (兎園小説 -1825)-ban található, írója Kyokutei Bakin.
Másik forrás a Hyōryū kishū (漂流紀集 – 1835- melynek szerzője ismeretlen), és az Ume-no-chiri (梅の塵 – 1844, ami Nagahashi Matajirō munkája.
Mind a három könyv hasonlóan közli a történetet, csupán csak apró részletekben különbözik.
Ha a japánok egy modernebb (űr)technológiával találkoztak volna, vajon le tudnák-e írni, hogy mit látnak? Akár ez is lehet az oka annak, hogy nem kapunk egy teljes képet az esetről. Az is meglehet, hogy az utsuro-bune története a folklór és a képzelet egyvelege. A nő, európai jegyekkel lehet a megtestesült félelem, amit abban az időben a külvilágtól elzárt japánok érezhettek, egy esetleges külső támadástól tartva. Ezzel pedig nagyszerűen párhuzamba hozhatjuk az amerikai idegen inváziós filmeket is, amelyekben nagyjából ugyanezt a traumát élik át az amerikaiak csupán nem nyomtatásban, hanem 3D-ben a filmvásznon.

Bár ez a cikk csak egy legendára tért ki, ha részletesebben is érdekel a téma, nézzetek utána Kaguya-hime történetének, aki a Holdra tért vissza, vagy a dogū szobroknak, amelyek inkább hasonlítanak szkafanderes űrlényekre, mint emberekre.