Japánról tudvalevő, hogy máig gyakorolja a shintoista hagyományait, melyhez a 7. század környékén a buddhista hagyományok is hozzáadódtak. E szinkretizmus pedig egy igen különleges elegyet hozott össze, melyben a természet tisztelete és szeretete hatalmas szerepet játszik.

Míg a shintóban az ősi vallás íratlan szabályrendszere, a buddhizmusban az írásos tanok is kimondják a nem-ártás fontosságát Ezek a lejegyzett szabályok pedig még tovább erősítik a shinto hitvilágot, mely szerint mindenben ott van isten. A kulcs tehát, hogy együtt tudjunk élni a természettel. Ha az animékben nézünk szét, nem is kell olyan mélyre ásnunk, hogy erre példát találjunk, hiszen a Ghibli stúdió szinte eköré építi fel a filmjeit. A japán növényszeretet pedig rengeteg fát és virágot olvasztott be a kultúrába és emelt szimbólummá, nemzeti jelképpé. Így lettek sokak mellett a japán juhar, a cseresznyefa, a páfrány, a krizantém, bambusz és -barackfa is mind ilyenek.

A növények szimbólummá emelése körülbelül a buddhizmus beérkezésével egy időben történt. Miután a buddhizmus koreai közvetítéssel átkerült Japánba rengeteg buddhista gyakorlatot vitt magával. Ilyen volt a buddhista oltár és az azon történő felajánlások. Ezek között pedig nem csak az étel felajánlásokról beszélhetünk, hanem a növények felajánlásáról is, melyeknek talán még fontosabb volt díszítő szerepük. A mindenféle virágokat és zöldeket viszont nem lehetett csak úgy hányaveti módon Buddhának ajánlani, szépen elrendezve kerültek fel az oltárokra. Ezt a sokféle szabályból álló rendezést nevezik manapság virágrendezésnek, avagy ikebanának. A növényeknek tehát egyre nagyobb lett a kulturális jelentőségük és így váltak a filozófia és a művészet alapköveivé.

Krizantém (kiku, 菊) Egy 3000 éves legenda szerint valaha egy ma Japánhoz tartozó szigeten termett egy olyan gyógynövény, amely megfiatalította az embert, ha azt fiatalok szedték le. A felkeresésére indult ifjak sok kalandot átéltek, de a fiatalító növényt nem lelték meg. Megtalálták viszont a krizantémot, és kereskedni kezdtek vele. Ez a legenda kellett, hogy jobban magukénak érezhessék a virágot, mert bizony a krizantém valójában Kínából érkezett, a japánok meg köztudott, hogy szeretnek „elsőzni”, ezért ki kellett találniuk ennek az értékes növénynek egy nemesebb eredetmítoszt.

A virágot tehát Kínából telepítették be a japán szigetekre az 5-6. században. Kínában ősidők óta az erőt megőrző és hosszú életet adó gyógynövényként tartják számon, ahol elsősorban nem szépsége miatt, hanem gyógyító hatása miatt vált ismerté. A krizantém Kínában az ősz jelképe, ünnepét a 9. holdhónap 9. napján tartják. Érdekes párhuzamba vonni a magyar szokásokkal, hiszen itthon inkább temetői növényként ismert és a leggyakrabban Halottak napja környékén találkozni vele. A tradicionális távol-keleti gyógyítás szerint a krizantém virág a máj és a tüdő meridiánjaira hat. A belőle főzött tea belsőleg fogyasztva ragyogóvá teszi a szemet, javítja a látást, méregtelenít, csökkenti a vérnyomást, hűtő, altató hatással rendelkezik. Japánban a Heian kortól (794-1185) pedig már nem csak a gyógyászatban használták, dísznövényként is elterjedt, eleinte csak a császári udvarban, majd szerte az országban. Több fajtája létezik: a tavasszal virágzó (harugiku), nyáron virágzó (natsugiku), télen virágzó (kangiku) és egész évben virágzó (shikizaki), sőt ehető (shokujógiku) fajtája is van.
A virág előkelőségét jelzi, hogy még Japán címerén is rajta van. A Meiji-restauráció (1868) óta a tizenhat szirmú krizantém a császári családnak van fenntartva, de már jóval előtte a 14. században, Kusunoki Masashige (Go-Daigo tennō) címerét is egy vízen úszó krizantémfej díszítette.
Ehhez a növényhez köthető még a róla elnevezett rend is, a Krizantém-rend. Krizantém-rend (大勲位菊花章 Dai-kun'i kikka-shō), a legmagasabb japán császári rendjel. 1876-ban alapították és uralkodóknak, állami főméltóságoknak adományozzák. Csak férfiak kaphatják meg. 1964 óta már évente kétszer (tavasszal és ősszel) ítélik oda, és a császár személyesen adja át. Magyar kötődése is van a rendnek. Akihito császár 2002-es magyarországi látogatása alatt Mádl Ferencet a Nagy Krizantém Rend Nagyszalagjával tüntette ki.

Páfrányfenyő (aka. Ginkgo biloba, ichō, 銀杏) Ez az ősi növényfaj mintegy 270 millió évvel ezelőtt jelent meg a planétánkon. Élő őskövületnek tekintik (Darwin kezdeményezésére) és a növényvilág legjeivel rendelkezik. Egy-egy példánya akár ezer évig is elél és elérheti a 30 métert is. Kínai gyökerekkel dicsekedhet, ahol levelét és magvait már az ősi kínai orvoslás is alkalmazta elsősorban asztma és a tüdő betegségeinek gyógyítására, az agy vérel­látásának javítására. Itt elsősorban kolostorok és paloták kertjében gondozták őket buddhista szerzetesek. A szentnek tartott fa aztán innen került át Japánba, majd 1691-ben egy Engelbert Kaempfer nevű német tudósnak köszönhetően Európába is. A Kaempfer által elültetett fa máig áll és megtekinthető a hollandiai utrecht-i botanikuskertben, sőt azóta már egy barátnőt is kapott maga mellé (tudniillik a páfrányfenyő nemisége szempontjából kétlaki). A szívós fafajtában még az atom sem tudott kárt tenni. Hirosimában, az atombomba robbanási centrumától egy kilométerre lévő ginko fák kisebb sérülésekkel bár, de túlélték a katasztrófát, miközben a környék fái és növényei mind eltűntek a föld színéről. Az egyik ilyen fa a hiroshimai emlékmúzeum bejáratánál áll és hirdeti sérthetetlenségét.

Japán cseresznyefa (sakura, 桜) Magáról a sakuráról a legtöbb embernek a virágzó cseresznyefa ugrik be (többek között jelenthet még simán cseresznyefát, fizetett statisztát és lóhúst is), de az biztos, hogy ez beugrik, hiszen a fa és annak virágba borulása is Japán egyik szimbólumává vált annak ellenére, hogy a virágnézés rítusa Kínából ered. A sakura Indiában, Kínában, Japánban és Koreában őshonos. Japánban több mint 400 fajtáját különböztetik meg.
Nem egy animében, mangában láthatunk hulló virágszirmokat. Ez nagyon sok mindent jelképezhet és mondhat el (Kínában a női szépséget szimbolizálják velük). Utalhat például az iskolakezdésre, jelképezhetik az életet (régen is sok esetben hasonlították a katonák életéhez, akik fiatalon estek el a harcmezőn) és egyszerűen a mulandóság szimbóluma is lehet. Miért múlandóság? Talán mert a virágok élete is rövidke, pár napos, jó esetben pár hetes. A II. világháborúban az egyik kamikaze alegység a Yamazakura (vadcseresznye) nevet kapta és ugyanekkor népszerű volt a katonák körében, hogy a gépekre ráfestették a szirmokat, mielőtt elindultak az öngyilkos küldetésre. Ezzel tették egyértelművé mindenkinek, hogy missziójuk rövid lesz. Ezenkívül a fák utalhatnak még az örök körforgásra, mivel minden évben kinyílnak, de az újjászületésre is.

(A cikk megjelent az áprilisi Mondo magazinban is)