Ha anime rajongó vagy, már biztos találkoztál a ki, vagy kínaiasan a chi-vel (ha nem vagy az, 100%, hogy láttad a Star Wars-ot,amiben ugyanezt az energiát nevezik "erőnek" a Jedik. Ha pedig a japán nyelvet is ismered, akkor kifejezések tárháza áll rendelkezésedre, melyekben ez az írásjegy szerepel. Az elkövetkezendőkben szétnézünk a ki háza táján és összeszedjük, hogy mit jelent etimológiai és filozófiai értelemben.

Ép lélek, ép test Nagyon leegyszerűsítve ki (気)-nek a testünkben áramló energiát hívjuk, ami nem mellesleg ugyan az az energia, ami nagyban az egész univerzumot átjárja és működteti. Ha tehát a ki megismerésével akarunk foglalkozni, nem kisebb feladatra vállalkozunk, mint az univerzum természetének a megismerésére. Az ezen irányú cselekedeteink előtt viszont jó, ha tudjuk miről beszélünk és tisztába tesszük a ki fogalmát. Összegyűjtve a japán nyelvben előforduló ki-ket, érdekes következtetésre juthatunk. Vannak az egyén pillanatnyi lelkiállapotát kifejező ki-s szavak (kibun – közérzet; kihaku – lélek, szellem; doki – harag), míg más összetételekben (genki – életerő; tenki – időjárás) általánosabb értelemben vett állapotra, a világ a természet állapotára vonatkozó szavakkal is találkozhatunk. A ki-nek tehát két jelentéstartománya van, az egyik mikro-szintű, az egyén, az ember lelki működésére vonatkozó értelmezési lehetőség és egy makro-szintű, a világ, természeti működésére vonatkozó. Lássunk még egy példát, ami sokatoknak ismerős lesz. Ha azt mondom japánul, hogy „Ki wo tsukete kudasai.”  (気をつけて下さい。), akkor ennek a magyar fordításaként a „Vigyázz magadra!” kifejezést társíthatjuk. Maga a japán mondat azonban ennél sokkal több. Csatold magadhoz, koncentráld a tested energiáit, szólna az egyel hitelesebb fordítás, amit persze a nyugati kultúra szülöttje nem érthet, mert nem így gondolkodik. Mi a betegségeinket nem az alacsony ki-nkre, energiáinkra fogjuk, hanem a vírusra, ami megfertőzött. Japánban pedig a betegség (病気) egyenlő a zavarral a ki-ben.

Ez az eszmerendszer Japántól messze, Indiában született meg, ahol a ki-nek megfelelő fogalmat pránának (प्राण, prāṇa) nevezik. Ez az Upanisadokban (ind bölcseleti művek gyűjteménye), ayurvédában (hindu orvostudományi szövegek) is felbukkanó szó, az élőlények életét fenntartó (életerő), univerzális erőként lett bemutatva. Ahogy a ki is, a prána is a mozgás princípiuma, az univerzum mindenütt jelenlevő ritmusa, amelyben a világmegszűnések követik egymást, mint ki- és belélegzés az emberi testben (nem véletlen, hogy a ki fejlesztésére többféle légző gyakorlat is létezik). Benne megy végbe a Nap és a planéták keringése, éppen úgy, mint a vérkeringés, és a pszichikai energiák áramlása. Mi bizonyítja végkép, hogy a prána tana volt az, ami eljutott Kínába, onnan pedig Japánba? Maga a kapcsolata a lélekkel és a testtel. Tudniillik a ki a testtel és a tudattal is kapcsolatban áll és ezt a kapcsolatot Indiában is és Japánban is ugyan úgy képzelték el.  Kicsit részletesebben, a ki a testben áramlik, és a tudat irányítja ( Japánban ez a kokoro – 心). Azaz a ki a tudat kifelé való megnyilvánulása. Ebből következik, hogy alárendelt állapotban van a tudathoz képest. Ebbe az egészbe pedig behelyettesíthetjük az indiai megfelelőket, ahol a prána az életerő, kapcsolatban áll az átmannal, ami pedig a lélek.

A ki tehát a test és a tudat között áll és a tudat test fölötti irányítását valósítja meg. Így hát, ha a tudatunk tele van negatív gondolatokkal, az kihat a testünk működésére is. Ha folyamatosan a betegségekre gondolunk, vagy arra, hogy mennyire rossz nekünk, akkor biztos, hogy nem fog velünk semmi jó történni, sőt jó eséllyel meg is betegedünk. Így hát a lényeg a pozitív gondolkodás, és ha hiszünk ebben az univerzális energiában, akkor ennek a megismerése és használata elsajátítható. Megismerése a természet működésének, testünk működésének a megfigyelése révén mehet végbe, használatát pedig leginkább a keleti harcművészetekből leshetjük el.

Ki a harcművészetekben Először Meng Ce (i. e. 372-289), kínai filozófus írt arról, hogy a ki fejleszthető.  Ez később az egészségmegőrző-harci művészeti irányzatoknak szolgáltatta az alapját. Ezek a tanok az Edo-korszakban (1603–1868), a neo-konfucianizmussal érkeztek meg Japánba, amikor a szamurájok oktatása virágzott és a nyers erő mellett a egyre nagyobb hangsúlyt kapott a lexikális tudás. A Kínából megérkezett új tanok pedig még inkább rávilágítottak arra, hogy a tudat és test közötti harmónia megléte a legfontosabb az ember életében. Hiába fejlesztik tehát tökéjre a harci technikákat a szamurájok, ha a tudatukat nem edzik. A legjobban gyakorolt technika is kudarcot vallhat „éles” helyzetben, versenyen, vizsgán, harc közben, ha a tudat tompa. A harcművészeti ágak között gyorsan elterjedt ez a szemlélet és új gyakorlatok tucatjait hozta létre. Az egyik ilyennek, mely itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, már a neve is igen beszédes. „Az Univerzum energiájával való egyesülés útja”, azaz aikidó (合気道). Az aikidó és a ki kapcsolatáról pedig bőven van még mit elmesélni, de ehhez már egy könyvajánló is tartozik. Ezt a nap második felében fogom posztolni.

Forrás:

Szabó Balázs: A ki fogalmának értelmezése és annak változásai a japán harci művészetekben

(Az megvan, hogy...? Maga a ki írásjegy eredeti formája a 氣, amit később rövidítettek a mai気 alakra, Kínában pedig a 气 alakra. Az írásjegy jelenthet még természetet, szellemet, lelket, léle(k)gzetet, levegőt.)