"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Hogyan készítsünk pizzát nagyon kevés sajtból?

2012. március 29. - Dharman

Adott a helyzet: beígértük, hogy pizza lesz vacsorára, apu pedig azt, hogy bevásárol hozzá. De közbejött egy munka, ezért csak késő este ér haza. Ahogy PONT ma mindenki más a családból. Otthon pedig csak egy kicsike, csenevészke sajtocska van, a hűtő is majdnem üres. Hogyan csináljunk ebből pizzát?

Menjünk be a kamrába, és találjunk egy zacskó penne tésztát. Örüljünk meg neki, és döntsünk úgy, hogy rakott penne lesz pizza helyett. A pennét kezdjük el főzni, közben pedig kapcsoljuk be a sütőt, hogy előmelegedjen. A hűtőből szerezzünk két csomag pulykasonkát és egy fél csomag paprikás szalámit. Ezeket fogjuk és aprítsuk össze. Sopánkodjunk hangosan (bár senki sem hallja, csak a macska) hogy ez biza kevés lesz, és a hűtő mélyéről ássunk elő még egy csomag szalámit, ami félig sima, félig paprikás. Aprítsuk hozzá ezt is a többihez. Vágjunk fel egy fej vöröshagymát, majd hirtelen felindulásból szedjünk ki egy fél répát a hűtő aljából, mossuk meg és reszeljük a többihez, jó lesz az bele.

Jöhetnek a fűszerek. Nézzük meg a dobozt, amiben tároljuk őket, és szörnyülködjünk el azon, hogy nincs otthon se oregánó, se bazsalikom, de még csak pizza fűszerkeverék sem. Ellenben kaporból van három csomag is. Találjunk egy csomag chilisbab fűszerkeveréket, és olvassuk el a hátulján, hogy ebbben legalább van oregánó. Találjunk még egy fűszerkeveréket, aminek a tasakjának a tetejét valaki levágta, így csak sejtjük a hátulján lévő receptből, hogy magyaros sertés. Örüljünk meg annak, hogy ebben meg van bazsalikom. Úgyhogy kész a megoldás: 1 rész ismeretlen fűszerkeverék, 1 rész chilisbabos. Eszméljünk rá, hogy van kertünk, a kertünkben meg petrezselyem. Szedjünk a kertben petrezselymet, miközben a macskánk terrortámadásokat intéz a lábunk ellen. Mossuk meg és vágjuk a többihez. Mármint a petrezselymet.


Vajazzunk ki egy tepsit, a tésztát szűrjük le és borítsuk a tepsibe. Adjunk hozzá egy konzerv sűrített paradicsomot, sok-sok ketchupot, a fűszereket és minden egyebet. Keverjük addig, ameddig el nem oszlik benne minden szépen egyenletesen, közben pedig káromkodjunk, hogy miért nem választottunk egy kicsivel nagyobb tepsit.

Most jön a sajt. Mivel kicsi a sajtunk, ezért a lehető legkisebb lukon reszeljük, így majd talán megadja azt az illúziót, hogy sok. Szórjuk be a tetejét a sajttal, és toljuk be az egészet a sütőbe, kb. 170 fokon 20 perc alatt készre is sül.

Bármelyik hozzávaló szabadon felcserélhető!

  • 1 csomag penne
  • 1 kis darab saj
  • 2 felbontott csomag pulykasonka
  • 1,5 csomag szalámi
  • fél répa reszelve
  • 1 fej hagyma apróra vágva
  • olaj, só (a tészta vizébe)
  • egy csokor friss petrezselyemzöld, fél csomag magyaros sertéssült(?) fűszerkeverék, fél csomag chilisbab fűszerkeverék
  • 1 db 140 grammos paradicsompüré, sok kechup

Ja, és hogyan lehet nagyon kevés sajtból pizzát készíteni?
Hát sehogy.

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr186584897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hitokiri 2012.03.29. 22:59:02

Alternatíva egy személyre (mármint úgy, hogy nem ígértél senkinek semmit): 1. Vedd ki a mirelit pizzát a mélyhűtőből, és süsd meg. 2. ??? 3. Profit!

hosokawagracia 2012.03.30. 08:47:45

Na de bogaram, akkor mit lépsz, ha a mélyhűtőben mirelit pizza nincs, ellenben halrudacska, zöldbab és csirkeaprólék van?

杏桃来春 2012.03.30. 10:36:49

Hasonló ételt ettem Japánban, de az spagetti-pizza néven futott :) És sajtból is több volt :) http://r.tabelog.com/kanagawa/A1401/A140104/14000509/dtlphotolst/P11323059/?ityp=1

hosokawagracia 2012.03.30. 10:50:17

Supapiza, zseniál. :D Jól néz ki nagyon.....fűszerezésre mondjuk kíváncsi lennék ^^

杏桃来春 2012.03.30. 10:57:27

A cookpadon fent van egy recept, de nem biztos hogy százszázalékben ugyanaz, mint amit étteremben ettem :) http://cookpad.com/recipe/1599519

hosokawagracia 2012.03.30. 11:17:42

Ó, köszi. Keresgéltem az előbb recepteket, de ezt nem találtam. Nem is kell hozzá olyan sok cucc, kipróbálom majd. :)

Hitokiri 2012.03.30. 11:21:42

Ööö...lemegyek a boltba, veszek mirelit pizzát ^^ A mai világban képtelenség éhen halni még úgy is, ha tökéletesen láma vagy a főzéshez. Az Aldiban mirelit dobostortát is lehet kapni...hát arany életünk van :)

hosokawagracia 2012.03.30. 12:06:12

És ha nincs nálad készpénz, és a környékbeli boltokban nem fogadnak el kártyát? :D

Hitokiri 2012.03.30. 16:21:19

És ha zombijárvány van és 3 napos ünnep és a kutyád megette azt a kis darab sajtot is? Akkor sajttal töltött kutyamell az ebéd. Ezzel együtt nem vonom ám én kétségbe a poszt létjogosultságát, pusztán egy kevésbé kreatív megoldást is szemléltettem :)

杏桃来春 2012.03.30. 16:23:47

ご感想待っていま~す  (笑) (nem is tudtam, hogy már mirelit dobostorta is van)

Hitokiri 2012.03.30. 20:58:45

Pedig bizony hogy van :) És meglepő módon nem is rossz.
süti beállítások módosítása