"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Lost - Gondolatok

2011. augusztus 10. - Dharman

Most pedig veszek egy nagy levegőt, mielőtt belevágnék a 6. évad darájába és megpróbálom megtalálni a sorozat kulcsát. Minden filmnek van valamije, ami odatapasztja a nézőket a képernyők elé. Még ha azt vesszük egy Transformersnek is, hiszen jó nézni azokat a böszme nagy gépszörnyeket, amint szあrrázúzzák a várost. A Lost abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem egy 120 perces film, amit esetleg trilógiává dagasztanak, hanem egy 6 évadot megélt dráma, így a filmes szakma minden csínját-bínját belecsempészheti műfajtól független.

A drámát pedig nem muszáj végig kiemelten és nagy betűkkel írni, mert mellette ott van egy jó adag a sci-fi, az akció, a romantikus filmek kliséi közül. Csúnyán hangzik ez a klisé szó, mert az ember egyből arra gondol, hogy akkor egy lerágott csontot vesznek elő újra és újra. Részint pedig ez is igaz és nem csak erre a sorozatra, hanem nagyon sok híresebb társára is és más filmekre is. Alapjaikban a görög, római, germán stb. mitológia történetei elevenednek fel újra és újra a modern filmkészítésben is. Így tehát ha a lopás vádjával illetjük a Lost-ot a Star Wars-t a Gyűrűk urát és még sorolhatnám, igazunk lenne, de bizony vannak olyan örök érvényű igazságok is, amiket muszáj kimozdítanunk abból az időből, ahol megfogantak egy-egy filozófus kobakjából és átültetnünk a saját korunkba, hogy a mai társadalomnak kellően jól vázolhassa a problémákat (az első hajótöröttes, szigetes sztori egyiptomi: esetünkben ez a prototípus) . A Lost úgy gondolom, hogy ebből a szempontból csillagos ötösre megfelelt. Ha erről a feléről részletesebben is szeretne a kedves olvasó infókat gyűjteni,útmutatásnak EZ az írás úgy gondolom elég lesz.

Az érték ebben a soriban az, hogy nagyon sokan megtalálnak benne egyfajta eszmét, amivel azonosulni tudnak, majd amikor felvették a fonalat ezzel az eszmével a készítők úgy ügyeskednek, hogy elbizonytalanítsanak téged is. Vajon az, amit követsz, egy jó irány? Jó felé vezet a gondolkodásod? Érdemes lenne talán máshogy látni a dolgokat? A legszembetűnőbb két irányt a sorozat folyamán  Tudomány Embere, azaz Jack és a Hit Embere, Locke testesíti meg. A jellemekben pedig bekövetkezik egy pálfordulás, vagy nevezzük megingásnak, amely rövidebb, hosszabb időre kizökkenti őket a saját utukról és igen izgalmas szituációkba keverednek. Mögöttük pedig nagyon sokféle jellem sorakozik. Közös bennük az, hogy szinte mindegyiknek eljutott az élete egy olyan pontra, ami változásért kiáltott és valaki a magasabb szférákban (vagy inkább csak egy jól eldugott szigeten) meghallotta ezeket a segélykiáltásokat. Már itt felmerül a kérdés, hogy ez az egész sorsszerűen történt, vagy egy mesterien kidolgozott sakkjátszma egyik lépéseként. Jack szemeivel nézve, ez az egész a véletlenek sorozatának könyvelhető el, John Locke-ként már azt mondanám, hogy minden okkal történik és ha Jacob testébe bújnék, akkor szeretném azt hinni, hogy minden ami történt, az nekem köszönhető. A Sors iróniája (vagy csak a készítőknek nem volt vér a pucájukban), hogy mind a három szereplő meghalt, méghozzá úgy, hogy letértek az egyéni útjaikról. Hm.. Jacobra talán ez nem is igaz. Ő az esetünkben kissé különleges, csak úgy, mint testvére a Feketeruhás Ember, akik Időszámításunk után nem sokkal kerültek a szigetre és nyerték el az istenek egyik tulajdonságát az örök fiatalságot és látszólag a halhatatlanságot. Mivel minden okkal történik, így érdemes szereplőink múltját megismerni. Az első 3 évad háttérsztorijai nagyjából erről is szóltak. Kiderült, hogy a szigetre érkezettek családi háttere nem egészen volt tökéletes és ez nagyban befolyásolta felnőtt életüket is. Még a két isten-karakternek Jacobnak és a Feketeruhás fickónak is anyjuk formálta olyanná jellemüket, amilyeneknek először láttuk őket. Érdekes, mert az ő játékuk kezdetektől fogva arról szól, hogy kiderítsék: az ember eredendően jó, vagy bűnös (ezért is "juttatják" a mindenféle népeket a szigetre). Közben megismerhetjük gyerekkorukat és láthatjuk, hogy a gyermeki naivitás és a természetes jóság sugárzik belőlük.  Aztán valami mégis elromlik, de mintha ez nem is a gyerekekből indulna ki, hanem az anyjukból érkezne beléjük. Választ tehát erre sem kapunk, inkább csak hagyják, hogy sorakoztassuk az érveket és ellenérveket. Az biztos, hogy nagyon nem érdemes kérdezősködnünk, mert minden kérdés egy újabbat vet fel. A Lost mitológiája négyrétű. Van a metafizikai oldal, ahol pl. nem kapunk választ az emberi életre sem, a kozmológiai funkciója, hogy egy új mítoszt készítsen,beemeljen mindent, ami a világunkat formálja, a szociológiai oldal és a pedagógiai. A szociológiai rész kitér az emberek difijeire, hogy miért úgy működnek, ahogy és a pedagógiai rész pedig foglalkozik a szüléssel, születéssel, halállal, ezek felkészülésével, az emberi rítusokkal.

Szóval itt tartok a 6. évadnál és hamarosan újra összeáll a kép és újra továbblép mindenki. Én is próbálok, de mint a Samsárából, ebből is igen nehéz kilépni. A kulcs tehát számomra egy érzés, ami miatt mindig kedves marad a show. Nem említettem, de talán akkor itt: az öröm, ami a várakozásból adódott, amikor hétről-hétre vártuk az új részeket, a közös beszélgetések, amik egy-egy rész után folytak, a teóriák, amiket közösen gyártottunk és az "ünnepélyes", közös évad nyitók, évadzárók. Ezek mind emelték a sorozat értékét. Nem tudom, hogy van-e, de én manapság nem nagyon találkozok ilyen közösségformáló filmekkel, sorozatokkal (előtte sem találkoztam). A Lost pedig egy ilyen volt és mint azt a fenti Futurama-ból screenshotolt képből is láthatjátok, a popkultúra részévé nőtte magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr806584515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesi 2011.08.10. 19:46:13

Annyit foglalkoztál(/tatok) a LOST-tal, hogy én is belekezdtem :D Még csak az első évadot hoztam be, de máris tetszik ;)

Vash 2011.08.11. 13:43:53

Nocsak! várom majd a beszámolóidat, hogy hogy tetszik a többi évad :)

Mesi 2011.08.11. 15:03:44

Igenis! :D (Bár most egy kis ideig nem tudok nézni egy részt sem, mert Angliába megyek... de azt hiszem megéri az áldozat :D)

Vash 2011.08.11. 15:08:12

Akkor jó utat!:) Aztán ha Londonba látogatsz, vigyázz magadra ;)

Mesi 2011.08.22. 22:56:20

Köszönöm - így utólag is :) LOST folytatásra fel! :DD
süti beállítások módosítása