Be kell vallanom, kelepcébe csaltam önmagam, amikor úgy döntöttem, hogy elolvasom Kanehara Hitomi második itthon is megjelent regényét. A hibát ott követtem el, hogy a számomra ismeretlen fiatal írónő előéletét bizony nem ismertem. Az Önregény egy nyomott hangulatú regény egy kétségbeesett, pszichésen sérült lányról, amely a Pirszinget a kígyónak c. regénye után ismételten figyelmezteti a világot arról, hogy az út, amin halad talán nem a legmegfelelőbb egy egészséges társadalom kialakítására.

Egy zűrös életű fiatal… Kanehara Hitomi 1983. augusztus 8-án született Tokióban. Tizenöt éves korában kicsapták az iskolából és nyelvtanprofesszor apja, Mizuhito Kanehara szárnyai alatt kezdett el írni. Annak ellenére, hogy a fiatal lány viselkedési problémákkal küszködött és a társadalom is kivetette önmagából, Kanehara írásai mégis híressé tették. Huszonegy évesen írta meg a Pirszinget a kígyónak c. regényét, amellyel elnyerte a Subaru- majd később az Akutagawa díjat is.

…újabb zűrös regénye Az Önregény, csak úgy, mint a Pirszinget a kígyónak a fiatalokkal foglalkozik, ezen belül is egy fiatal lánnyal, akinek a történetét egy nem mindennapi módon ismerhetjük meg. Engem is zavarba ejtett, amikor elkezdtem olvasni a könyvet és az első oldalon az állt, hogy „22. Tél”. Mi a fene? Lemaradt az első 21 fejezet? Aztán átlapoztam, és látom ám, hogy a fejezet címek csökkennek. Hát rosszul fűzték be az oldalakat? Nem! Semmi ilyenről nincs szó, egyszerűen a főszereplő életútját 22 éves korától indulva visszafelé fogjuk megismerni, hol kisebb, hol nagyobb ugrásokkal. Izgalmasan hangzik ugye?
Ez a történetmesélési mód igen újszerű és sajnos megvannak a buktatói is, hiszen már az első pár oldalból kiderül, hogy a karakter, akit az írónő bemutat hova jutott élete 22. életévéig. Ezáltal nagyon sok fordulat, amit korábbi életében történt számunkra teljesen érzelemmentesen hat és kiöli azt a fajta feszültséget a könyvből, ami azt adná, hogy féltsük, izguljunk a szereplőkért. Másik sarkalatos pont lehet, hogy a történetmesélés nem összefüggő, így mire megszoknánk a terepet és a szereplőket, már ugrunk is a következő színre, ami teljesen más abból adódóan, hogy Rin, a főszereplőt egy másik korszakában ismerhetjük meg.

Adva van tehát egy 22 éves lány, aki hasonlatosan a regény írójához, írói babérokra tört. Kiderül, hogy nem egy könnyű eset, sőt. Igaz odáig eljutott az életében, hogy összeházasodjon élete férfijéhez, de hamar kiderül az is, hogy életében igen sok ilyen férfi akadt és ha főhősnőnk azt mondja, hogy még soha nem volt ilyen jó, vagy soha nem érezte magát ilyen nyomorultul, az nála nem jelent semmit, mert percenként változik a kedélyállapota, csaponganak a gondolatai és amikor enged bepillantani minket az agyába igencsak elveszettnek érezzük magunkat abban a káoszban. Rin bizonytalan, hisztis és mindent túlbonyolít. Olyan dolgokat képzel és vél látni, melyek más számára láthatatlanok és azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatjuk rá, hogy egy lelkileg sérült nőről van szó. Egyik pillanatban szeretne élni és nem szeretné, hogy egy repülő pottyanjon a fejére, a másikban viszont már a saját halálát kívánja. Hogyan és miért lett ilyen? Na, ez az, ami miatt már érdemes olvasni a könyvet, hiszen egyre visszább haladva az időben, egyre több képkockáját ismerhetjük meg az életének. Átéljük vele a felnőtté válásának pillanatait, amin keresztül megismerhetjük a Kanehara által látott társadalom árnyoldalát és a 21. század fiatalságának milyenségét, ami szerencsére még nem általános, de érezhetően ezen az úton haladunk. Amikor a regény végén megérkezünk a 15 éves kori önmagához, eljutunk minden bajok okozójához és az ígérethez önmagának, miszerint meg fog változni, nem fogja vagdosni többet magát, nem fog levágott fejeket hallucinálni (persze még mindig jobb plusz dolgokat a környezetedbe képzelni, mint mondjuk fejetlen embereket látni, amint a parkban sétálnak).

Amikor a kultúrák közti falak leomlanak Ezt érezhetjük a regény olvasása közben, hiszen egy-egy apróbb japán sajátosságon kívül egyáltalán nem hatja át a történetet az a japán szellem, amit más japán irodalmi művekben érezhetünk. Nincs meg bennünk az az idegen érzés, mintha egy az általunk tökéletesen más világról olvasnánk. A fiatalok mentalitása teljesen megegyezik az itthon látottakkal. Talán egyedül a történetben szereplő szülők jelleme árulkodik arról, hogy japán emberekről van szó. Nem megyünk irodalmi mélységekbe, nincsenek kikacsintások, utalások, mely felett a Japánon kívüli olvasó figyelme átsiklik. Kanehara egyszerűen, mindenféle köntörfalazás nélkül írja le, amire gondol.

A könyv maga igényes kívülről, belülről. A kötése keménytáblás, melyet egy levehető borító takar, ami igencsak egyszerű és pont ezért mutatós. Az ára kissé borsos a mű milyenségéhez képest, hiszen 2990 Ft-ért azért már ennél vaskosabb és tartalmasabb könyveket is lehet kapni, de összehasonlítva a Pirszinget a kígyónak c. regénnyel, azt hiszem ez mégis jobban megéri a vételt. Akik úgy gondolják, hogy elhagyták már fiatalságukat, de szeretnék megismerni közelebbről „ezeket a mai fiatalokat”, akik nem értik mi zajlik le egy nő agyában és miért, mire fel a hiszti már megint, azoknak bizonyára tanulságos lesz ez a történet.

Figyelem! A regény nyelvezete szókimondó és gyakori benne a felnőtt tartalom, így olvasása tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlott.

Cím: Önregény
Eredeti cím: Autofiction
Szerző: Kanehara Hitomi
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Oldalszám: 240
Ár: 2990 Ft