Japán ismerőseimtől, tanáraimtól gyakran hallom vissza, hogy mennyire szeretik a magyar közlekedési viszonyokat. A kérdésre, hogy mégis mit lehet szeretni rajtuk, rendre azt a választ kapom, hogy itt minden olyan nyugodt, hiszen alig vannak emberek az utakon. Hozzá kell tenni, hogy a budapesti közlekedésről beszélünk, ami számunkra szerintem minden, de nem nyugodt. Aztán, ha megjárjuk Japán egyik nagyvárosát és hazatérünk megértjük, hogy miről beszéltek és a délutáni dugók, az aluljárókból hömpölygő embertömeg hirtelen nem is lesz olyan nagy szám.

Tényleg nagyon furcsa az a szemléletváltás, ami az emberben történik, ha egy metropoliszt megjár. Szebellédi Tamás barátom is nemrég tért haza a felkelő nap országából és az elkövetkezendőkben az ő tapasztalataira is szeretnék támaszkodni, hogy minél hitelesebben adjam át nektek az általa kint tapasztaltakat. Mivel a legtöbben Tokióba érkeznek, és onnan indulnak tovább, így elsősorban a Tokiói közlekedésről lesz szó.

Két lábbal a betondzsungelben A daimyók idejében még olyan sok választás nem volt, ha utazni szerettünk volna. A tehetősebbeknek megadatott, hogy gyaloghintókon közlekedjenek, a shinobik/ninják saját békáikon járták a vidékeket, a pórnép pedig a két talpán tette meg a mai embernek már iszonytató távolságokat. Manapság a legolcsóbb és leggyorsabb közlekedési mód Japánban a tömegközlekedés, de kisebb távolságokat vitán kívül gyalog lehet a legolcsóbban megtenni (ha a képletünkben az idő=pénz egyenlőséget nem vesszük olyan szigorúan). Így lehetséges az, hogy a napnak bizonyos szakaiban a városok egy szardíniásdobozhoz hasonlítanak, amikor az emberek nagy iramban tartanak a munkahelyükre, vagy éppen onnan hazafelé.

Nagy hangsúlyt fektetnek a látássérültek segítségére: a zebránál lévő közlekedési lámpa madárcsicsergést hallat, ha zöld van, ugyanígy az állomások is, ha szerelvény közeleg. Egy szakavatatlan fület be is csapna a csicsergés, olyan élethű. A járdákon egy sárga gumicsík fut végig, ami a zebráknál, sarkoknál, elágazásoknál lefordul. Ennek szintén az a szerepe, hogy a gyengén látóknak, vakoknak segítsen a tájékozódásban (amikor a bottal ütögetik a talajt, a betonnak és guminak más a hangja). A puszta odafigyelésen kívül más szerepe is van annak, hogy erre szükség van. A japánoknál ugyanis nincs hagyománya annak a testi érintkezésnek (kézfogás, hátbaveregetés, stb.), ami nálunk a mindennapok része. Ha mégis odamennél egy vak emberhez Japánban, hogy átsegítsd az úttesten, és megpróbálnál belékarolni, biztos megijesztenéd és lehet tettlegességig is elmenne, hogy megvédje magát (remélem mindenki érzi, hogy nem kell vér komolyan venni ezt az írást sem). Mégis, ki vagy te, hogy az intim szférájába férkőzöl? Ha a munkahely/iskola messzebb van a kelleténél, de még mindig azon a távolságon belül, hogy mindenféle negatív érzés nélkül cangára pattanjanak, akkor a japánok bizony előszeretettel bicikliznek.

Két keréken Imádnak kerékpározni! Majdnem mindenki alkalmazza a helyváltoztatás eme egészséges módját, még az idősek is. Jól kiépítettek a kerékpárutak, városszerte pedig rengeteg helyen látni hatalmas halomban álló (tényleg hatalmas halomban, néha tereket megtöltő) kerékpártárolókat, ahol egymás hegyén-hátán állnak a bringák. A lelakatolásra nem helyeznek különösebben nagy hangsúlyt, ott nem divat a lopás, ha valahol leteszed a bringát, az nagyon valószínűséggel ott is fog maradni, míg visszaérsz hozzá.

Buszok Tokióban szinte esélytelen, hogy buszon, vagy annak megállójában angol nyelvű jelzéseket találjunk, habár az utóbbi időben Japán komoly erőfeszítéseket tett az ország külföldibarátabbá tételéért. Példának okáért a rendőrbódék tetejére már romajival is kiírják, hogy „koban” kár, hogy a turisták nagy részének fogalma sincs arról, hogy mi fán terem egy „koban”. Kiotóban a turisták által gyakran használt járatokon bemondják angolul is a megállókat, de ez még mindig sekély vigasz, ha hetekig Tokióban kóvályogsz és korzózol.
Ennek ellenére a buszok a másodlagos tömegközlekedést jelentik a nagyobb városokban, mintegy kipótolva a földalatti és földfeletti vasútvonalakat.
Különlegesség, hogy némelyik busznál a hátsó ajtón szállsz fel, elől pedig le. Egyébként nemrégiben láttam egy régi magyar filmben, ahol szintén a hátsó ajtón kellett felszállni a buszra. Hát rokonok vagyunk!:) Leszálláskor kell fizetnünk attól függően, hogy mennyit utaztunk. Nem a sofőrnek, hanem az automatának. Ha nem lenne elég aprónk, akkor sem kell aggódnunk, mert a legtöbb buszon van automata, amely felváltja a papírpénzünket apróra és ha nem bírod el a sok aprót, amit felváltott neked, biztos találsz egy automatát, ami egy robotsegédet ad ki, aki majd segít cipelni a zsét. Persze nem szabad ezt sem általánosítani teljesen, mert ha a Tokiói városi buszokra szálltok, akkor ott az első ajtón felszállós, fizetős megoldás működik. Kiotóban pedig akárhova mész, ugyanannyit fizetsz, akár két megállót mész, akár nyolcat. Ez egységesen 200 jen mostanság. Sok sofőr visel szájmaszkot, hogy az ügyfelek még csak véletlen se fertőződjenek meg miatta, vagyis a közlekedési társaság miatt. Ez persze csak olyan alap dolog, mint az, hogy minden egyes alkalommal megköszöni az utasoknak, hogy vele utaztak, amikor azok leszállnak. Egyébként ez külön megérne egy cikket, hiszen Japánban a fogyasztók a szolgáltatók fölött állnak és a szolgáltatók ennek rendje és módja szerint szolgálják ki (a legfelsőbb szintű tiszteleti formát használva), még a legutolsóbb szakadt hajléktalant is.

Távolsági buszok Alig olcsóbbak, mint a vonat. Tokió, Kiotó és Oszaka között számos expresszjárat közlekedik. Az éjszakai járatok 22-kor indulnak és másnap reggel 6-7 körül érkeznek Kiotóba és Osakába. A jegyek ára 8000-8500 jen (a menettérti természetesen olcsóbb). Ha pénzt nem is, de időt sokat spórolhatsz, ha a szállók helyett ilyen járatokra veszel jegyet, hisz este amúgy is aludnál, másnap pedig már egy újabb várost járhatsz körbe. A jegyet interneten kell megrendelni és minél korábban az indulás dátumához képest. Több busztársaság is van, érdemes jó előre jegyet foglalni, mert az utolsó pillanatban már csak a szerencsésebbek találnak üres helyeket. WC nincs a buszokon, azonban rövid pihenőket szoktak beiktatni 1-1,5 óránként. Létezik egy Willer Express nevezetű buszos hálózat, mely bejárja szinte egész Japánt. Itt egy öt napos bérlet átváltva kb. 36.000 Ft. Ezzel éjjel-nappal utazhatsz ezeken a vonalakon független attól, hogy külföldi vagy, vagy japán. Akik a kényelemhez vannak szokva bizonyára megterhelő lehet az utazás ezen módja, bár a Willer buszok az ilyen éjszakai utakra vannak berendezve és nagyon kényelmesek. Olyan kikötések persze megtalálhatók az apró betűs résznél, hogy maximum két út engedélyezett és egy vonalon csak egyszer haladhatunk végig egy nap alatt. Az ünnepnapokra is nagyon oda kell figyelnünk, mert Obon, Golden Week és Újév idején nem használható az egyébként 3, 4 és 5 napos buszbérlet.

A vezetés megszállottjainak Az autóbérlés költséges, bár kényelmes is. Japánban a parkolási díjak magasak és a japán közlekedési dugók megsértődnének, ha a mieinket is azoknak hívnánk mellettük. Egy középkategóriás autó bérlése kb. 26.000 Ft egy napra. Baloldalon kell közlekedni, és ha elmúltál 18 éves, akkor a jobb oldalra kell beülnöd, hogy megragadhasd a kormányt. Autópályákon 80-100 km/h-val hajthatsz (ezt általában senki nem tartja be), míg lakott területeken 40 km/h-val csordogálhatsz. Mellékutakon 30 km/h a megengedett, míg ezeken kívül (nem lakott területeken) 50-60 km/h-val koptathatod a gumikat. Egy liter benzin 2010 novemberében 337 Ft-nak megfelelő jen volt (japan-guide), mondjuk ezért még nem érdemes ott tankolnunk.
Sajnos nemzetközi jogsi nem használható. Eredeti vezetői engedély mellett rendelkeznünk kell úti okmányuk hivatalos fordításával, melyet a Japánban lévő nagykövetség adhat ki.

Hívjak egy taxit, vagy riksával jöttök? Bármelyiket is választod, biztos gazdag lehetsz.
Tudni kell, hogy hétfőtől vasárnapig reggel 6-tól éjfélig járnak a tömegközlekedési eszközök Tokióban. Ezek a helyváltoztatás legelőnyösebb eszközei, azonban ha egy buliban későig maradtok és már nem járnak, nem marad más eszköz a hazajutásra, mint a taxi. Ha sikerül leintened egyet (piros fény jelzi, ha szabadok), elég nagy az esély rá, hogy az untensan (sofőr) nem fog tudni angolul. Érdemes térképen megmutatni a taxisnak, hogy merre az úti cél, mert ha házszámot mondasz, azzal nem lesz kisegítve, ugyanis nem minden esetben vannak számsorban a házak és csak a nagyobb utaknak vannak neveik.
Kis távolságokra még úgy, ahogy rendben vannak, de nagy távolságokra már iszonyú drágák. Az ajtók automatikusan nyílnak, így nem érdemes őket feszegetni. Az óra 630 jennél indul, amiért 2km jár (este 11 után 1,5 km), ehhez jön minden további 347 m után újabb 80 jen adódik hozzá. Újabb 80 jen jár a taxisnak minden 2 perc állásidőért, amit a dugókban töltünk. 23:00 után és hétvégén ezek a díjak még magasabbak.
Borravalót nem kell adnunk, mint ahogy sehol nem szokás Japánban, a viteldíjban már ez is benne van.
A végére ejtsünk pár szót a híres riksákról is. 人力車, 人 jin = ember, 力 riki = erő, 車 sha = jármű, azaz emberi erővel hajtott jármű. Azokon a helyeken, amik rendelkezek némi történelmi múlttal, és régen is teret adtak a riksáknak, ott jó eséllyel ma is megtalálható ez a szolgáltatás. Persze utaztatási szerepe elhanyagolható, inkább amolyan hangulatos kiegészítés a turisták számára egy adott helyiségen belül. Tokióban igen ismert erről az Asakusa városrész (ami régen vigalmi negyed volt), Kiotóban pedig tényleg rengeteg helyen rájuk lelhetsz. Itt az egy négyzetméterre jutó riksák száma legfőképpen Gion gésanegyedében a legmagasabb. Egy órás kocsikázásért nem ritka, hogy 2000 jent, azaz nagyjából 5000 Ft-ot is elkérnek, fejenként.

A tömegközlekedés és annak kultúrája sokat elárul az ország lakóiról. A japánok esetében el lehet mondani újra azokat a dolgokat, amiket már jól ismerünk: precízek, pontosak és mindent a praktikusság szemszögéből művelnek. Egy 13 milliós metropoliszban ezt nem is lehetne másképp elképzelni, hacsak nem egy katasztrófafilmet szeretnénk leforgatni.

forrás: http://willerexpress.com/bus/pc/3/top/ Lonley Planet – Japán

A teljes cikket a Mondo magazin (idei) márciusi számában olvashatjátok el!