Nami nevű (tényleg Nami), Blogolvasó Kispajtásunk is úgy döntött, hogy belead a közösbe egy történetet, amelyben aztán tényleg van minden...lovak, fogak, sírás, kacagás, hűség, intrika, vér és majdhogynem vizelet is! Fogadjátok tehát szeretettel igaz történetét és várom továbbra is az olvasók írásait, amelyekből bizonyára sokat fogunk tanulni!

Az egész egy barátsággal kezdődött.
Egész pontosan- a barátság egészét tekintve- egy aprócska momentummal, a lovakkal. Hogy hogyan kapcsolódnak a lovak egy barátsághoz? Ugyan úgy, ahogyan bármi máshoz. De ahogy a mondás is tartja: Ajándék lónak ne nézd a FOGÁT. Jelen esetben: Barátodnak ne nézd a fogát, még ha a történetnek köze is van a lovakhoz.
A történetnek két főszereplője van: a hős és hű társa, aki nem ló, hanem egy nagyon jó barát.

A sztori akkor kezdődött, amikor két barátnő Isten igazából egymásra talált. Olyannyira, hogy szinte minden idejüket együtt töltötték. Éjjel-nappal együtt voltak. Sokat nevettek, beszélgettek és effélék. Volt olyan is, hogy csak ültek egymás mellett, csendben, de akkor is értették egymást.
Persze olyan is volt, hogy nem voltak együtt. Ezen ritka pillanatok általában akkor voltak, amikor az egyik lány lovagolni járt. A másik ez idő tájt érezte először, hogy nincs minden rendben a fogaival. Az a bal alsó hatos...olyan érzékeny...
Elhatározta hát a lány, hogy egy olyan alkalommal, amikor a másik lovagol, ő felkeresi a fogorvost. Meg is tette.
A fogorvos és asszisztense csodájára járt a lány fogsorának; akkor volt 18 év körül, ép fogsorral. De hát az a bal alsó hatos mégiscsak érzékeny... Orvosolták hát a problémát, már amennyire. Fogászunk kijelentette, hogy annak a fognak semmi de semmi baja, csak ki kell tisztítani kicsit. A fog kapott egy kis sűrített levegőt. A probléma megoldódott, a fog már nem volt érzékeny.
A két lány folytatta a nyarat úgy, ahogy előtte.

Azóta eltelt néhány év. A két lány barátságában voltak hullámvölgyek és hegycsúcsok. A lovaglás abbamaradt, viszont mind a ketten csináltak az óta sok minden mást. Hol együtt, hol saját utakon járva, hol mással/másokkal.
A barátság egy hosszabb szünete után a két lány újra egymásra talált. És bár sok időt töltöttek külön, sok élményük volt egymás nélkül, szinte ott folytatták, ahol abbahagyták.
Egy közösen eltöltött nyár után, kissé lecsendesedve mindenki visszatért a megszokott kerékvágásba; az egyik lány dolgozott, a másik suliba járt, csak a hétvégéket töltötte otthon.
A lány a „másholban” megismert valakit. Volt pár nagyon szép pillanat és persze, ahogy lenni szokott, fájdalom. De nem csak a lány szívében, a fogában is, pontosabban érzékeny volt... A bal alsó hatos... De hát annyira nem volt vészes.
A kapcsolatnak nagyjából egy hónap múlva lett vége, ám aznap este nem csak egy románc tört ketté, hanem a lány foga is. Igen, a bal alsó hatos.
Attól, hogy kettétört, még nem fájt, de hát mégis csak kettétört, meg voltak számlálva a napjai.
Azóta eltelt közel öt hónap. Sok minden változott. A törött fogú lány nemrég munkát kapott. Ott, ahol a másik lány dolgozik. Besegít, heti két nap. Szereti. És hát nem mellékesen, együtt dolgoznak.
Aztán egy szép, napos, tél vége felé járó pénteki napon megtörtént az elkerülhetetlen…
A két lány éppen munkába tartott. A fogfájás előjött, a lány ráharapott a rágóra a fájós fogával. Kifolytak a könnyei a fájdalomtól. Majd ez még egyszer megtörtént a munkahelyen.
- Van fájdalomcsillapítótok?- kérdezte.
- Mid fáj?- kérdezte a másik lány.
- A fogam. De úgy, hogy megzeberedek…- jött rá a válasz.
A barátnő mindent megtett, hogy segítsen; szerzett fájdalomcsillapítót, körbeugrálta a barátnőjét. Majd jött az elhatározás: ha annyira fáj, segít rajta, és elviszi fogorvoshoz.
Bepattantak hát a kis narancsmetál autóba és csak úgy hasítottak végig az úton.
A lány bement a rendelőbe, a barátnő pedig vissza dolgozni.
Hősünk szerencsére rövid idő alatt nyert bebocsátást a Megváltóhoz, a fogorvoshoz.
A fogorvos egy ötvenes éveiben járó, jó kiállású szakállas férfi volt. Asszisztensével- negyvenes, kedves nő- barátságosan fogadták páciensüket. Persze, hogy kedvesek voltak, hiszen itt volt egy szerencsétlen hülye, akit le lehetett húzni anyagilag, mivel látszott rajta, hogy bármit megtenne, csak hogy megszabadítsák az elviselhetetlen fájdalomtól.
A lány ledobálta a cuccait egy székre, majd felpattant az orvosi székre és nagyra tátotta a száját, látni engedvén az amúgy is nyilvánvalóan észrevehető fájós fogmaradványt.
Fogorvosunk szemei elkerekedtek a csodálkozástól, hogy eddig hogyhogy nem fájt az a fránya fog. Előkapta eszközét, amit a lány nemes egyszerűséggel csak piszkálónak hív. Az orvos megkocogtatta, megpiszkálta, megturkálta, belepiszkált a lyukba. Kérdezte, hogy nem fáj-e. Dehogynem fájt… Nem is akárhogy. Azért a biztonság kedvéért még egyszer belenyúlt; „Biztos fáj?”. Hát biztos fájt… Különben nem ült volna abban a székben… Munkaidőben…
A doktor konstatálta, hogy bizony elég nagy a probléma. Nem lehet megmenteni a fogat, ki kell húzni. De hát nem lesz ám olyan olcsó… Ötezer forint.
Hősünk azért ennyire sokra nem számított. Nem is volt nála annyi pénz… Mit volt mit tenni, a fogorvos ötletet adott a probléma megoldására: amíg nem hat az érzéstelenítő, tehet egy egészségügyi sétát a bank automatáig. Nem volt más választás, a lány belement az egyezségbe.
Doktorunk beadta a két érzéstelenítő injekciót; egyet a fog alá, az ínybe, míg egy másikat hátra, a rágóizomba. Az utóbbi iszonyatosan fájt.
A fogfájós- ezúttal már elzsibbasztott arcú- lány felvette kabátját és elindult az automata felé, amit egyelőre még nem tudott, merre találja. Mint minden normális ember, megpróbálta megérdeklődni az útirányt. Meg is kérdezte az első járókelőt.
- Elnzst! Mrre tallm a bank atomtt?
- A mit?????
( Anyád…)
- A b-a-n-k a-u-t-o-m-a-t-á-t.- próbálta artikulálni. Nem volt egyszerű félig lezsibbadt arccal.
- Jaaa!!! Itt kimegy, és…- magyarázta az útba igazító.
Kisebb séta után meg is találta a terminált, majd fájó szívvel pötyögte be az összeget a klaviatúrán.
Hősünknek szerencséje volt, amint visszaért, rögtön be is szólították. Lerakta a pénzt az asztalra, gondolván, amíg még képes rá. Ki tudja mi lesz az „akció” után.
A doki neki is esett a fognak. Húzta… Nagyon fájt… A lány már kezdett megijedni, hogy fogja kibírni. De szerencsére az orvos rájött, hogy még nem jött el az ideje, a zsibbasztó nem hatott még eléggé.
Segítőnk pár perc múlva- miután a lány már kívülről fújta a fogmosás helyes menetét az orvosi szék melletti falra akasztott plakát alapján- visszatért a művelethez.
Ekkor már egyáltalán nem fájt, a fog pedig pár csavarás után könnyedén távozott a helyéről.
Az orvos gézlapokkal alaposan betamponálta a lyukat, a lány pedig utána bánta, hogy nem kérte el a kihúzott fogát, hátha a fogtündér visszahozta volna azt az 5000 Ft-ot helyette, amit kicsengetett a foghúzásért.
A foghúzás után pár perccel megérkezett a kedves barátnő, hogy visszafuvarozza a lányt dolgozni és végigröhögte az utat a másik szerencsétlenségén az elszenvedő alannyal együtt.
Szerencsére könnyen átvészelte azt a napot, a percenkénti köpködést leszámítva. Nem sínylette meg az utána következő pár napot sem.

Hogy azóta mi van? A fog helyén egy kráter, ami lassan begyógyul. A hősnek már csak harmincegy foga van. A két lány pedig továbbra is együtt jár dolgozni hetente két napot.