Ha valaki állást keres mostanság, mert vagy most kezd dolgozni, vagy már régóta egy helyen dolgozott, annak talán újdonság az új munkaerő kiválasztás formája, az assesment center. Én az utóbbi kategóriába tartozom, és meglepve tapasztaltam hogy a régi állás interjúk kora lejárt, és egy sokkal komplexebb, és keményebb tortúrán kell végig menni annak, akit ilyen módon akar leendő munkaadója letesztelni.

A vicces az egészben az, hogy én a jelenlegi munkahelyemen pályáztam meg egy állást, és úgy gondoltam, beadom az önéletrajzom, elbeszélgetek egy kicsit a HR igazgatóval, és aztán majd persze enyém az állás:) Ám természetesen nem ilyen egyszerű a dolog, és hamar ráébredtem, egy jó állásért nagyon komolyan harcolni kell, és a harc szót, szó szerint kell érteni. Már az önéletrajz elkészítése is komoly gondot okozott, ugyan is ma már úgynevezett amerikai típusú önéletrajzot használunk, ahol időben visszafelé haladva kell méltatnom magam mindenféle sikerekkel amit elértem a munkámban, illetve iskolákkal amiket elvégeztem. Vért izzadtam mire pontosan meghatároztam azokat a karrier céljaimat, amik tökéletesen lefedik a pályázott állást, sőt azon túlmutatva, már azt követő pozíciót is. Tele kellett pakolnom olyan angol rövidítésekkel mint, SSC, P2P, SOTC, R2R, PO, FCF és társai. Igen ennek mind van komoly jelentése, és mindegyik nagyon komoly dolog:) Biztosan van rá magyar megnevezés is, de így jobban hangzik:) Szóval nagy elégedetten beadtam az önéletrajzom, aztán közölték velem hogy részt kell vennem egy ilyen assement center kiválasztásban, de nyugodjak meg, ez vicces lesz, és nagyon fogom élvezni. Ilyen szituációs gyakorlatokat kell majd végeznem, meg pár tesztet kitölteni, de semmi komoly. Nem igényel felkészülést, és nem szakmai dolgokat fognak kérdezni. Az első gyanú akkor kezdett bennem ébredezni, amikor kiderült, hogy reggel 9-től délután kettőig tart a dolog, és nem lesz szünet. És azért "csak" ilyen rövid lesz, mert hárman leszünk. Ez még nem annyira bizonytalanított el, gondoltam hagynak elég időt gondolkodni meg ilyenek. Akkor már kezdtem icipicit nyugtalankodni, amikor a főnököm előző nap szó szerint hazazavart, hogy pihenjem ki magam, mert azért kell oda az energia. Fogtam magam, hazamentem és pihentem, ezen ne múljon az állásom. Másnap reggel, kb. úgy éreztem magam mint aki vizsgázni megy, ráadásul szakadt az eső, szar idő volt, egyáltalán nem olyan nap amikor az ember a legjobb formáját tudja hozni. Jó korán odaértem, le is nyugtattam magam, menni fog ez, csupa kedves ember vesz körül:) Volt ott két pszichológus, akik a szituációs játékokat csinálta, egy ember a cégünktől, és egy aki velünk volt, a felkészülés alatt.  Aztán kezdetét vette a rémálom. Két helység volt, az egyikben történt a felkészülés, a másikban maga az esemény. A felkészülő teremben rögtön kaptunk egy tesztet, ahol 30 darab e-mailt kellett besorolni, 1-3-ig hogy mennyire fontosak, és melléjük írni hogy miket lépnék amikor megkapom őket. Neki is kezdtem, de szinte rögtön jött az első szituációs gyakorlat, hát persze hogy én voltam az első! Egy papírt nyomtak az orrom elé, amin az állt, hogy egy hirtelen APEH ellenőrzésben fogok részt venni, ahol egy rossz indulatú ellenőrrel kell együtt működnöm. Kaptam 10 perc felkészülési időt, kb. 5 percet gondolkodtam, aztán folyattam a tesztet. Majd jön értem egy hölgy, hogy akkor menjek, és ő lesz az APEH ellenőr, mondom jó. Bemegyünk leülünk, kedvesen elkérem a megbízó levelét, erre nekem támad mint egy fúria. Hogy én mit képzelek, meg különben is nem tarjuk be a szabályokat, mert ezt meg ezt rosszul csináljuk. Hát őszinte leszek, először köpni nyelni nem tudtam. Ja azt kihagytam, hogy amikor bementünk, a másik 2 ember, ott ült egy másik asztal mögött. Árgus szemekkel figyelték minden reakciómat, és fontos arccal jegyzeteltek. Szóval az első sokk után, próbáltam gyorsan magamhoz térni, és persze nem leordítani az agresszív álellenőr fejét, kifejezetten kedvesen próbáltam érvelni, hogy mi minden szabályt betartunk. Hát nem tudom mennyi ideig tartott, de leizzadtam, Kifele jövet a hölgy próbált megnyugtatni, valószínűleg látszott rajtam hogy kicsit sokkolt a dolog. De még mindig optimista voltam, gondoltam túl vagyok a nehezén, a konfliktus helyzet már megvolt, ennél csak jobb lehet. Vissza megyek a tesztemet folytatni, de nem sokkal később, megint félbe kellett szakítanom, újabb feladat. E gy termék menedzserrel kell közölnöm, hogy az adóváltozások miatt a rendezvényei nem férnek bele a költség keretbe, azért meg kell azt nyirbálnia.  Most egy pasi volt a párom. Hát az is nekem esett. Hogy mit képzelek én, meg hogy neki nincs ideje újra tervezni, meg különben is ilyen körülmények között nem lehet dolgozni, mert én folyton gátolom a munkáját, a hülye törvények miatt, stb. Na, mondom magamban, már megint egy konfliktus, most már egy fokkal könnyebben vettem a helyzetet, de annyira jól játsszák a szerepet, hogy a vérnyomásom a plafonon volt végig, közben meg ugye a rám szegeződő tekintetek, most sem úgy jöttem ki hogy jaj de jó volt. Közben el kezdtek csesztetni, hogy sehol sem vagyok a teszttel, és lejárt az idő. Na ekkor már komolyan kezdtem kétségbe esni, mert úgy éreztem, hogy nem hogy nem uralom a helyzetet, de valahol 10 méterrel utána kullogok, miközben az ellenfelem, halál elégedett fejjel jön ki a szó szerint ugyanúgy zajló szituációs gyakorlatokról. Na most aztán már össze kapom magam, gondoltam, és villám gyorsan befejeztem a az első tesztet, ami után egy 300 kérdéses személyiség tesztet nyomtak a kezembe. A következő feladatban mindannyian egyszerre vettünk rész, meg kellett tervezni egy fél évre kieső kolléga helyettesítését, és meggyőzni a többieket, ha esetleg nem úgy gondolták ahogy én. Na gondolom, végre nyerő helyzetben vagyok, a két kollégámat már jól ismerem, tudom hogy kell rájuk hatni. Itt meg az volt a gond, hogy a velem az állásért harcoló kollégával totál egyet értettünk, és a harmadik, egy másik pozíciót megpályázott kollégánkat kellet meggyőzni. És amikor végre találtam olyan pontot, ahol győzködhettem volna ellenfelemet, lejárt az időnk. akkor jött el a pillanat, amikor azt mondtam feladom, nekem ez nem megy. Már teljesen el voltam keseredve, amikor megkaptam a következő feladatot, nem fogjátok kitalálni mi volt az. Na most 3 elégedetlen kollégával kellett közös nevezőre jutni. Illetve két nagypofájú elégedetlennel, meg egy csöndes elégedettel, akit meg szóra kell bírni. Minden mindegy alapon, gondoltam, most lazára veszem a figurát. Vettem egy nagy levegőt, bementem, és elkezdtem lökni a dumát. Meghallgattam a sirámokat, nagyon együtt érző voltam, de optimista, hogy ezt meg tudják oldani, meg segítőkész, sőt még a csöndes kollégából is kipréseltem egy jó mondatot, és sikerült! Éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, és a hőzöngés is elhalkult, mindenki rám figyelt, és jó voltam:). És ez volt az utolsó feladat. Mire belejöttem vége volt. Még gyorsan megcsináltam egy monotonitás tűrő tesztet, és aztán vége. Megdicsértek minket, mondták hogy majd személyesen odamehetünk, és megbeszélhetjük velük a kiértékelést, és elmentek. Mi meg ott maradtunk, hulla fáradtan, stresszesen, és kétségek között, hogy most sikerült, vagy nem?

Hát ilyen egy assesment center, szóval akinek azt mondják, hogy egy ilyenen fog rész venni az arra készüljön, hogy a szakmája összes nehéz helyzetét egy nap alatt kell megoldania, csupa konfliktus helyzettel, és rosszindulatú álkollégával, akik mindent elkövetnek, hogy nehéz dolgod legyen. Most már tudom hogy ez ilyen, de ez egyáltalán nem vicces, és játékos, hanem kőkemény, és fárasztó. Erre nagyon komolyan készülni kell, lelkileg. Mert ha nem vagy rá felkészülve, akkor jön a sokk, és ha sokkos vagy, akkor nem tudsz teljesíteni, és ha nem tudsz teljesíteni, akkor nem te kapod az állást. És ez eldől pár óra alatt. Ha aznap nem vagy tökéletes formában akkor vége. Lehet hogy egyébként, normális körülmények között alkalmasabb vagy rá, ha akkor és ott nem bizonyítasz akkor kész, vége, nincs ráadás, nincs visszatapsolás. Hát erre készüljetek. És hogy megkaptam-e az állást? Még nem tudom:)

Ha valaki állást keres mostanság, mert vagy most kezd dolgozni, vagy már régóta egy helyen dolgozott, annak talán újdonság az új munkaerő kiválasztás formája, az assesment center. Én az utóbbi kategóriába tartozom, és meglepve tapasztaltam hogy a régi állás interjúk kora lejárt, és egy sokkal komplexebb, és keményebb tortúrán kell végig menni annak, akit ilyen módon akar leendő munkaadója letesztelni.

A vicces az egészben az, hogy én a jelenlegi munkahelyemen pályáztam meg egy állást, és úgy gondoltam, beadom az önéletrajzom, elbeszélgetek egy kicsit a HR igazgatóval, és aztán majd persze enyém az állás:) Ám természetesen nem ilyen egyszerű a dolog, és hamar ráébredtem, egy jó állásért nagyon komolyan harcolni kell, és a harc szót, szó szerint kell érteni. Már az önéletrajz elkészítése is komoly gondot okozott, ugyan is ma már úgynevezett amerikai típusú önéletrajzot használunk, ahol időben visszafelé haladva kell méltatnom magam mindenféle sikerekkel amit elértem a munkámban, illetve iskolákkal amiket elvégeztem. Vért izzadtam mire pontosan meghatároztam azokat a karrier céljaimat, amik tökéletesen lefedik a pályázott állást, sőt azon túlmutatva, már azt követő pozíciót is. Tele kellett pakolnom olyan angol rövidítésekkel mint, SSC, P2P, SOTC, R2R, PO, FCF és társai. Igen ennek mind van komoly jelentése, és mindegyik nagyon komoly dolog:) Biztosan van rá magyar megnevezés is, de így jobban hangzik:) Szóval nagy elégedetten beadtam az önéletrajzom, aztán közölték velem hogy részt kell vennem egy ilyen assement center kiválasztásban, de nyugodjak meg, ez vicces lesz, és nagyon fogom élvezni. Ilyen szituációs gyakorlatokat kell majd végeznem, meg pár tesztet kitölteni, de semmi komoly. Nem igényel felkészülést, és nem szakmai dolgokat fognak kérdezni. Az első gyanú akkor kezdett bennem ébredezni, amikor kiderült, hogy reggel 9-től délután kettőig tart a dolog, és nem lesz szünet. És azért "csak" ilyen rövid lesz, mert hárman leszünk. Ez még nem annyira bizonytalanított el, gondoltam hagynak elég időt gondolkodni meg ilyenek. Akkor már kezdtem icipicit nyugtalankodni, amikor a főnököm előző nap szó szerint hazazavart, hogy pihenjem ki magam, mert azért kell oda az energia. Fogtam magam, hazamentem és pihentem, ezen ne múljon az állásom. Másnap reggel, kb. úgy éreztem magam mint aki vizsgázni megy, ráadásul szakadt az eső, szar idő volt, egyáltalán nem olyan nap amikor az ember a legjobb formáját tudja hozni. Jó korán odaértem, le is nyugtattam magam, menni fog ez, csupa kedves ember vesz körül:) Volt ott két pszichológus, akik a szituációs játékokat csinálta, egy ember a cégünktől, és egy aki velünk volt, a felkészülés alatt.  Aztán kezdetét vette a rémálom. Két helység volt, az egyikben történt a felkészülés, a másikban maga az esemény. A felkészülő teremben rögtön kaptunk egy tesztet, ahol 30 darab e-mailt kellett besorolni, 1-3-ig hogy mennyire fontosak, és melléjük írni hogy miket lépnék amikor megkapom őket. Neki is kezdtem, de szinte rögtön jött az első szituációs gyakorlat, hát persze hogy én voltam az első! Egy papírt nyomtak az orrom elé, amin az állt, hogy egy hirtelen APEH ellenőrzésben fogok részt venni, ahol egy rossz indulatú ellenőrrel kell együtt működnöm. Kaptam 10 perc felkészülési időt, kb. 5 percet gondolkodtam, aztán folyattam a tesztet. Majd jön értem egy hölgy, hogy akkor menjek, és ő lesz az APEH ellenőr, mondom jó. Bemegyünk leülünk, kedvesen elkérem a megbízó levelét, erre nekem támad mint egy fúria. Hogy én mit képzelek, meg különben is nem tarjuk be a szabályokat, mert ezt meg ezt rosszul csináljuk. Hát őszinte leszek, először köpni nyelni nem tudtam. Ja azt kihagytam, hogy amikor bementünk, a másik 2 ember, ott ült egy másik asztal mögött. Árgus szemekkel figyelték minden reakciómat, és fontos arccal jegyzeteltek. Szóval az első sokk után, próbáltam gyorsan magamhoz térni, és persze nem leordítani az agresszív álellenőr fejét, kifejezetten kedvesen próbáltam érvelni, hogy mi minden szabályt betartunk. Hát nem tudom mennyi ideig tartott, de leizzadtam, Kifele jövet a hölgy próbált megnyugtatni, valószínűleg látszott rajtam hogy kicsit sokkolt a dolog. De még mindig optimista voltam, gondoltam túl vagyok a nehezén, a konfliktus helyzet már megvolt, ennél csak jobb lehet. Vissza megyek a tesztemet folytatni, de nem sokkal később, megint félbe kellett szakítanom, újabb feladat. E gy termék menedzserrel kell közölnöm, hogy az adóváltozások miatt a rendezvényei nem férnek bele a költség keretbe, azért meg kell azt nyirbálnia.  Most egy pasi volt a párom. Hát az is nekem esett. Hogy mit képzelek én, meg hogy neki nincs ideje újra tervezni, meg különben is ilyen körülmények között nem lehet dolgozni, mert én folyton gátolom a munkáját, a hülye törvények miatt, stb. Na, mondom magamban, már megint egy konfliktus, most már egy fokkal könnyebben vettem a helyzetet, de annyira jól játsszák a szerepet, hogy a vérnyomásom a plafonon volt végig, közben meg ugye a rám szegeződő tekintetek, most sem úgy jöttem ki hogy jaj de jó volt. Közben el kezdtek csesztetni, hogy sehol sem vagyok a teszttel, és lejárt az idő. Na ekkor már komolyan kezdtem kétségbe esni, mert úgy éreztem, hogy nem hogy nem uralom a helyzetet, de valahol 10 méterrel utána kullogok, miközben az ellenfelem, halál elégedett fejjel jön ki a szó szerint ugyanúgy zajló szituációs gyakorlatokról. Na most aztán már össze kapom magam, gondoltam, és villám gyorsan befejeztem a az első tesztet, ami után egy 300 kérdéses személyiség tesztet nyomtak a kezembe. A következő feladatban mindannyian egyszerre vettünk rész, meg kellett tervezni egy fél évre kieső kolléga helyettesítését, és meggyőzni a többieket, ha esetleg nem úgy gondolták ahogy én. Na gondolom, végre nyerő helyzetben vagyok, a két kollégámat már jól ismerem, tudom hogy kell rájuk hatni. Itt meg az volt a gond, hogy a velem az állásért harcoló kollégával totál egyet értettünk, és a harmadik, egy másik pozíciót megpályázott kollégánkat kellet meggyőzni. És amikor végre találtam olyan pontot, ahol győzködhettem volna ellenfelemet, lejárt az időnk. akkor jött el a pillanat, amikor azt mondtam feladom, nekem ez nem megy. Már teljesen el voltam keseredve, amikor megkaptam a következő feladatot, nem fogjátok kitalálni mi volt az. Na most 3 elégedetlen kollégával kellett közös nevezőre jutni. Illetve két nagypofájú elégedetlennel, meg egy csöndes elégedettel, akit meg szóra kell bírni. Minden mindegy alapon, gondoltam, most lazára veszem a figurát. Vettem egy nagy levegőt, bementem, és elkezdtem lökni a dumát. Meghallgattam a sirámokat, nagyon együtt érző voltam, de optimista, hogy ezt meg tudják oldani, meg segítőkész, sőt még a csöndes kollégából is kipréseltem egy jó mondatot, és sikerült! Éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek, és a hőzöngés is elhalkult, mindenki rám figyelt, és jó voltam:). És ez volt az utolsó feladat. Mire belejöttem vége volt. Még gyorsan megcsináltam egy monotonitás tűrő tesztet, és aztán vége. Megdicsértek minket, mondták hogy majd személyesen odamehetünk, és megbeszélhetjük velük a kiértékelést, és elmentek. Mi meg ott maradtunk, hulla fáradtan, stresszesen, és kétségek között, hogy most sikerült, vagy nem?

Hát ilyen egy assesment center, szóval akinek azt mondják, hogy egy ilyenen fog rész venni az arra készüljön, hogy a szakmája összes nehéz helyzetét egy nap alatt kell megoldania, csupa konfliktus helyzettel, és rosszindulatú álkollégával, akik mindent elkövetnek, hogy nehéz dolgod legyen. Most már tudom hogy ez ilyen, de ez egyáltalán nem vicces, és játékos, hanem kőkemény, és fárasztó. Erre nagyon komolyan készülni kell, lelkileg. Mert ha nem vagy rá felkészülve, akkor jön a sokk, és ha sokkos vagy, akkor nem tudsz teljesíteni, és ha nem tudsz teljesíteni, akkor nem te kapod az állást. És ez eldől pár óra alatt. Ha aznap nem vagy tökéletes formában akkor vége. Lehet hogy egyébként, normális körülmények között alkalmasabb vagy rá, ha akkor és ott nem bizonyítasz akkor kész, vége, nincs ráadás, nincs visszatapsolás. Hát erre készüljetek. És hogy megkaptam-e az állást? Még nem tudom:)

Így éreztem magam:

[caption id="" align="aligncenter" width="614" caption="Fejvesztve"][/caption]