"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Iwo Jima – Az embertelenség dicső zászlaja

2010. július 28. - Dharman

Anno foglalkoztunk már az újkori Japán történelemmel, nevezetesen az atombomba ledobásának körülményeivel és hatásával. Most folytassuk a mesét egy ugyan ilyen érdekes témával, az Iwo Jimai ütközettel.

A vég kezdete

Már most le szeretném szögezni, hogy mélységesen embertelennek tartom, ahogy az amerikaiak eljártak a háborúk során. Az egész világgal sikerült elhitetniük, hogy amit tettek, azt azért tették, hogy a világon béke legyen és a gyarló ellenfél meghunyászkodjon előttük. A világ hőseiként tisztelték őket már akkor is. A legmeghökkentőbb az, hogy a sok vérontás után, még a japánokkal is sikerült elhitetniük, hogy jót cselekedtek és odáig jutott mára a világ, hogy a japán nemzedékek már az amerikai kultúrát és az amerikai mentalitást tartják sok tekintetben az etalonnak, a követendő példának.

Az Iwo Jimán végbemenő csatát tartják a csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb csatájának. A mindösszesen 21 négyzetkilométernyi sziget (1200 km-re Tokiotól) elfoglalása azért játszott fontos szerepet a háborúban, mert az amerikaiaknak ezen a területen nem volt alkalmas leszállópályájuk a bombázóik és egyéb repülőgépeik számára. Gondoljunk csak bele; megsérül az egyik repülőgép melyen értékes rakomány van, vagy katonák. Valahova sürgősen le kell szállniuk, ha nem akarnak odaveszni. Erre a feladatra Iwo Jima tökéletesnek bizonyult a 3 db repülőterével. A cél tehát ezek elfoglalása volt.

A japánok számára a sziget egy előretolt riadóállásként funkcionált, amit ennek szellemében komoly védelemmel vérteztek fel. Ennek ellenére az amerikai parancsnok, Holland Smith nem izgult, mert a 110.000 fős serege komoly túlerőben volt Kuribayashi Tadamichi 22.000 fős seregével szemben. Az amerikai tervezet szerint pár nap alatt kellett volna elfoglalniuk a szigetet (többek között a földalatti létesítményekkel sem számoltak). Ebben az egyben hibádzott a számításuk, mert egy nagyon lassú, véres harc vette kezdetét 1945. február 16.-án, mely égen, földön, a vízen és a föld alatt is sorra szedte áldozatait. Kurabayashi kezdetektől fogva tudta, hogy a csata végkimenetele már előre eldőlt, többek között azért, mert az anyaföldről nem számíthattak semmilyen utánpótlásra (katona, élelem, víz). A japánok azonban elvakultan harcoltak és bátran haladtak a végzetük felé.

A sziget elfoglalásánál nem csak a japánok jelentettek akadályt, hanem maga a sziget is. A sziget a vegetáció teljes hiányával, már-már csupaszon, fogadta az amerikai katonákat . Iwo Jima egy vulkanikus hamuval, törmelékkel borított kénes kigőzölgésekkel megspékelt sziget volt. A sziget egyes részein a talaj még forró volt a vulkáni eredetű aktivitásnak köszönhetően, így ha az ember leásott a talajba egy konzervet, az pikk-pakk megfőtt. A tankok és a katonáknak is nagy kihívást jelentett az előrenyomulás, mert ez a talajszerkezet nem úgy működött, mint mondjuk a homok, hanem kigördült alóluk, egyszóval instabil volt az egész. Mindezeket az akadályokat tetőzve, a szigetet telehintették taposóaknákkal. A katonáknak minden lépésükért meg kellett szenvedni, ezért az sem volt ritka az invázió során, hogy 1 nap alatt alig 100 métert haladtak.

Az amerikaiakkal ellentétben a japánok jól ismerték a szigetet és egy 18 km-es földalatti alagútrendszert építettek ki maguknak, több mint 1500 bunkerrel. Amikor az amerikaiak felderítőegységekkel fényképezték a szigetet, ezek a titkos járatok nem fedték fel magukat a lencsék előtt. Így történhetett az, hogy az amerikai katonákat nagy meglepetés érte, amikor a partraszálláskor a föld alól érkezett a támadás.

Február 19.

Mindkét félnek egyértelmű volt, hogy honnan fog végbemenni a partraszállás. Mivel a sziget jórészt sziklás partszakaszokkal tagolt, így a déli, homokkal borított részen tudta csak megvetni a lábát egy nagyobb sereg.

02:00-kor a hadihajók (kb. 700 db) ágyúi eldörrentek, vadászgépek, bombázók és torpedóvetők is akcióba lendültek. Megkezdődött a támadás, totális össztűzzel, méghozzá a legmodernebb fegyverek és rakéták bevetésével. Komolyabb célpont híján a szigetet lőtték, és mint utólag ki is derült ennek nagyobb volt a pora mint az értelme.

9:00-kor 30.000 tengerészgyalogos a 4. és 5 tengerészgyalogos-hadosztályból megkezdte a partraszállást (a 3. tengerészgyalogos-hadosztály ekkor még kivárt az anyahajón). A part szépen lassan megtelt katonákkal, de a japán oldalon csend honolt. Az amerikaiak kezdték azt hinni, hogy a légibombázások és a hajókról küldött bombák mindenkit megöltek a szigeten.

A katonák elkezdtek a sziget belsejébe nyomulni és itt szembesültek azzal először, hogy még az ellenség látszólagos híján sem lesz egyszerű a szigetet elfoglalni. A tankok némelyike már a kezdeteknél elakadt a törmelékben. Az első pár óra ellenállás nélkül telt el.

Miután az amerikai sereg lőtávolon belül ért, a japánok végül megkezdték a támadást a földalatti bunkereikből. Lesből támadtak, ami sokat javított az esélyeiken. A másik oldal a döbbenetből feleszmélve hamar kapcsolt és a legjobb tudása szerint idomult az alattomos támadóihoz. Az amerikai katonáknak ebben a csatában a legnagyobb hasznukra a lángszórók és a gránátok bizonyultak. Odúról odúra araszoltak és irtották ki azok lakóit. Az ürgeöntés lehet ezzel hasonló, csak itt a tüzet használták és az üregben tartózkodók nem igen hagyták el élve a búvóhelyüket. Azonban akadtak olyan szerencsések, akik az ilyen üreg-támadásokat túlélték és miután az amerikai katonák túlmentek a rejtekhelyen, a japán kikecmergett és orvul hátba lőtte azokat. Ez főleg azoknál az üregeknél volt jellemző, amelyek összeköttetésben voltak a földalatti labirintussal. Ezek az átmeneti túlélők elég sok borsot törtek ilyen módon az amerikai katonák orra alá. Ki gondolná, hogy a már megtisztított üreg újra benépesedik?
Az amerikaiak tudatlanságának ára volt. Az első nap több mint 2400 halottat hozott és az igazi csata még csak most kezdődött…

Február 20.

Az amerikaiak könnyű szerrel elfoglalják a sziget déli részén épített Motoyama repteret.

Február 21.

Az 5. tengerészgyalogos-hadosztály behatol a sziget nyugati partvidékére, ezalatt a 4. hadosztály a sziget közepe felé nyomul, hogy a második repteret is elfoglalja. A 4. hadosztály mintegy 900 m-t, az 5. hadosztály 100 métert tud ezen a napon előrehaladni. Ekkor már több mint 3500 amerikai vesztette életét. A 3. tengerészgyalogos-hadosztály ekkor száll partra, hogy biztosítsák a bajtársakat az utánpótlásról ezzel felgyorsítva az inváziót.

Ezen a napon 50 kamikaze lendült támadásnak, melyek súlyosan megrongálták az amerikaiak 2 repülőgép-hordozóját, a Saratoga-t és a Lunga Point-ot. A legtöbbjüket azonban a légvédelem azelőtt leszedte, mielőtt károkat okoztak volna a flottában.

Február 23.

Az Iwo Jimai csatát kétségkívül ez a nap tette a világ számára híressé, és ha a Kedves Olvasónak eddig nem ugrott be miért volt olyan ismerős ez a sziget, csak vessen egy pillantást arra a képre, amelyen amerikai katonák próbálják kitűzni a zászlót. Ugye, hogy ugye?

A Suribachi hegyet már 20.-án elkezdték támadni, de csak három napra rá jutottal el a csúcsra. Maga a hegy, egy inaktív tűzhányó volt a sziget legdélebbi pontján. Azért tűnt okos ötletnek először ezt a területet megszállni, mert ez volt a sziget legmagasabban fekvő pontja, a maga 166 méterével.

Miután a csúcs is az amerikaiak kezére került, egy zászlóval szerették volna hivatalossá tenni az első nagy sikerüket. Ezzel egyidőben landolt a szigeten James Forrestal, a haditengerészet titkára és kijelentette, hogy neki kell az a zászló. Nem volt mit tenni, új zászlót vittek a csúcsra és ekkor tartott a katonákkal az Associated Press fotósa, Joe Rosenthal. A második zászlót 5 tengerészgyalogos és egy felcser (katona-orvos) emelte a magasba és ekkor villant a vaku. A kép nagyon gyorsan világhírnévre tett szert és ismerté tette Rosenthal-t is. Sokan vádolták azzal a fotóst, hogy a fotó beállított, mivel egy félreértésnek köszönhetően Rosenthal igenleges választ adott. Rosenthal ekkor ugyanis egy másik fotóra gondolt, ami tényleg beállított volt.

Az amerikai sereg a zászló kitűzése után újra megtelt önbizalommal és folytatta a vérengzést az elvakult japánokkal. Ezúttal a fennsíkot véve a célkeresztbe.

Pár érdekesség :

  • A zászlótűzők közül hárman ember elesett a csatában (Franklin Sousley, Harlon Block és Michael Strank), viszont az életben maradt három háborús hős (John Bradley, Rene Gagnon és Ira Hayes) igazi sztár lett.
  • A U.S Marine Corps Memorial, Arlingtoni temető az amerikai tengerészgyalogságnak és a csatákban elesetteknek háborús műemléket állítottak. Ezen a zászlótűzők vannak megformálva Rosenthal képe alapján.
  • A fényképészt 2006. augusztus 20-án (94 évesen) érte a halál.

Február 26.

Az amerikaiak elfoglalják a központi repülőteret.

Február 28.

A sziget 2/3-a már amerikai kézen van. A tengerészgyalogosok a 3. repülőtér déli védelmi vonalát támadják, majd a földdel teszik egyenlővé

Március 1.

A katonák elfoglalják a reptér nyugati oldalát is.

Március 2.

A japánok nem adják fel, úgy tűnik, utolsó emberükig küzdenek. Ezen a napon egy viszonylag masszívabb támadásba kezdenek, de az amerikaiaknak már nem jelentenek nagyobb veszélyt.

Március 3.

E napra virradóra már 12864 japán életet követelte az Iwo jimai csata.

Március 8-9.

A japánok éjszaka rajtaütésszerűen csaptak le a 4. tengerészgyalogos-hadosztályra és azokra a pilótákra, akik aznap szálltak le a repülőtérre P-51-es Mustangjaikkal . Ekkor 564 japán járt pórul, 14 főt túszul ejtettek.

Március 11.

Az amerikaiaknak sikerül elfoglalniuk a keleti partok nagy részét. Ekkor Japán már csak a sziget északi részének egy csücskét birtokolja.

Március 14.

Iwo Jima szigete hivatalosan is amerikai kézre került annak ellenére, hogy még ekkor is voltak ellenállók északon. Őket 16.-ig semlegesítik.

Március 16-17

Kezdetét veszi az a bizonyos kobei szőnyegbombázás, ahonnan a Szentjánosbogarak sírja c. rajzfilm indul. :-)

Március 26.

Az életben maradt japán katonák utolsó öngyilkos rohamot hajtanak végre. Ekkor végleg összeomlik a sziget japán ellenállása. A fegyverek elhallgatnak.

Megérte?

Természetesen az amerikaiak itt is szépen kimagyarázzák magukat: Persze, hogy megérte, hisz ha nem foglalták volna el a szigetet, sok repülős (szerintük több mint 10.000!!) vesztette volna életét a leszállópálya hiánya miatt. Lehet hogy igazuk van, nem voltam ott, de ez a tényeken nem változat.

A tények pedig a következők: 6821 tengerészgyalogos veszett oda (19.189 sérült meg), és megközelítőleg 20.000 japán. A japánoknál a szám azért megközelítőleges, mert sok földalatti bunkert csak berobbantottak és nem volt konkrét adat a bent tartózkodók létszámáról. 1083 foglyot is ejtettek, akik közül sokan seppukut (szertartásos öngyilkosság) követtek el. Nem mindenkit sikerült elkapni, 2 bujdosó például 6 évig bírta és csak 1951-ben adták meg magukat.

A harcmezőn az amerikaiak kedvelt elfoglaltsága a koponyagyűjtés volt. Japán koponyák gyűjtése, majd pénzért árulása. Azt hiszem, mindennek van határa és ennél a pontnál az amerikai katonák túllőttek a célon. A 2. világháborúban a japánokat nem vették emberszámba és mindenféle állatnak csúfolták őket. Akkor feltenném a kérdést ki az, aki emberi koponyákat gyűjt? Csinálna ilyet épelméjű ember? Aligha!

Nem szeretném, hogy azt lássátok, hogy részrehajló vagyok. A japánoknak is köszönhető, hogy idáig, majd az atombomba ledobásáig fajult a helyzet. Nyilvánvaló, hogy ha félretették volna a büszkeségüket és az elvakultságukat, kevesebb áldozatot követelt volna a háború. Olyan döntéseket hoztak, melyek egy nyugati népcsoport számára elfogadhatatlan lett volna és itt eljutottunk ismét oda, hogy nem tudhatjuk, hogy ők hogyan gondolkodnak…az biztos az esetek 80%-ban másképp, mint mi. Hozzátenném még, hogy nagyon sok háborúban (ezekről majd még szó lesz egy későbbi számban) felülmúlták az amerikaiak kegyetlenségét is és valószínű a büszkeségük is onnan eredhet, hogy idegenektől saját országukban még soha nem vesztettek csatát.

Szóval megérte ilyen vérengzést csapni? A kérdésre választ nem szeretnék adni. Történt, ami történt. Remélhetőleg ebből is tanult az emberiség. Szeretném remélni, hogy soha többé nem veszi kezdetét efféle emberhez nem méltó vérontás a világban.

Appendix:

B-29

A II. világháború befejezésében játszott szerepe miatt vált ismerté. 1946. augusztus 6-án egy ilyen (Enola Gay) dobta le az atomot Hiroshimára, három nappal később, egy másik dobta Nagasakira. A repülőket eredetileg nagy magasságból végrehajtott bombázásra tervezték. Gyújtóbombák millióit szórták a japán városokra. Nagyon sok ilyen állomásozott Iwo Jimán a sziget átvétele után.

  • Személyzet: 10 fő
  • Motor: 4 db 2200 lóerős csillagmotor
  • Max. sebesség 576 km/óra;
  • Csúcsmagasság 9696 m
  • Fegyverzet: 10 db 12,5 mm-es géppuska; egy 20 mm-es gépágyú és két 12,5 mm-es géppuska a farokban; 9072 kg bombateher.
  • Méretek: fesztáv 43,36 m; hossz 30,18 m; magasság 9,01 m

P-51 Musatang

A P51 előtt már más repülőgépeket, a P-38-asokat vagy a P-47-eseket is bevetették kísérő feladatokra, de nem teljesítették a hozzájuk fűzött reményeket. Nagy hatótávolsága, ütőképes fegyverzete és jelentős sebessége miatt a Mustang könnyen fel tudta venni a harcot bármelyik ellenséges vadászgéppel.

  • Személyzet: 1 fő
  • Kategória: együléses kísérő- és vadászbombázó repülőgép
  • Motor: egy 1400 Le-s Packard V-1650-3 Merlin sorosmotor
  • Max.sebesség:708 km/h
  • Csúcsmagasság:12 700 m
  • Hatótávolság3347 km
  • Tömeg:üres:3168 kg, max.felszálló:5352 kg
  • Fegyverzet: négy 12.7 mm Browing M3 géppuska, két 454 kg-os bomba, vagy ledobható póttartály a szárny alatt
  • Méretek:fesztáv:11.29 m, hossz:9.84 m, magasság:4.10 m

Filmes emlékek

Sok könyv és film elevenítette meg az Iwo jimai ütközetet, ezek közül 3 filmet emelnék ki és ajánlanék Nektek.

A Dicsőség Zászlaja (2006)

Eastwood filmje japán szemszögből mutatja be a harcot. Ennek a Japánok nagyon megörültek, mert ha ugyanezt ők készítették volna el, biztos elfogultabbak lettek volna és az amerikaiak is megkérdőjelezték volna a mű hitelességét Másik Eastwood film, amit a rendező a Dicsőség Zászlaja mellett párhuzamosan készített a Levelek Iwo Jimából c. japán nyelvű alkotás.

Iwo Jima fövenye (1949)

Melynek rendezője Allan Dwan.

Ez a film adta Clint Eastwoodnak az ötletet, hogy 2 változatban is leforgassa az előbb már említett filmeket. Amint látható is, a film elég régi és nagyon sok benne a csúsztatás, hamis állítás. Pont ezért lenne érdekes megnézni, miután láttátok Eastwood filmjeit és olvastátok ezt a cikket.

Érdekességek

  • Iwo Jima szigete 1914-ben lett a japánoké.
  • 1945-ben telepítettek gépeket és katonákt a zigetre, így ez lett a legerősebb védelmi vonal
  • Az amerikai katonák napalmmal töltött tartályokkal a hátukon égették fel a bunkereket. Ez hatásos fegyvernek bizonyult, de a nagy súly és a gyúlékony anyagoknak köszönhetően ezek a katonák hullottak leginkább.
  • A Sherman M4A3R3 tank az Iwo jimai háború találmánya. Ezek a tank abban különbözik a többitől, hogy lángszóróval van felszerelve. Nevezik még "Ronson", vagy Zippo Tank-nak is.
  • A szanitécek feladata többek között az volt, hogy bekússzanak a tűzvonalba é kimentsék az ott megsérült katonákat. Izzasztó meló lehetett.

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr36583377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Annie Rider 2010.07.30. 11:50:23

XDDDDDDDD Mármint bocs, már olvastam, és szörnyű, de... az a zsiráf! XDD

Vash 2010.07.30. 11:51:17

Ha hiszed ha nem, a zsiráf miatt jött az ötlet, hogy ki kellene rakni :D
süti beállítások módosítása