Üdvözlök mindenkit, Shushogo Shiro vagyok és ezúttal is szeretnék Veletek megosztani egy újabb szeletet az életünkből. Utóbb egy örömteli eseményről adtam tájékoztatást, ez alkalommal egy szomorú apropóból jelentkezem. Ha elolvastátok mi történt velünk utólag, gondolom sejtitek, hogy unokatesóm, Shusogo Susumu férjének a temetéséről fogok beszámolni.

Szegény világ életében szerette a kihívásokat, éppen ezért rajongott a fuguért is. A fugut, ismertebb nevén gömbhalat, többnyire levesként fogyasztotta. Az esküvőre is megrendelte a gömbhalat a„Rasuto Miru” nevű étteremből, ahol mesterszakácsok többek között fugus ételeket is készítenek. Jobban járt volna, ha egy KFC-ből hozatja a násznépnek a tápot…

Halált hozó hal

Tulajdonképpen mi is ez a hal? Tegyük tisztába. A fugu egy olyan tengeri élőlény, mely igaz pici, de ezerszer veszélyesebb egy cápánál. Májában és beleiben olyan mennyiségű toxinvegyület (tetrodotoxin) gyülemlik össze, hogy igen kis dózisban is bénulást, majd halált okoz. Ellenszer nincs. Egy adag ebből a halálosan finom ételből körülbelül 50-70.000 Ft és a magas ára, no meg a nagy rizikófaktor ellenére nagy népszerűségnek örvend. Évente több ezer tonnányi elfogy belőle. A gömbhal mérgét Robert Burns Woodward, amerikai tudós azonosította, ezért Nobel díjat is kapott.

A a tragédia bekövetkeztekor az egész család megdöbbent és sokáig szólni sem tudtunk. Nem maradt más lelkileg felkészülni a búcsúztatásra és segíteni a másik családnak. Azt tudnotok kell, hogy Japánban a hamvasztás a szokásos temetkezési forma. A hamvakat urnába tesszük, majd családi sírokba temetjük. Habár manapság egyre gyakoribb az, hogy a halott végakarata az, hogy szórják szét, öntsék a tengerbe, lőjék ki az űrbe stb.

A temetést az apa szervezte meg. A szertartás buddhista szabályok szerint zajlott le (ezen kívül lehetett volna shinto temetést is választani) és elég költséges volt. Bátran ki lehet mondani, hogy az esküvő mellett a japán temetések is csillagászati összegek belefordításából jönnek létre. Szóval a szertartás előtt beszélni kellett egy szentély vezetőjével, aki kiszámolta, hogy mely napon lenne a legalkalmasabb a ceremónia. Ez egy fontos lépés, ugyanis nem minden nap alkalmas a temetésekre. Létezik egy tomobikinek nevezett nap, amikor esküvőket szoktak rendezni, mert ezen a napon sanszos, hogy mások is követik az ifjú párokat és összeházasodnak. Ezen okok miatt nem lenne szerencsés egy temetést erre a napra időzíteni.

Miután miután szerencsétlen Yashirot halottnak nyilvánították, felkészítették a virrasztásra: testét lemosták, felöltöztették (a férfiakra ilyenkor öltönyt, a nőkre kimonót adnak) és átvitték egy szentélybe. Itt megkapta az „utolsó kenetet”, mely abból állt, hogy ajkát benedvesítették vízzel. Erre külön kifejezést is használunk, ez a „Matsugo-no-mizu”.

A szentélyt, bezárták és fehér papírral fedték be, hogy távol tartsák az ártó lelkeket a halottól: ez a Kamidana-fuji

Egy apró asztalt tettek Yashiro-san koporsója mellé, amin virágok, füstölők és gyertyák voltak. Ilyenkor a koporsóba még a következő dolgokat lehet elhelyezni: egy fehér kimonót, lábbelit, egy kevés pénzt és éghető dolgokat (cigi, cukor, cica). Szokás ilyenkor kést is tenni az elhunyt mellkasára, mert ez is bizonyos védelmet nyújt a túlvilág ártó lelkeivel szemben.

Fontos még, hogy a koporsó fej része észak felé nézzen. Ebből adódóan, nem szerencsés, ha az ágyatok fej része északi tájolású: így csak a halottak fekszenek (Japánban). Azért nem árt vigyázni az ilyenekkel nálatok sem.

Ezután hivatalosan is megkaptuk az értesítéseket, úgy, mint a rokonság, barátok és más hozzátartozók is.

Virrasztás

A virrasztásra mindenki feketében jelent meg. Régebben a japán gyász színe a fehér volt (Kínában, Indiában és pár afrikai országban még ma is az), de mára ez már megváltozott. A férfiak fekete öltönyt, fehér inget és fekete nyakkendőt viseltek, a nők pedig többnyire fekete kimonót.

Természetesen ez az esemény sem múlhat el nálunk ajándékozás nélkül, akármennyire is morbid. A vendégek speciálisan erre az alkalomra készített fekete-ezüst szalaggal díszített borítékokban pénzt adtak a családnak, mintegy kifejezve részvétüket.

Attól függően, hogy milyen közeli hozzátartozók és milyen gazdagok voltak a résztvevők, olyan arányban adtak pénzt. Ez az összeg 7.000 és 50.000 Ft között mozog.

A ceremónia elején mindenki odafáradt az elhunyt elé, megcsengett az oltárra kitett kis csengettyűt és meghajolt. Ezután mindenki helyet foglalt és imádkozott az elhunyt lelkéért. Egy buddhista pap szutrákat mormolt. A családtagok füstölőket gyújtottak és amikor a pap az ilyenkor szokásos szutrákat végigmondta a virrasztás véget ért. A vendégek a részvételért cserébe kisebb ajándékokat kaptak. Ezek az ajándékok az általuk adott „részvételi díj” fele, negyede. Miután mindenki elvonult, Yashiro-san családja hajnalig ott maradt.

Végső búcsú

A temetésre a virrasztás utáni napon került sor és a ceremónia nagy része úgy zajlott le, mint a virrasztás, de azért történt egy s más, ami biztosan kuriózum a számotokra. Szóval, a pap itt is szutrákat szavalt a résztvevők füstölőket gyújtottak. Yashiro-san kapott egy új nevet. Ez arra szolgál, hogy ha az elhunytról beszélnénk, akkor a neve hallatán ne térjen vissza hozzánk. A név „értéke”, hossza attól függ… na mitől? Természetesen attól, hogy mennyi pénzt adományozott a család a szentélynek. Vannak olcsó nevek, de vannak drágábbak, melyek értelemszerűen bonyolultabbak. Ez azt jelenti, hogy ha egy régebbi, ritkábban használt kanjit szeretnénk halott hozzátartozónknak, 1,5 millió forintért már meg is kaphatnánk azt.

A szertartás végén virágokat helyeztünk a koporsóra, majd azt halottaskocsiba tették. A koporsó útja innen, a krematóriumba vezetett.

A hamvasztás körülbelül 2 órát vett igénybe (ezalatt a gyászoló család vendégül látott minket egy ebédre). Az ebédről a hamvasztás végére értünk vissza.

Ezután egy újabb szokatlan és bizonyára Nektek is sokkoló procedúra következett. A családtagok pálcikákkal halászták ki a megmaradt csontokat, majd emelték őket urnába. A japán konyhával szimpatizálók biztosan hallottak már arról, hogy nagyfokú illetlenség pálcikákkal ételt átadni egymásnak. A miértre a válasz itt hever előttünk: a hamvasztott csontjait adják át a pálcikákkal a hozzátartozók egymásnak. Ha egy étkezésnél valaki mégis pálcikáról pálcikára adná az ételt, az biztosan sokakban keserű emlékeket ébresztene. Ezért a csontok urnába helyezésének sorrendje: mindig a lábrészről a fej felé haladva.

Léteznek nálunk olyan temetők, amik cégek tulajdonában állnak és ide a cégnél elhalálozott munkások kerülnek. Így megesik, hogy a hamvasztásnál a delikvenst 2 urnára osztják; egy marad a családnál és egyet kap a cég. A családnál az urna 49 napig marad, majd ezután jön a tényleges temetés.

Általában 1 nagy családi sírba temetik a halottakat, ez a haka. A sír környékére kevés virágot és füstölőt helyezünk el. Amikor egy házas ember előbb hal meg, mint a házastársa, a házastárs neve is a sírkőre kerül, pirossal átfestve. Manapság már teljesen szokványosak az újraházasodások, így ez a szokás már kezd kihalni

Kicsit visszakanyarodva a pénzügyekre, el lehet mondani, hogy egy átlagos japán temetés is baromi drága. Yashiro-sané körülbelül 5,5 millió forint volt. Ennek egyik oka valószínűleg a kevés sírhely lehet. Tokióban például lehetetlen ilyet szerezni.

Obon

(obonnak és urabonnak is szokták emlegetni)

Végezetül ejtenék még pár szót a hamarosan elkövetkezendő ünnepről, mely idén Yashiro-sanról fog szólni, ez az obon. Az obon egy nagyon érdekes és fontos Buddhista ünnep. Július 13-tól 15-ig tart. Ha nagyon szakszerű akarok lenni - most pedig az leszek– azt mondanám, hogy az obon az az időszak, amikor a halottak lelke visszatér egy kis időre régi otthonába, hogy viszont láthassa családtagjait. Félelmetes, nem igaz?

Tudni kell rólunk, hogy nagyon tiszteljük az elhunytakat, és hiszünk a túlvilági létben. Minden japán családnak van egy kis szentélye (bucudan), a régi stílusú házaknál még bent, az újaknál a ház környékén, a szabadban. Ezeket mind a halott hozzátartozóinknak emeljük. A szentélyen füstölőket, zöldteát és egy rizst szoktunk elhelyezni, a túlvilágról ekkortájt visszatérőnek. A bucudan belsejében van egy emléktábla (az ősök emléktáblája: ihai), ami egy személyt testesít meg.

Obon idején különleges függő lámpákat akasztunk ki a házak elé, hogy az vezesse a lelket a házig, majd az Obon végén ezeket a lámpákat a folyókba rakjuk annak érdekébe, hogy a lelkek visszahajókázzanak vele a másik világba.

Az este a tánc jegyében telik, ahol a bondori nevezetű népi táncot táncolják az ehhez értők.

Elkerülhetetlen volt, hogy erről a témáról is szót ejtsek, sajnos ez az idő most jött el. Annyit tennék ehhez még hozzá, hogy az imént leírtakat természetesen nem kell szentírásnak venni. Nálunk, Japánban, régióként más-más szokások érvényesek sok mindenre, így a temetésre is. Ezt a leírást fogadjátok úgy, mint egy variációt.