Úgy gondoltam , megosztom mai élményemet! (ami már a tegnapi, de fogjuk a sokkhatásra az időérzék eltűnését. Vash vagyok, és bele fogok pofázni a posztba, mert megtehetem!!!) Ehhez kicsit visszamennék az időben, úgy pár hónappal ezelőttre (az előzőekből kiindulva, ezt ne vegyétek tutira, lehet most a jövőheti eseményeket írja le Julcsi), amikor is Szerkesztő társammal elhatároztuk, hogy leszokunk a cigiről. Egy kicsit verseny is lett az egészből, kinek sikerül gyorsabban! Be kell hogy valljam, jóval erősebb dohányos voltam Vashnál (aki bulidohányos), ezért többször is neki kellett futnom,és hol ezért, hol azért mindig elbuktam. De makacs lány lévén, nem adtam fel,  újból és újból nekiálltam a nemdohányzásnak. Aztán egyszer csak eltel egy hét, és én még mindig tartottam magam. Aztán jött az első pohár alkohol, és nem gyújtottam rá. Aztán már simán füstölöghettek a társaságomban, és nem éreztem őrült vágyat hogy elszívjak egy (fránya) szálat. Gondoltam sínen vagyok, ez már tényleg leszokás, és kezdtem nagyon büszke lenni magamra.

De közben akadt egy kis problémám is. Először nem is kötöttem össze a cigivel, de kezdtem nagyon rossz alvó lenni, és egyre több éjszakát töltöttem az ágyban forgolódva, álmatlanul. Ez még annyira nem is lepett meg, mert sajnos tényleg hajlamos vagyok rá, hogy ha van egy kis stressz az életemben, arra így reagál a testem. Általában ez egy két napig szokott tartani, aztán minden helyreáll bennem. Most azonban nem így történt. Nemhogy javult volna a helyzet, de már nappal is olyan feszült voltam, hogy a hasam egy görcs volt egész nap, ami nem túl kellemes érzés. Ráadásul nem is volt semmi problémám, vagy gondom, ami ezt kiváltotta volna, sőt, ahhoz képest hogy az éjszakáim kezdtek rémálommá válni, nappal elég jól elvoltam.

Egy hónap elteltével, azonban az idegrendszerem elkezdett lázadozni, már a hangulatom sem volt annyira jó (ezt tanúsítom. Volt egy nap amikor majdnem depresszióba taszajtott), meg aztán csak nem javult az alváshelyzet, gondoltam elmegyek a háziorvosomhoz. Egyébként a legtöbb dohányzásról való leszokás kampányban biztatják a hozzám hasonlókat, hogy nehézségek esetén mindenképpen keressünk meg orvost. És én meg is fogadtam a tanácsot. Persze  szabadságon volt, és persze senki nem helyettesítette (ez egy ősi román szokás)! Aki beteg ,vagy várja meg amíg rendel, vagy dögöljön meg ( ez is)! Hát én az elsőt választottam. Elsírtam bánatom, majd orvosom gondterhelt arccal közölte, hogy lehet, ez nem is a cigi miatt van, hanem a pajzsmirigyem rakoncátlankodik. Ettől még nagyobb görcs lett a hasamban. Elküldött vérvételre, majd felírt valami enyhe nyugtatót és utamra bocsátott. Mondanom sem kell, hogy nyugtatóval sem aludtam sokat, ezért másnap már igencsak viharvert lelki állapotban voltam.

Elbattyogtam a laborba, ahol lecsapoltak egy rakás vért, majd közölték, egy hét múlva lesz eredmény a hormonjaimról. Na ettől megint tekeredett egyet a görcs a hasamban, mert én egy hét alatt kimurdálok ha nem tudok aludni. Vissza mentem hát háziorvosomhoz, aki mit ad isten, megint nem volt a rendelési időben sehol (tuti, hogy román szokások szerint él. vagy ami még rosszabb...ő egy...). A nővérke testével védte a bejáratot, ami mögött egy ijedt orvos fiúcska üldögélt, de bejutni  nem lehetett hozzá. Most már szó szerint elsírtam a nővérnek, hogy nekem szükségem van valami altató félére, mert egy hetet nem bírok ki alvás nélkül. Hát nem hatottam meg, közölte hogy az orvosom nincs itt, és vagy jövök  jövő héten, vagy ad beutalót a pszichiátriára.  Na ezen megint kiakadtam, hogy én csak le akarok szokni a cigiről, minek ehhez pszichiáter? Azt mondta őt nem érdekli, vagy elmegyek, vagy jövök a jövő héten, de én ma nem kapok receptet! Hát ennyit az emberi együttérzésről. Ezek után már tényleg úgy éreztem egy pszichiáternek el kell mesélnem, hogy milyen szörnyű sorsom van.

Odaérve, ismét egy nővér állta utamat, aki közölte, hogy csak a testén keresztül jutok be az orvoshoz, ő max. egy időpontot hajlandó adni, azt is csak nagy kegyesen. És különben is ezt a háziorvos is megtehette volna!!!! Ettől ismét sírva fakadtam, hát már itt sem értik meg az ember problémáját??? És én különben is csak le szeretnék szokni a cigiről, és ettől kicsit feszült vagyok. Illetve az ezzel járó cécótól még feszültebb!  Természetesen itt is kőszívre találtam, hihetetlen hogy nők képesek ilyen érzéketlenné válni! (Képesek! Ha pl. elbotlanék a macskánkban és ráesnék, akkor tuti, hogy az ő sérüléseit látná el anyám és nem arra figyelne, hogy kihívjon egy mentőt, amiért a fiának nyílt törése van. Továbbá állítom, hogy az a pincércsaj is beleköpött a kávémba, akivel visszavitettem az előző adagot, mert hideg tejszínt öntöttek bele.)

És akkor csoda történt. Az orvos meghallva sírásomat kijött, és neki is elmondtam, hogy csak valami altató kéne, amig meg nem jön a leletem, és a háziorvos küldött, pedig én csak le szeretnék szokni a cigiről... És orvosunk megszánt, és mivel nem tudott páciensként fogadni, ezért saját felelőségre felírt altatót! A nővér persze kiborult, mert fel kellett venni az adataimat, és ezért dolgoznia kellett! De aztán próbáltam megnyugtatni (igen, én az páciens a nővérkét), és végül egész jó hangulatban váltunk el. Persze kaptam egy időpontot, amikor az orvos fogadni tud, és akkor megint elmesélhetem, hogy én csak a dohányzásról szerettem volna leszokni....

Ez így igaz. Ti az AIDS-be fogtok beledögleni.

A történet tanulságai:

• A dohányzásról nehéz leszokni, ezért ne szokjon rá!
• A magyar egészségügyben dolgozók között is vannak kötsögök.
• Ha nem szolgálnak ki és a sírás sem használ, akkor érdemes magaddal vinni egy téglát.
• A macskák alattomos, rusnya kétszínű álltaok, főleg a miénk (Tudom, Julcsi, ez nem igaz).
  
• 10 km bringa jót tesz.
• Magyarországon kár orvoshoz menni, egyszerűbb, ha megdöglesz (a nővérkéknek sem lesz annyi papírmunkájuk).