Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú
tapasztalt kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még
csak nem is a közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a
cigánykérdés egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már
beszólt a minap, hogy "hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk
többségben!"

Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk,
melyen a szokásoknak megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét
elsőtől nyolcadikig. Az alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és
napközis nevelőitől származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk,
településünk, megyénk és jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva
egyebek mellett a tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány
esetéből, aki bátorkodott szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a
cigánybűnözésről - szóval, mert félünk. A pedagógus kollégák szavait,
mondatait szó szerint közlöm. Nem rendszereztem tematikailag a
mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok elhangoztak.

1. osztály félévi értékelése (2008/09):

Az
osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli
képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak,
akik megfelelő családi háttérrel rendelkeznek. Szaguk alapján - nem
félek kimondani - magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt.
Ha szóvá teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába,
ordibálnak, fenyegetőznek. Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy
megtaniccsa! Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki
vízfesték nyoma. Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott volt
az ételmaradék. Már pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan
járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és
gyakori a tetvesedés az iskolában.) A gyerekek követelőzők, akaratosak,
hangosak, türelmetlenek, irigyek, koszosak, mosdatlanok. Vannak
közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai fájdalmat okoz.

Az
az igazság, hogy többek szüleit kiskorúak veszélyeztetése miatt fel
kellene jelentenünk. Egyelőre nem tettük, mert bizonyítani is kellene,
és ki tudja, mi lenne a következménye. A minap este felhívott otthon
mobilion az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam
meg a mobil számomat. A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a
szolgálat munkatársainak segítségét is durván visszautasítják. Az
osztályban többeknek nincs téli ruházata, a legnagyobb fagyban is
vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre valahonnan
futja.

A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem
értik, nem fogják fel. A betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják
értelmezni. Nem tudnak egymással játszani, csak veszekedni, és
egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az osztály legdurvább
gyereke már nem verekszi végig az egész napot.

Négy gyerek
kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat.
Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik
az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan,
kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak,
tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni. Az iskolai
élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban.

Semmit sem
érnek a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott
pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom
bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert
nem tudnak egy helyben ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok
tartalmát. Éjszaka is a Tv előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az
esti horror és pornó filmekben. Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A
minap egyikük lepisilte a másik táskáját és tetves ribancnak nevezték
egymást. A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert
remény sincs arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a
tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs
felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette játsszák az agyukat.

Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen
van itt, mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az
ellenőrzőjében, félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek
értékelése miatt. Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy
helyben ülni, egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot fújni,
ceruzát használni. Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal
mutatom, hogy hova nézzen. Nem figyel fel a saját nevére! A lapot
középen kezdi el nézegetni és nem a bal felső saroknál. Mint egy majom,
úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát egyszerre a táblán, és a könyvben
is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem tudja, melyik a jobb és a bal
keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette fogalmakat.

A
menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a rizsbe, úgy
lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják
használni a WC-t. Már az oviba sem jártak rendesen. Ha a kötelező
nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy napot járt, két hétig
hiányozott, így ment egész évben. A leggyakrabban használt szavuk az,
hogy Akarom, Akarom, Akarom!!

Eddig az idézet. Néhány egészen
elképesztő történetet kihagytam, mert beazonosíthatóvá tenne minket.
Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek.
Ismerve az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb
két éven belül megfordul az arány. (Megjegyzem: tantestületünk nem
jogosult a problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre
nem mintha ez megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg
a százezer forintot.)

A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám,
hogy rutinos, harcedzett. Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk
hozzá a cigánygyerekhez, amikor órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes
még csak kiabálnunk sem a kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az
öntudatos cigánycsalád, ordibál, fenyegetőzik, netán kiveszi a gyereket
az iskolából, mi meg bezárhatunk, mert a kritikus alá csökken a
létszám. Sajnos igaza van a borsodi cigányvajdának, aki így fogalmazott
a minap: egy cigánygyereknek több joga van, mint a tanárnak!

Egy
ideje észrevettük, hogy nem egyenlő mércével mérjük a magyar és
cigánygyerekeket. Hátrányos megkülönböztetésben részesítjük a normális
családi helyzetben lévő tanítványainkat azáltal, hogy a neveletlen és
gyakran buta gyerekekkel kénytelenek vagyunk elnézőbbek lenni, mert
számolnunk kell a kellemetlen következményekkel. Az integrált oktatás
következtében szinte minden osztályban hátrányt szenvednek a magyar
gyerekek, mert az állandó fegyelmezési kényszer tőlük veszi el az időt.
Mivel a 70-es IQ fölötti gyerekeket már integráltan kell tanítanunk,
alig van lehetőségünk a tehetséggondozásra. (Megjegyzem. amikor
integrált oktatásról beszélünk, akkor ez iskolánkban ettől a tanévtől
már a kisebbségben lévő magyar gyerekek cigány osztályokban való
tanítását jelenti.)

A cigányok parasztgyereknek nevezik a
magyar gyerekeket, mégsem megy senki az ombudsmanhoz, de kikérik
maguknak, ha a tanár vagy a tankönyv a cigány szót használja rájuk.

Egyik
kolléga sem cigánygyűlölő. Mi több, mi köszönünk előre az utcán a
cigány tanítványaink szüleinek, igyekszünk alkalmazkodni a
kihívásokhoz. Cigány tanítványaink közül van több jó képességű,
tehetséges és jó modorú gyerek is, akinek az oktatására kiemelt
figyelmet szentelünk, talán azért is, hogy bizonyítsuk: nem a származás
alapján tanítunk és nevelünk. És ez valóban így is van. És bármennyi
gond is van velük, sajnáljuk azokat a cigánygyerekeket, akik
minősíthetetlen családi környezetből, koszos putrikból, netán éhezve
jönnek iskolába.

Számunkra ugyanakkor nem kérdés, hogy
létezik-e Magyarországon cigánykérdés, mert mi tudjuk, a saját bőrünkön
tapasztaljuk, hogy létezik, bármit mondjanak is a politikusok. Aki ezt
tagadja és nem tesz ellene semmit, az felelőtlen és bűnös politikát
folytat. Nehéz megmondani, hogy mi lenne a megoldás, és nem is a mi
dolgunk, mi csak normális körülmények között szeretnénk tanítani, mert
ez a szakmánk, ez a hivatásunk. De tisztán látjuk, kiket adunk tovább a
szakmunkásképzőkbe, és tudjuk, hogy ha így folytatódik, 10-20 év múlva
már nem lesz ebben az országban elég képzett dolgos kéz, és nem lesz,
aki megtermelje a nyugdíjunkat. És azt is látjuk - a KSH népességi
adatai is előrejelzik - hogy rövidesen kisebbségbe kerül a magyarság
saját hazájában. S ha a többség olyan lesz, mint a mostani alsósaink -
márpedig csodát a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudunk tenni velük.

Isten óvja hazánkat, gyermekeinket és unokáinkat!

forrás: hunhir.hu