Dr Iszákos folytatja a tippek/trükkök adását, azzal, hogy elmeséli milyen szuper is egy kórházban. Szerintem mindenki élvezni fogja a most következő sorokat. Szóval jó lenne, ha leírnátok a véleményeteket is kommentbe, meg ilyenek... Ezúttal a történet tanulsága: "Jámbor, mint a cigány, kinek autó karosszériája belefúródott a hasába , elvágva ezzel a húgyhólyagját illetve a beleit." Ez egyúttal egy ősi román mondás is. Aki nem szól hozzá a témához, azt elsőként fogja falhoz állítani a forradalom!

.

2007.05.06.

Az első nap

Az 5 napos kórházi tartózkodásom alatt megtanultam, hogy a betegeket reggel 6-kor illetve este 6-kor mindenképpen felkeltik a vizit miatt. Valószínűleg engem is felkelthettek vasárnap reggel, de én nem emlékszem még erre sem. Az első tiszta emlékeim vasárnap délutántól maradtak fenn. Anyu, apu, a nagyanyám és a bátyám jöttek meglátogatni kora délután,.

Eddigre olyan mennyiségű infúzió tulajdonosa lettem, hogy a hólyagom már majdnem szétdurrant. (kaptam még szombaton is infúziót, de , hogy az hova lett bennem, azt nem tudom... ) Bejött a nővér és kérdezte is, hogy voltam e már pisilni? Én mondtam, hogy nem, mire ő: hát akkor rajta! De mondtam, hogy képtelen vagyok felkelni. Erre ő kissé cinikusan, de roppantul hatásosan felvázolta a helyzetemet:

1.   vagy segítenek és felkelek, kikísérnek a mosdóig és ott pisilek, vagy;

2.   kapok egy kacsát (egy műanyag „nagyszájú” flakon, amibe bele tudok pisilni az ágyon fekve), vagy;

3.   kapok egy gyönyörű katétert :) .

Mondanom sem kell, a katéter szó hallatán infarktus-közeli állapotba kerültem , majd gyors mérlegelés után kértem a kacsát! 2 órán keresztül szenvedtem, hogy pisiljek, de SEMMI. Egyetlen

csepptől sem tudtam megszabadulni. Egyszerűen képtelen voltam rávenni az agyamat, hogy fekve pisiljek. Időközben elmentek anyuék és én ismét elaludtam. (miközben a pisiléssel szenvedtem, megvolt az esti vizit is, ahol a főorvos úr, illetve a 2 másik orvos (aki először vizsgált még lent és aki az ekg-t csinálta, valamint a fiatal) megkérdezték, kérek e fájdalomcsillapítót vagy egyebet estére! Hát kértem...erről majd később :) )! Este 10 körül ébredtem fel megint és rádöbbentem, hogy ha most azonnal nem pisilek, akkor összehugyozom magam. Mivel a kacsáról lemondtam, katétert meg nem akartam, ezért csöngettem a nővérnek (már nem Saci volt, az Ő műszakja lejárt, hanem Ági jött be – Ági kb 25 éves lehetett, és nagyon szép volt) aki bejött és segített elvánszorognom a klotyóig. Alig volt égő számomra (mindamellett , hogy tudtam, hogy neki ez a munkája), hogy egy néhány évvel idősebb nő kísér el pisilni...mindegy....nagyon kellett, úgyhogy túlestünk rajta, majd vissza az ágyba és alvás.

.

2007.05.07.

A második nap

Esküszöm nektek, ettől a naptól kezdve kifejezetten jól éreztem magam a kórházi környezetben! Mindenki rendes volt, jókat lehetett beszélgetni és a kaja sem volt olyan rossz, mint ahogy azt hallani lehet. Ez volt az első reggel, hogy ehettem. Kaptam egy kefirt és egy valag teát, mondván hogy sokat kell innom. Megettem , megittam, majd tüzetesebben összeismerkedtem a szobatársaimmal. Mellettem egy bácsi feküdt (a nevét nem tudom, de rendes volt, ilyen „nagyapó” feelinget hozott a szobába), neki amputálták 2 lábujját mert üszkösödött a magas cukra miatt; az ajtó melletti ágy forgószínpad szerűen működött, valahogy ott a bentlétem alatt mindig más volt, vagy épp senki; velem szemben volt egy hapsi (45 körüli, kibaszottul unszimpatikus), akinek bélműtétje volt;és az ablak mellett volt Józsi, akivel összehaverkodtam! Józsi kb 30 lehetett, roma származású (igen, fontosnak tartom megemlíteni a roma származását, ugyanis szeretném bebizonyítani a hitetlenkedőknek, hogy igenis van nagyon sok roma származású ember, akik igenis rendesek, dolgosak és értelmesek) és sokat köszönhettem neki ottlétem alatt, ugyanis minden egyes felkelésemnél Ő segített ki az ágyból, jött velem sétálni, cigizni, kávé automatához, stb.! Józsinak februárban volt egy autóbalesete, ahol az autó karosszériája belefúródott a hasába , elvágva ezzel a húgyhólyagját illetve a beleit. A hólyagot összevarrták, illetve a végbelét kivarrták a hasára (stoma zsákot kapott) és most azért jött vissza, mert most lett esedékes az a műtét, amivel a már meggyógyult belét visszarakták a rendeltetésszerű helyére. Józsi bátyja szerencsére hozott a mi kórtermünkbe egy külön tv-t, így nem kellett kimenni a „közös helyiségbe” tvzni, hanem ágyból nézhettük:) (A velem szemben fekvő   „Úriember” miatt 10 kor ki kellett kapcsolni, mondván, hogy Őt zavarja és nem tud aludni...ehhez képest úgy horkolt, hogy mi nem tudtunk tőle...)!Hétfő délelőtt lejött a szülészetről  drága Marikám is (Marietta anyukája, akiről majd később) és lelket öntött belém! Ezúton is köszönöm ! :) Ebédre „finom leves” fantázianevet viselő étket kaptam, ami forró víznek tűnt némi ételízesítő hozzáadásával. Nem panaszkodhatok, mert az íze nem volt rossz, ráadásul nem voltam abban az állapotban, hogy sajtburgert vagy kínait kívántam volna... :) Meg egyébként is. A műtét után idő kell, míg beindul az emésztés, nem szabad megterhelni a beleket nehéz ételekkel, diétás táplálékot kell fogyasztani. Tehát az elkövetkezendő idő azzal telt, hogy vártuk, hogy „megszabaduljak a bélsártól” (nem akartam azt írni, hogy szarjak :) )!  Délután sziesztáztam, olvastam,  - időközben megműtötték Józsit, úgyhogy innentől fordult a kocka, én segítettem neki - majd jött az első látogatóm Marietta (az akkor legközelebb álló személy hozzám, de erről majd máskor :) ), akivel kiültünk a „teraszra” a friss levegőre és beszélgettünk! Nagyon fontos, hogy az ember mozogjon! Sokat kell járkálni, sétálni. Nem kell megerőltetni magad, de muszáj mászkálni, hogy a belek a helyükre rendeződjenek, illetve hogy a gravitáció is megtegye hatását a kakit illetően :) ! Ez után jött Tücsi és Pepe, akiket szintén imádok, igazi barátok!Felváltották Mariettát és beszélgettem velük tovább a napon. Örültem, hogy a barátaim bejöttek és meglátogattak. Ezen igazából csak nemrég gondolkodtam el, hogy amikor bent feküdtem, akkor derült ki, hogy „kik is az igazi barátok” (ide be is raknék egy közmondást, ami igencsak idevág: „Bajban ismerszik meg az igaz barát” ). Nem hiszem el, hogy azok, akikre még számítottam volna (2-3 ember) nem tudták volna megoldani, hogy bejöjjenek 20 percre....mindegy is! Én ezt magamban elkönyveltem és hátralevő életemre megjegyeztem. Nem haragszom, inkább csak csalódott vagyok.

Közben uzsonna (szintén kefir, de már kaptam egy kis kenyeret is :))) )! Azután vendégeim távozásával megkezdődött az esti vizit, ahol ismét felhangzott a kérdés: fáj e, kérek e fájdalomcsillapítót?! Én rávágtam, hogy peeeeersze :) Tetszett, hogy az előző esti xanax egész jól elbódított és végre jót aludtam, gondoltam akkor ma miért ne? Így is lett, bevettem, aludtam. Ám este 10 felé a „roppant unszimpatikus” szembe szomszédnak illetve az időjárásnak (szakadt az eső és villámlott) köszönhetően felkeltem és hiába fetrengtem egy órát , nem tudtam visszaaludni. Kimásztam a pulthoz és megkérdeztem a nővért, tudna e adni valamit, mert úgy érzem magam, mint aki egy kanna kávét megivott, nem tudok aludni! Mondta, hogy várjak picit, beszél az orvossal, hogy adhat e és ha igen akkor mit? Hát kaptam! Megint ...:)  Nem titkolom, örültem! :D