"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Hősök 11.rész. Hogy is volt?

2007. május 09. - Dharman
Az alkotóknak össze kellett kapniuk magukat erre a részre, ugyan is Amerikában ez volt az utolsó rész a szünet előtt. Lássuk össze jött-e nekik.
Kler bevallja Bennetnek nagy titkát, aztán apuci is bevallja nagy titkát, mégpedig azt, hogy tudott Kler nagy titkáról. Miylen titokzatos...
Bennet elmondja a lányka, hogy képességéről senki sem tudhat, akik pedig tudnak róla...hát majd velük elbeszélget Matt és a szeplős FBI-os forró nyomon vannak Sylar ügyében, szerencsétlenek...ha tudnák, hogy Rex felügyelő húgya forróbb ezeknél a nyomoknál...nah de semmi gond, mert a nyomozós szál is ugyan olyan érdektelen számomra, mint Dzsesszika és kedves családjának története.
Pétert magánzárkába dugták. Néten szalad is, hogy segítsen rajta (hát nem gyanús?) és át is változik monológja végén Sylarrá (mondom, hogy gyanús). Még szerencse, hogy csak álom volt.
Dzsesszika lövöldözik DL-re, el is találja, de meg is lépnek előle. Rohangálnak, meg minden.
Bennet a "papírgyárban" tartja fogva Sylart, egy extra védett helyen.
Péterhez bemegy Matt és szeplőske. Péter nem akar beszélni, így Matt elkezdi fűrkészni Péter memoárjait. Ezt a képességet, a mi emós frizurás barátunk sebtében meg is tanulja, mindenki örömére.
Mohinder visszatalál New Yorkba.
Éden búcsúzik Iszáktól, majd telefont és a papírgyár névjegykártyáját nyomja a kezébe. Mr Iszák felhívja Hirót és találkozót beszél meg vele.
Kler és Péter is összefutnak a rendőrségen, és dumálnak egy jót.
Iszák és Hiro összeadják az észt, miután megtörténik a nagy találkozás. A kérdés ezután az lesz, hogy hogyan lehetne megállítani a robbanó embert.
A Bennet házban folytatódik az események sorozata; Kler tesója Kler tesója emlékezetét már összeb*szta a haitii ember, így az öcsike nem emlékszik Kler képességére és az elmúlt napok történéseire.
Niki/Dzsesszika irányíthatatlan, ezért Niki úgy dönt, feladja magát a zsaruknak (sztem azért adta fel magát, mert nem szeretett volna tovább egy olyan gyereknek az anyja lenni, akinek a neve MÁJKÁ)
Zek memóriáját is kitisztították: a gyerek szerint 6. óta nem voltak beszélő viszonyba Kler cicával. Kis adalék: itt száll ki a sorozatból a csóka, ugyan is egy másik sorozatba kapott főszerepet, ahol ő lehe Szara Konor fia (igen, a terminátorból is sorozat indul hamarosan).
Iszák megtanulja használni képességét drogok nélkül. Ehhez csak annyi kellett, hogy Hiro megmutassa, hogy hogyan kell ügyesen koncentrálni.
A haitii csávó meglátogatja Klert és kiderül, hogy TUD BESZÉLNI: aszongya, hogy Bennetnek dolgozik és, hogy azért küldték, hogy Klert is felejtésre bírja.
Iszák lefesti Hirot, amint az egy karddal a kezében hadonászik egy dinó előtt. (itt az anyázás megengedett) A cél megváltozik: találjuk meg a festményen szereplő kardot.
Éden eltökéli, hogy kinyírja Sylart, aki magatehetetlenül ül zárkájában. Kiderül, hogy nem is magatehetetlen, csak g*ci és a megfelelő pillanatra vár, hogy kitörjön zárkájából. Elkapja a lány grabancát és skalpolásra készül, amikor a lány hirtelen magafelé fordítja pisztolyát és szétloccsantja agyacskáját, cafatokra.
Néten kihozza a fogdából Pétert (onnan tudni, hogy ő az, hogy ezúttal kibeb*szott bunkó a stílusa). Péter az utcán eszméletét veszti és újabb álmot lát: New York kihalt, hőseink menekülnek előle. Kler szájáról azt lehet leolvasni, hogy "sajnálom". Néten kilép egy épületből és nagyon gonosz a feje. Péter kezei izzani kezdenek, majd felrobban. Ezek után az álom véget ér és Péternek rá kell döbbennie, hogy lehet ő fogja New York pusztulását okozni. Majd kiderül...
Nagyjából ennyi lenne. Tudjátok; egy hét múlva újra jövök ezzel a rovattal, kicsit összeszedettebben. Az érettségizőknek sok sikert a nyelvi érettségikhez!

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr626582341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása