"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Murakami Ryū – Casting (könyv)

2013. szeptember 22. - Dharman

A Casting c. regény már a második, amit itthon kiadtak a neves írótól Murakami Ryū-tól. Az első 2004-ben a Nyakig a miszóban c. kötet volt, ami akkor az Ulpius-ház gondozásában jelent meg. Aki azt a regényt olvasta, az nagyjából sejtheti is, hogy Murakami milyen vonalon mozog. Sokkoló, véres és fordulatos japán krimi, pszichothriller született ezúttal is. Talán nem annyira véres és sokkoló, mint a Nyakig a Miszóban, de még így sem egy gyermekmeséről van szó, így ehhez mérten fogjatok neki az olvasásának. Fontos kiemeli azt is, hogy ez bizony nem a szokványos krimi, ahol végig találgathatunk, hogy vajon ki a gyilkos és mi az indítéka. Itt nagyjából azonnal sejthetjük a gyilkos személyét, még ha romlottságának okára azonnal nem is derül fény. A feladat inkább az, hogy ezt a romlottságot megértsük a könyv végére.
A történet főhőse egy Aojama nevű alak, aki fiával kettecskén éli nyugodt életüket. Feleségét már jó pár éve elvitte egy betegség és ez annyira megviselte őt, hogy azóta nem volt komolyabb kapcsolata. Fia nevelésébe és munkájába temetkezett, szerzett egy házvezetőnőt, aki főz rájuk, így a felesége hiánya valamelyest enyhült. Siege fia időközben felcseperedik és próbálja apját jobb belátásra bírni. Unszolását siker koronázza és Aojama végül úgy dönt, hogy keres magának egy másik feleséget. Mivel egy középkorú férfinak ez a feladat már embert próbáló, hiszen minden valamirevaló korabeli nő már elkelt, így barátja Josikava segítségét kéri, aki egy filmes szereplőválogatás ötletével áll elő. Maga a film persze csak ürügy lesz, a lényeg, hogy a jelentkező hölgyek közül Aojama kiválaszthassa leendőbelijét.  A meghallgatás elkezdődik és a több ezer sztárjelölt közül Aojama gyorsan meg is találja a Nőt a 24 éves Jamaszaki Aszami személyében. Már-már lehetetlen szépsége és tisztasága olyannyira rabul ejti a férfit, hogy az észre sem veszi azokat árulkodó jeleket, amelyek tisztán kiáltják felé, hogy a lány körül nagyon nincsenek rendben a dolgok. Hiába inti óvatosságra barátja, ismerőse, munkatársa és a fia is, a reménytelenül szerelmes Aojama egyikükre sem hallgat. Amikorra mégis kitisztul a feje, addigra már a lány boncasztalán fekszik és a pokol elszabadul.

A regény tizenkét fejezetre tagolt és a végkifejletig – ami a tizedik fejezet körül élesedik – Murakami csak adagolja számunkra az apró nyomokat amelyektől Jamaszaki Aszami egyre elvetemültebb nőszemélyé válik. Mi lehet a múltjában és vajon jobbra fordul-e Aojama sorsa? A könyv végére minden kiderül.

 

 

CASTING
(regény, 2009)
EREDETI CÍM: Ōdishon
ÍRTA: Murakami Ryū
FORDÍTOTTA: Simon Márton
KIADJA: Libri Kiadó
KIADÁS ÉVE: 2012

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr446585907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila Szegedi 2013.11.16. 22:29:25

Az eredeti regény nem 2009-ben hanem 10 évvel korábban 1999-ben jelent meg.Már abban az évben film változata is elkészült amely az egyik nagy kedvencem.
süti beállítások módosítása