"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Exit the Room – Szabadulj okosan

2013. március 06. - Dharman

A minap egy teljesen új világ tárult fel előttünk, amikor ellátogattunk az Exit the Room c. szabadulós játék budapesti helyszínére (azért így írom, mert ugyanez Debrecenben is fellelhető). Hamar kiderült, hogy ez csak számunkra újdonság, ugyanis a szabadulós játékok manapság hatalmas népszerűségnek örvendnek és rengeteg fajtájából választhatunk.

Mi tehát az Exit The Room c. játék keretein belül hagytuk magunkat csapdába csalni. A foglalt időponthoz mérten cserkésztük be a helyszínt, azonban már rögtön itt egy kis akadályba ütköztünk, amikor megérkezve (1065 Budapest, Eötvös utca 42.) a kapualjon keresztül szerettünk volna bejutni az egyébként négy helyiségből álló játéktérre. Aztán szerencsére a játékvezetők ránk leltek és lekísértek a kapualj melletti pincébe. Nagy nehezen csapdába estünk hát, persze félnivalónk nem volt, mert kedvesen ismertették velünk a játék szabályait. Elmondták mire kell figyelnünk, majd a kezünkbe adtak egy walkie-talkie-t, papírt, ceruzát és utunkra engedtek, hogy nekiálljunk megfejteni a „beugró” feladatot.
A szobákból való kijutásra összesen 1 óránk volt, melyet egy digitális visszaszámlálón nyomon követhettünk. Az akadályokat sorra véve sokszor teljesen elakadtunk és ilyenkor jól jött a walkie-talkie, amin keresztül segítséget is kérhettünk. Ezek a segítségek pedig rávezettek minket a megoldásra. Ez persze opcionális, a profibbak el is tekinthetnek tőle.  A hozzánk hasonló kezdők viszont könnyen zavarba jöhetnek az idő szorításától, úgyhogy akinek problémája van a számokkal és a logikával, az bátran zaklassa a játékvezetőket, de vigyázzon, mert a segítségkérési lehetőségek száma korlátozott.
A szobák tele voltak mindenféle – a feladványok szempontjából– hasznos és haszontalan tárgyakkal, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat. Voltak elemek, melyek tényleg csak dísznek voltak ott és voltak, melyek magát a kulcsot rejtették (akár képletesen fogalmazva, akár szó szerint). Kis csapatunk számokkal bűvészkedett, kódokat fejtett, tárgyakat gyűjtögetett, így haladt a kijárat felé. Nem egyszer vissza kellett térni a magunk mögött hagyott szobákba, mert nem mindent vettünk észre elsőre. A szobák tér-idő dimenziókon keresztül vezettek a végső megoldásig, mely kulcsa visszavezetett minket a kijárathoz és az Exit the Room csapatához, akik nem mellesleg végigkövették kalandunkat a vezérlőből, mint Nagy Testvér, BB Éva és BB Lorenzó kálváriáját a bukott tv-showban. (Barátaitok játéka alatt erre Nektek is lehetőségetek van, ha megfigyelőnek jelentkeztek.) Minden szobában más-más zene gondoskodik a megfelelő hangulatról, a berendezés ötletes és jól elrendezett.
A Hereföld blog zászlaja alatt mi ketten neveztünk a kalandra, ráadásul a játékban jártasságunkat tekintve szüzek is voltunk, így nagyon össze kellett kapni magunkat hogy időben kijussunk és tényleg csak perceken múlott, hogy nem bukjuk el a kihívást (mint már írtam is, így is jó pár segítséget el kellett használnunk). Érdemes tehát több embernek összefogni és úgy nevezni a játékra, valamint minimum egy, jó logikával megáldott tagot is célszerű magunkkal rángatni, s az se baj, ha tudunk fejben számolni.  Csapatot toborozni bizonyos keretek között lehetőség is van: 2-5 ember nevezhet. Élmény lehet baráti társaságoknak is, de munkatársaknak is csapatépítés végett. Sok múlik azon, hogy mennyire tudtok összebeszélni, hogy a csapat vezetője jól osztja-e ki a feladatokat (már ha neveztek ki vezetőt) és azon is, hogy mennyire tudjátok szárnyalni hagyni képzelőerőtöket.

Mi nagyon jól szórakoztunk, így bátran ajánljuk mindenkinek a helyet kortól és nemtől független.
Honlap: www.exittheroom.hu

Facebook:
http://www.facebook.com/ExitTheRoomCím: 1065 Budapest, Eötvös utca 42.
Telefon:+36 20 779 19 25 E-mail: info@exittheroom.hu Nyitva tartás: Hétfőtől vasárnapig 10-24 óráig.
Ár: 8000 Ft (1 alkalom, kb. 1 óra, 2-5 fő részére összesen)

Előzetes bejelentkezés szükséges!

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr76585493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása