Így szólt a kacsamamához:
- Édesanyám, nekem itt nincsen maradásom, elmegyek világot látni.
- Menj csak édes fiam, úgyis csak döglöl itthon egész nap, pedig elmúltál már tizenhat, nem veszem semmi hasznodat, csak a kaját zabálod fel napkeltétől napnyugtáig. – mondta az a kacsamama, majd telepakolta a Zavarodott Lelkű Kiskacsa elemózsiás filatáskáját borral és hamubasült pogácsával.
Alighogy kiért a faluból, találkozott egy csövessel. Az mondta neki a csöves:
- Biz mondom én néked, ha alkoholt iszol, attól nem fog sorsod jobbra fordulni. – azzal kivette a bort a Kiskacsa filatáskájából, s ott helyben magába döntötte.
- Mitől lesz hát jobb? – kérdezte a Kiskacsa.
- Nem mástól, mint attól, hogy napjában száznyolcszor elismétled Lakatos József autószerelő nevét, s kéred, segítsen a megvilágosodásban, valamint naponta hozol nekem négy liter bort. Az ne zavarjon meg tégedet a gyakorlásban, hogy az előbb azt mondtam, az alkohol rossz. Én egy nagy mester vagyok, ez pedig egy paradoxon, ha még nem hallottál volna róla.
Mivel a Zavarodott Lelkű Kiskacsa teljesen reménytelennek érezte helyzetét, gondolta, kipróbálja a csöves módszerét. Hordta hát neki minden nap a bort, s ismételgette Lakatos József autószerelő nevét négy éven keresztül, napjában száznyolcszor. Mikor a negyedik év is letelt, így szólt a csöveshez:
- Te csöves, itt hagylak én téged a fenébe, mert baromira nem történik semmi, és a gatyám is rámegy arra, hogy neked minden nap bort hozzak. Na szevasz. – azzal köd előtte, köd utána, már ott se volt a Zavarodott Lelkű Kiskacsa, folytatta az utat ott, ahol abbahagyta. Ment, ment, de az istennek sem akart elérni a következő faluig. A nyolcadik napon végre megpillantott egy rozzant kis kunyhót. Benézett, s lám, ott ült egy vénséges vén öregember.
- Adjonisten Öregapám! – szólította meg udvariasan a Kiskacsa az aggastyánt.
- Adjonisten neked is fiam! De ha még egyszer öregapádnak hívsz, még fültövön talállak csapni. Nem vagyok több, mint huszonhárom éves, de a durva aszketikus életmód miatt kissé többnek tűnök a koromnál. Bár talán ha megborotválkoznék meg kiszedetném a Kiszel Tünde sztájlos szemöldökömet, meg Hajas Lacival rendbeszedetném a sérómat, lehet hogy normálisan néznék ki, és még a csajok is bomlanának utánam, de én ilyen kicsinyes dolgokra nem adok. Asztrológiai számításaim szerint ha még tizenöt évig így meditálok csendesen, meg fogok világosodni. Akarsz-e hozzám csatlakozni, Zavarodott Lelkű Kiskacsa?
A Kiskacsát megrémísztette a hosszú idő, de úgy gondolta, még ez is jobb, mint a csövesnek hordani a bort, így meditációs pózba vágta magát a rozoga viskóban, s így is maradt tizenöt évig.
Ahogy letelt a tizenöt év, a Kiskacsa nyújtózott egyet, fölállt, majd azzal a lendülettel össze is esett, mert a napi nem több, mint egy szelet biokenyér nem bizonyult megfelelő tápláléknak. Mikor összeszedte magát, így szólt a remetéhez:
- Hallod remete, rohadj meg, de komolyan. Nemhogy én, de te sem világosodtál meg, a bőröm lóg rólam, majd éhen döglöm, büdös és szőrös vagyok, mint egy farkasember. Itt hagylak téged a fenébe.
Ment tovább a Kiskacsa, egyszer csak összetalálkozott Jolánnal, a jógaoktatóval. Jolán ránézett a Kiskacsára, és elszörnyedt:
- Hogyazamagasságos, hát belőled szörnyű disszonancia árad, valami nagyon nincs rendben az auráddal! Tessék, itt ez az ametiszt kő, tedd a mellkasodra, ezt a hagymát meg a hónod alá, és most lélegezz ki-be mélyeket, úgy tízszer. No de hasilégzés legyen ám!
Azzal fogta, hazavitte a Kiskacsát, megfürdette, megmosta a haját környezetben lebomló gyógynövényes samponnal, majd fehér nadrágot és pólót adott rá.
- Így ni, máris jobban festesz. Maradj hát itt velem! Negyvenkét éves vagyok már, a férfiak mind a feszes-csöcsű huszonéves jógikra buknak, légy a társam.
A Kiskacsa hálás volt a sok segítségért, ezért úgy döntött, ott marad Jolánnal. Igenám, de a sok biozöldségtől, currytől és szeitántól egy hét alatt olyan hasmenést kapott, hogy még. Mikor már fél óránál hoszabb időre el tudta hagyni a WC két méteres körzetét, fogta a filatáskáját, kiszökött az ablakon, s meg sem állt hazáig. Ott aztán ledobta magát a régi kanapéra, betolt egy tányérral édesanyja pörköltjéből, bekapcsolta a TV-t, elszeneredett a Való Világra, és közben arra gondolt, hogy az összes önjelölt lélekvezető elmehet a francba.
Máig is él, ha meg nem halt a magas koleszterinszinttől és vérnyomástól, amit a későbbi zsírbő táplálkozása okozott.
