"Egy őrült hangvételű, kellemes blog"

Hereföld blog

Soul Eater - A lélekfaló

2010. augusztus 24. - Dharman

A szavazásból úgy tűnik, hogy igénylitek az animés, mangás cikkeket. Hát rajtam ne múljon. Ezt vegyétek bemelegítésnek és a közeljövőben nem ilyen 10 perc alatt összedobott, hanem jóval igényesebb írások is ki fognak kerülni a kezeim közül. Enjoy!

Különleges képi világban lebeghet a meztelen főszereplő isKülönleges képi világban lebeghet a meztelen főszereplő is

Tegnap végigvittem a Soul Eater mind az 51 részét és most írok is róla pár sort. Az anime alapja úgy tudom, hogy egy manga, aminek még ma sincs vége. A történet főszereplői gyerekek, akik különféle élő fegyverekkel küzdenek mindenféle boszorkány és szörnyeteg ellen. Először úgy tűnik, hogy a céljuk a szörny lélek és az 1 db boszorkány lélek begyűjtése, (ettől válik ugyanis a fegyverük Halálkaszává) de erről a célról hamar lemondanak a készítők (megjegyzem jobb is), hogy letérjenek a klisékkel teli anime ösvényről. Klisék azonban még így is akadnak dögivel, főleg azoknak, akik már pár efféle japán remeket végignéztek.

 

Maka és társa, Soul épp fegyver formábanMaka és társa, Soul épp fegyver formában

Igen sok féle karaktert ismerhetünk meg a történet során, talán a fő szálon végig egy Maka nevű lány áll, aki számomra már első pillanattól kezdve igen irritáló személyiség volt. A csapat többi tagjával nem is volt gondom, hisz mindenkinek megértettem a céljait és szórakoztattak. Mellesleg Soul Eater, Maka fegyvere és egy fiú (már amikor nem változik egy kaszává). Hogy végül merre kanyarodik a történet? Halálisten Mester - aki egy hatalmas arc - régi ellenfelét próbálják feléleszteni más sokkal gonoszabb és naivabb ellenfelei. Az Akadémia, ahol a gyerekek is tanulnak, feladata, hogy megakadályozzák ezt. Ez persze nem sikerül, így a végső cél a Démonisten elpusztítása lesz, addig persze egy-két kisebb harcot is túl kell élniük/élnünk.

 

 

Balról jobbra: Maka, egy boszorkány(aki nem is boszorkány, csak annak látszik és tud varázsolni) és SoulBalról jobbra: Maka, egy boszorkány(aki nem is boszorkány, csak annak látszik és tud varázsolni) és Soul

Az anime műfaja a shounen, ami azt jelenti, hogy elsősorban tini fiúknak ajánlják, mert van benne harc, vér és cicik. Itt azt hiszem ki is térhetek az anime legnagyobb hibájára. Igaz vannak jó karakterek, de mind súlytalanok. Nem egyszer kerülnek olyan helyzetbe, ahonnan nincs menekvés és meg kellene halniuk, de nem. Igaz vesztenek több liter vért, átvágja őket egy szamuráj kard, de hőseink felépülnek. Ezt elég volt egyszer eljátszaniuk és az a kis feszültség, ami bennem volt, elveszett. Lehetett volna a sorozatból egy piszok jó dráma és vígjáték elegy, de sajna ezt nem merték meglépni a készítők, így maradt a könnyed szórakoztatás. Nem mondom, hogy ez nem elég, mert nem egyszer hangosan felröhögtem. Jók a szövegek, jók a megrajzolások és igen szépen kihasználják a szereplők defektjeit, így nem ülnek a poénok.  A fő szál mellett pedig ott van Excalibur története. Hatalmas arc! Külön spinoffban is elnézném. Még akkor is, ha csak annyit tudnánk meg, hogy legendája a 12. században kezdődött;).

Excalibur és a Nap, aki nehezen kel, viszont korán fekszik

Excalibur és a Nap, aki nehezen kel, viszont korán fekszik

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar szinkronnal néztem, ami szerintem tökéletes lett, bár azt hiszem egyszer még végigviszem japánszinkronnal is. A képi világ egyedi, de hamar meg lehet szokni a zenék is igen kimagaslóak, szóval ezekért mind jó pont jár. Talán még egy negatívom akad, ez pedig a történet vége, ami összecsapott és logikátlan. Kár, hogy ennyire hajtottak rá a készítők, hogy beleférjenek az 51 részbe.

Teszt lapokból zsiráf. Kreatív nem?Teszt lapokból zsiráf. Kreatív nem?

Az ismertetők végén szokták írni, hogy kinek ajánlják a művet. Hát ezzel most bajban vagyok, mert fingom nincs, hogy kinek merjem ajánlani. Nézzétek meg az első 3 részt, amelyben bemutatják a főbb szereplőket és ha úgy érzitek, hogy el tudjátok viselni őket és ezt az univerzumot még 48 részen át, akkor vágjatok bele. Egy rész egyébként alig 20 perc, szóval nem nagy áldozat. Aki szereti Tim Burtont, az úgy gondolom jót fog szórakozni a Soul Eateren is.

Az idősebb generáció, középen a sérült Halálisten Mesterrel

Az idősebb generáció, középen a sérült Halálisten Mesterrel

A bejegyzés trackback címe:

https://herefold.blog.hu/api/trackback/id/tr606583507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsolyzsoly 2010.08.24. 21:33:20

Nagyon nagyon jó "kis" anime! Élvezet az utolsó részig :D:D
süti beállítások módosítása